X. évfolyam 4. szám Az új évezred adventje 2000. december 3.

Minden kedves olvasónknak kegyelmegben gazdag ünnepeket kívánunk. Adjunk hálát közösen Szilveszter éjszakánán a Szentév és a Millennium ajándékaiért, lépjünk Isten áldásával az új évezredbe!

Ádventi hitvallásunk: Jézus Krisztus az Úr!

(Vö. Fil 2,11)

Ádvent első vasárnapjával új egyházi év kezdődik, és ez az esztendő a harmadik évezred első éve. Megrázó és felemelő gondolat, hogy most élünk, és szereplői lehetünk ennek "az átlépésnek". Mert nem csak arról van szó, hogy tudomásul vesszük az idő múlását, hanem megkeressük feladatunkat, amivel mi is hozzájárulhatunk a jövő építéséhez. Olyan alkalom ez, amikor az "idők jeleiből" különös figyelemmel kell olvasnunk.

Az első keresztény évezred azzal kezdődött, hogy az Isten Fia a földre lépett, "megtestesült". Mindez úgy történt, hogy Mária a Szentlélek erejéből méhébe fogadta szent Fiát, és a világra szülte. Az ember üdvössége Isten örök és fogyhatatlan szeretetéből fakad. Ezt hozta el nekünk Jézus. Amikor az ember javáról van szó, mindig Isten teszi meg az első lépést felénk, ő kezdeményez. Erre azonban nekünk, akiket szabadsággal ruházott fel, válaszolnunk kell, el kell fogadnunk ajándékát. Szűz Mária esetében ez csodálatosan megvalósult: elfogadta hivatását, és azt tökéletesen teljesítette. Befogadta Jézust, világra szülte és fölnevelte az emberek számára. Ezért tekinthetjük őt biztos útjelzőnknek az üdvösségre vezető úton. Most a harmadik évezred küszöbén, Máriához hasonlóan nekünk is feladatunk van. Emberekre van szükség, akik "befogadják" Krisztust, megismerik őt, és teljes valóságában megmutatják a világnak. Ez az Egyház és a keresztények hivatása.

Ádventi készületünkben most ezt a feladatunkat szeretném tudatosítani. Jézus egy alkalommal megkérdezte apostolaitól, hogy miként vélekednek róla az emberek: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Az apostolok felsorolták az emberek között terjedő véleményeket, de ezek mindegyike Jézusban csak valamelyik prófétát vélte felfedezni. Ő azonban apostolai véleményére volt kíváncsi: Hát ti kinek tartotok engem? Társai nevében Péter vallotta meg a közös meggyőződést: Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia! E tiszta hitvallás után jelöli meg Jézus Péter feladatát az Egyházban: Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat (Mt 16,13-20). Krisztus örökségét az ilyen tiszta hitvallás képes megőrizni. Az új évezred küszöbén Jézus nekünk is felteszi a kérdést, mert az emberiségnek ma különösen szüksége van a tiszta igazságra. Most a mi hivatásunk, hogy Péter hitével és tiszta hitvallásával valljuk meg Jézust és mutassuk meg a világnak.

Nemcsak saját korában oszlottak meg a vélemények Jézusról, így van ez ma is. Sőt, korunkat még inkább jellemzi a bizonytalanság, a tudatlanság, vagy a helytelen gondolkodás vallási téren. Számtalan felfogás, "vallás" kínálja a maga "portékáját". Az emberek pedig saját ízlésük szerint válogatnak. Így a szubjektív érzés, vagy a pillanatnyi benyomás lesz az igazság mértéke. Ha minden vélekedésnek egyenlő súlya van, az igazság is elveszti erejét, ha minden vallás egyformán jó, akkor egyiket sem kell komolyan venni. Ilyen környezetben Jézus személye is relativizálódik, leértékelődik. Ha egy szintre kerül különböző vallásalapítókkal, elhalványul igazi szerepe az emberiség üdvözítésében.

Ezért ma, az új évezred küszöbén felelősségünk, hogy Krisztust teljes valóságában - egyedi és egyetlen valóságában - valljuk meg és hirdessük. Azzal a tiszta meggyőződéssel, ahogyan Péter apostol vallotta meg Őt a jeruzsálemi főtanács előtt: Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk. (ApCsel 4.11-12)

Ebben az összefüggésben értjük meg a jelentőségét annak a dokumentumnak, amelyet a Hittani Kongregáció adott ki a Szentatya utasítására augusztus hónapban. A Dominus Iesus (DI) kezdetű nyilatkozat nem új tanítást ad, hanem összefoglalja az egyház hitvallását Jézus Krisztusról, aki egyetlen és egyetemes Üdvözítője az emberiségnek. Ez azt jelenti, hogy minden ember számára benne, az ő keresztáldozata által nyílik meg az üdvösség útja, és ezért semmilyen más vallás alapítója nem mérhető hozzá. "Az egyre jobban terjedő relativista gondolkodásnak az ellensúlyaként mindenekelőtt emlékeztetnünk kell Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának végleges és tökéletes jellegére. Szilárdan hinni kell ugyanis azt a tételt, hogy Jézus Krisztus, Isten megtestesült Fia - aki ,,az út, az igazság és az élet'' (Jn 14,6) - benne az isteni igazság teljessége nyert kinyilatkoztatást: ,,Krisztusban lakik testi formában az istenség egész teljessége, és benne lettetek ennek a teljességnek részesei'' (Kol 2,9-10). (DI 5)

A dokumentum második lépésként arról is beszél, hogy Jézus Krisztust, tanításának és üdvözítő ajándékainak teljességét hol találhatjuk meg. Ezért idézi a II. Vatikáni Zsinat tanítását: "A hívőknek vallaniuk kell, hogy történeti folytonosság van a

Krisztus által alapított Egyház és a katolikus Egyház között: ,,Krisztus egyetlen Egyháza, (...) melyet Üdvözítőnk feltámadása után a pásztor Péternek adott át (Jn 21,17), és őrá meg a többi apostolra bízta terjesztését és kormányzását (vö. Mt 28,18), és mindörökre az igazság oszlopának és erősségének rendelte (1Tim 3,15), e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik [subsistit in]." (DI 16).

Ennek a megállapításnak az az értelme, hogy aki ma Krisztus keresi és részesedni akar üdvözítő ajándékaiban, azt a katolikus Egyházban megtalálhatja.

Mindezt nem kizáró értelemben valljuk, hiszen a II. Vatikáni Zsinat elismeri a különböző vallási közösségek értékeit. ,,A tőlünk különvált egyházak és közösségek - jóllehet hitünk szerint nincs meg a teljességük - nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában. Krisztus Lelke ugyanis nem vonakodik fölhasználni őket az üdvösség eszközéül, melynek hatékonysága a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességéből ered, amely a katolikus Egyházra van bízva.'' (II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio 3. p)

Egyházunk útmutatását követve azt a felelősséget akarjuk megerősíteni amivel, tartozunk a világnak és az emberiségnek azzal, hogy megőrizzük, védjük és tisztán adjuk tovább a Krisztustól kapott és a Krisztusról szóló örökséget. Ezt nagy alázattal és hűséggel kell teljesítenünk. Ádvent az Úr Jézus Krisztus jövetelének ideje. Felszólítás, hogy fogadjuk be Őt, valljuk meg tiszta hittel és tegyünk tanúságot róla az emberek előtt.

Bosák Nándor
debrecen-nyíregyházi püspök


A betegek kenete az egyház történetében

Az evangéliumok Jézusnak a betegek iránti szerető odaadásáról és segítő szolgálatáról beszélnek. Célja az volt, hogy kinyilvánítsa az Atya dicsőségét, jelezze a gonosz hatalmának megtörését, Isten országának megvalósulását. Feltámadása után küldetést adott tanítványainak, hogy ezt a feladatot folytassák. Így tehát a Jézus által gyakorolt és tanítványai küldetésébe befoglalt gyógyító tevékenység tovább folytatódott az egyházban.

Az első századokban a legfontosabb szentségi aktusnak az olaj megáldását tekintették; ezt mindig a püspök végezte, mert ez biztosította, hogy a Szentlélek kegyelme gyógyító erővel ruházza fel az olajat. Az olaj alkalmazása a templomban és odahaza történt; főként megkenés, meghintés, esetleg a szent olajat ivása által. Az olajszentelő szövegek egyszerűen betegekről beszélnek, és semmi utalást nem találunk a halálveszélyre. Feltételezhetjük, hogy a haldoklókat sem zárták ki a kiszolgáltatásból, de nem is tették meg feltételnek, hogy valaki a halálán legyen. Az egész ember, a test, a lélek és a szellem gyógyulását várták a kenettŐl. A későbbi középkori szövegekhez viszonyítva feltűnik a testi gyógyulás központi helye. A Karoling kortól, a 8-9. századtól, új korszak kezdődött az egyház életében. Nagy Károly az egyházat is központosította és megreformálta. A reform kiterjedt a liturgiára és a papok életére. A gyakorlati megvalósítás során bizonyos félreértés kezdődött a betegek kenetének kiszolgáltatásában. Ennek két oka volt: egyrészt a betegek kenete kapcsolatba került a bűnbánattal, melyet a kor szokásainak megfelelően csak egyszer szolgáltattak ki az egyén életében és többnyire a halálos ágyon. Másrészt egy papoknak szánt rendelkezés félreértése adta az okot. A 836-os aacheni zsinaton felhívták a papok figyelmét, hogy ne az ő hanyagságuk legyen az oka, hogy az utolsó órájukat élő hívők nem részesülnek a b?nbánatban, az imádságban és a szent olajjal való megkenésben. A századok során ezt a figyelmeztetést kizárólagos értelemben magyarázták, mintha csak a halálos ágyon lehetne kiszolgáltatni a betegek kenetét. Ez a kor tehát egyre inkább a haldoklókkal hozta kapcsolatba a betegek kenetét, ez megjelenik az elnevezés megváltozásában is, a betegek kenetét a haldoklók szentségének nevezték el. A skolasztikus teológia még inkább megerősítette az utolsó kenet szemléletét. Szent Tamás például már így ír a betegek kenetéről: Ez nem is a zarándok földi életére szól, hanem az örökkévalóságba belépő hívő bűneit bocsátja meg, és előkészíti őt Isten látására. Világos tehát, hogy ez az utolsó szentség; célja, hogy betetőzze az egész lelki gyógyulás folyamatát, és ezáltal előkészítse az embert arra, hogy az (örök) dicsőségben részesüljön. Ezért nevezik utolsó kenetnek. Szent Bonaventúra hasonló véleményen van: Bármennyire is beteg a hívő, nem szabad neki kiszolgáltatni a kenetet, hacsak nem világos, hogy halálán van.

Mindezekből láthatjuk, hogy miként tolódott el a hangsúly a betegek kenete értelmezésében, mígnem teljesen és kizárólagosan a haldoklók szentségévé vált. Hatásai között is nem a beteg talpra állítását (testi gyógyulását), hanem végső gyógyulását, vagyis az örökkévalóságra való előkészítését emelik előtérbe. Sajnos ez az egyoldalú nézet nagyon elterjedt a nyugati egyházban, és hatása a tridenti zsinaton keresztül napjainkig érződik.

A jelenlegi szemléletváltozást a bencés liturgikus mozgalom indította el, és a II. vatikáni zsinat Liturgikus Konstitúciója már visszatér az eredeti szemlélethez, és jelzi: A szentségek az embert zarándok útján segítik; itt a földön nyújtják Krisztus kegyelmét, hogy a hívő egész életében, de főleg élete fordulópontjain Krisztus követője legyen.

A betegek kenete a beteg hívőnek ajánlja fel Krisztus kegyelmét életének határhelyzetében. Ezért szélesebb körben kellene alkalmazni, mint a közelmúltban, hogy kifejthesse kegyelmi hatásait. Apostolkodjunk mi is azon, hogy minél több beteg és idős testvérünkhöz eljuthasson e szentség által Jézus megerősítő, segítő kegyelme.

Tóth László, káplán


Az idők apró jelei

Az idő a földi életünk dimenziója, amint a tér is. Idő és tér koordinátájának keresztjére feszül életünk. Az örök élet nem ismeri a létezésnek ezeket a határait, mégis ezeken át vezet az utunk oda. Ezért Isten erre az útra helyezi el a hozzá vezető jeleket.

A jelek emberi olvasatából származik az idő tagolása, az év, a hónap, a nap. Isten az idő tengelyébe helyezte Fiát, aki jel és jelentés egyszerre, a tér és idő egy meghatározott pontján mutatta be áldozatát, hogy feltámadásával bevilágítson az ember által másként nem látható létdimenzióba.

Erre a hatalmas fordulatra az ember új időszámítással válaszolt. Nem azonnal, s talán nem is egészen pontosan, mégis ma szerte a világban, ott is, ahol Jézus Krisztus nevét és tanítását nem ismerik, az ő világba testesülésétől számláljuk az esztendőket, most éppen a kétezrediket. És valóban, Jézus Krisztussal elkezdődött az időtlenségbe torkolló végső idő a keresztény és nem keresztény emberiség számára.

Az idén, a Megváltó Ige megtestesülésével együtt, Szent István királyunk bölcsességének köszönhetően, a magyar keresztény állam is ezredes évfordulóját ünnepli. Szent István nemcsak koronázásával kötötte magát a kereszténységhez, hanem azáltal is, hogy éppen Jézus Krisztus ezredik születésnapjára szervezte keresztény állammá nemzetét. Tudta, bár a szentévek gyakorlata később alakult ki, hogy ezáltal minden kerek évforduló a magyarság ünnepét is megszenteli, még akkor is, ha népe elfordul Krisztustól.

De szent volt-e nekünk ez az év? Mint országnak, nemzetnek bizonyára az. Akárcsak tizenöt éve is, milyen távolinak és valószínűtlennek tűnt 2000! S már remélni sem mertük akkor, hogy szabad, független országként lépjük át az idő nagy küszöbét.

Mi, magyarok, hívők és hitetlenek, talán a világon egyedüli nemzetként, minden évünket Isten nevével kezdjük, nemzeti himnuszunk első szavával. Az idei év első napját szent koronánk méltó ünneplése is emlékezetessé teszi. A legtöbb település millenniumi zászlót kapott, amely állami és egyházi személyek jelenlétével, az ökumenizmus sok szép példájával, régóta nélkülözött közösséget formált a települések lakóiból. A mai nemzedékek aligha láthattak olyan Szent István-napi ünnepséget, mint az idei. Mindenszentek ünnepe munkaszüneti nap lett, és aranyló őszi napsütésben emlékezhettünk halottjainkról. Van-e még, aki nem látja mindebben Isten kezét?

Az idei nagyböjt a Szentatya történelmi bocsánatkérésével kezdődött, s a mi nemzeti ünnepeink is alkalmat adtak a múlttal való szembesülésre. A világ kétmillió fiatalja találkozott Rómában, s közük volt kétezer magyar fiatal is, a keresztény jövő vetése. S mikor? Nagyboldogasszony és Szent István ünnepén! Nemzeti zarándoklat volt Rómában, egyházi és állami vezetőinkkel együtt magyarok ezrei léptek át a Szent Péter bazilika szent kapuján. Tanúi voltak ők, amint a Szentatya az egész világot Mária oltalmába ajánlotta. S mikor? Éppen Magyarok Nagyasszonyának ünnepén! Beléptek az egyház szívébe azok is, akik a Szentföldön keresték Jézus Krisztus közelségét. Bizonyára az ő imáik erősítik a keresztény Magyarország megbomlott, megbontott fundamentumát.

Ha csak Debrecent nézzük is, láthatjuk, jó néhányan éjféli szentségi áldással léptük át a kétezredik év küszöbét. A város megelevenedett, keresztény voltunkat már nem kell rejtegetni. Működő szervezeteink, intézményeink vannak. Húsvét éjszakáján a feltámadott Krisztus világosságát ezernyi gyertyával vittük a belvárosba. Szent István ünnepéhez kapcsolódva jubileumi templomot szenteltünk a Megtestesülés tiszteletére. Külsejében megújult székesegyházunk, és papszenteléseknek is tanúi lehettünk. Imáinkkal támogattuk a nemzeti zarándoklatot, jókedvvel dolgoztunk együtt, s most a Nagy Advent után belépünk az új évezred első egyházi évébe.

Van-e bennünk elég hála mindezért? Boldogok vagyunk-e, hogy Isten ilyen bőkezűen osztogatta ajándékait? Hogy még apró "figyelmességeivel" is mellénk szegődött? Máskor is elcsodálkozhattunk azon, hogy nemzetünk történelmi fordulóinak napjain az egyház bátorítását hallhatjuk. pl. október 23-án éppen Kapisztrán Szent Jánost ünnepli a világegyház, vagy a mohácsi csatavesztés Keresztelő Szent János vértanúságának napján történt. Az idén még azzal is segíti Isten tisztánlátásunkat, hogy ünnepeink, Szent István, Magyarok Nagyasszonya, Szent Imre és Szent Erzsébet ünnepe is vasárnapra esett.

Vajon az egyház és a nemzet ünnepi éve hány megtérőt hozott haza? Hányan zarándokoltak el egy régen látott öreg rokonhoz, a kórházban magára hagyott beteghez? Hányan tették le életük nyomasztó, Istentől eltávolító terheit a gyóntatószékekben? Meghívtunk-e egyet is a templomban sose látott kicsinyek közül hittanra, táborba? Kiröppent-e belőlünk egyszer-egyszer az őszinte bocsánatkérés és megbocsátás öröme? Megszentelődött-e számomra ez az év a szeretet és szolidaritás tettei által? Szentté tettem-e ezt az esztendőt családom, munkatársaim számára? Tudtam-e szívből imádkozni az egyház jövőjéért? Megújult-e, növekedett-e, tisztult-e keresztény életem? Mert mi más értelme lenne a Szentévnek?

A most kezdődő adventi idő még alkalmat ad, hogy végiggondoljuk, miként tudnánk megosztani keresztény életünk örömét másokkal. Hogyan tudnánk passzivitásunkból kilépni, szolgálatunkkal elköteleződni Isten és az emberek szeretete mellett? A Szentévet, az idők jelét, egyénileg is értelmeznünk kell!

Keresztesné Várhelyi Ilona


Pasztorális Tanács alakul

Főpásztorunk, Bosák Nándor december 9-ére hívta össze az Egyházmegyei Pasztorális Tanács alakuló ülését. A papok, szerzetesek és világiak képviselőiből álló testület felállítását az egyházmegyei zsinat javasolta.

A Pasztorális Tanács feladata az, hogy figyelemmel kísérje és szorgalmazza a zsinati határozatok megvalósulását, és ezáltal ébren tartsa a zsinati folyamatot egyházmegyénkben.


Kétségeink és félelmeink az ezredfordulón

A teremtéskor Isten ránk bízta: Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá. Az ember azonban már az Édenkertben lázadozott Isten ellen, evett a tiltott gyümölcsből, a büntetése a Paradicsomból való kiűzetése volt. Ettől fogva fáradságos munka lett élete. Nyomorúságát saját maga növeli, amikor hamis prófétákra és a saját gőgös eszére hallgat. Az Isten alkotta, érintetlen természetet az emberi gőg és kapzsiság tönkretette, nagy anyagi hasznot és gazdagságot remélve saját felfedezéseitől.

Ha mi, keresztények - és nem-keresztények - önként igazodnánk Isten törvényeihez, hagynánk, hogy a világmindenség - beleértve az élővilágot is - közvetítse a természet isteni törvényét, nem volna szükségünk változékony emberi törvényekre. Azért élünk "válságban", mert - különösen a XIX-XX. században - önmagunk erejében bízunk, nem Istenben.

Isten képét mi szabad akarattal tükrözzük vissza, de sajnos torzítva! Nagyon hosszú az emberiség bűnlajstroma mostani évszázadunk végén. Van egy latin közmondás: Rescipe finem! - Lásd meg a végét! Most szeretnénk az eddigi vétkeink következményei elől futni, kibújni a felelősség alól, nem akarjuk tudomásul venni, amit eddig elrontottunk. Nem akarunk szembesülni Istennel. Az anyagi létében elvakult ember azt hiszi, ha nem vesz tudomást Istenről, akkor az nincs is.

Mivel a természet örök körforgásban van, törekszik a megújulásra, amíg nem akadályozzuk. Ma azonban a tudománytól várjuk a gondok megoldását. Tudósaink törhetik a fejüket, hogyan lehetne eredeti állapotába visszaállítani a meggondolatlan gazdasági intézkedések következtében megbomlott ökológiai egyensúlyt. Amit az Istentől kapott emberi ész eddig kitalált és felfedezett, technikailag előre vitte ugyan a világot, de ennek igen nagy ára van. A világmindenségben sok minden most visszájára fordult. A természet és az ember összhangja közé ékelődött a mesterséges civilizáció minden ártalma és következménye.

Diszharmónia keletkezett az értékrendben. A természetfeletti értékek, melyek Istenhez kötnek bennünket, háttérbe szorultak az anyagi világ értékeivel szemben. Ez a tendencia visszafordíthatatlan, ha az emberiség meg nem szabadul a mammon ördögi fogságából.

Az Istentől elfordulás egyik hazai következménye az is, hogy plébániáink fele pap nélkül van, a hitoktatás a tíz évvel ezelőttinél is kevesebb, a templomba járók száma csökken, a népesség száma fogy. Ez mind a 45 év diktatúra rovására írható csak? A mostani állapotért ki a felelős? A bűnözés aránya, az erkölcsi züllés, a sok meghasonlás csak úgy "magától" jelentkezett?

Az erkölcsi értékek devalválódásán próbál úrrá lenni az orvoslás kimunkálásával egyházmegyénk tavaly lezajlott zsinata is. Természetes, hogy a dokumentumok elsősorban nem országos vagy világegyházi kérdésekre keresnek választ, hanem szűkebb pátriánk gondjait próbálják feltárni és orvosolni, mindenkor igazodva az egyház tanításaihoz és örök értékeihez. A zsinati dokumentumokban a különböző korosztályok ráismerhetnek sajátos gondjaikra, s megtalálják a tennivalóikat is. A kilenc, teológiailag megalapozott dokumentum szembesít a valós helyzettel, ebből kiindulva jut el a határozati javaslatokig, bemutatva a tennivalókat, melyeket a lehetőségek függvényében fokozatosan kellene megvalósítani.

A jövő biztosítása szempontjából legfontosabb a katolikus iskolák problémáival foglalkozó dokumentum. Miért? Az egyházi iskolában nevelkedők megismerik és megtanulják becsülni a keresztény nemzeti értékeket, melyek az évezredek során kikristályosodtak, és amelyekre jelenleg, a diktatúra évtizedei után igen nagy szükség van, hiszen generációkat fosztottak meg ezen értékek megismerésének lehetőségétől.

A mai értékrendnek és az ebből fakadó életvitelnek az a legnagyobb tévedése, hogy csak a mára irányul. Az ókori közmondás: Carpe diem - Ragadd meg a napot! - nem arra tanít, hogy csak a mának éljünk, hanem hogy minden nap tegyünk valamit célunk eléréséért! S hogy a célt világosan lássuk, vissza kell hozni életünkbe az örökkévalóságba vetett hitünket, mert csak ez viszi cselekedeteinket erkölcsileg helyes irányba.

Az ember túlságosan el van telve kutatásai vívmányaival. Isten helyébe szeretne lépni tudásával, s ez által a teremtés szakrális voltát kérdőjelezi meg. A különböző politikai izmusokról írta Bay Zoltán, híres magyar fizikus, egykori debreceni diák: "A nácizmus és a kommunizmus alapfelfogása az élet ellen szállt harcba, mert tagadta az élet két alapelvét: a szabadságot és az erkölcsöt, melyek nélkül nem érdemes élni. A totális államok harcot kezdtek az élettel, de az legyőzte őket." A kapitalizmus sem tud az élet új kataklizmáján átsegíteni minket, hiszen ez is csak az anyagi értékekre van tekintettel. Kilöktem a gépből egy főcsavart, mely összetartá - írja Madách Imre Az ember tragédiája londoni jelenetében.

A világban ma is van érvényes és követhető üzenet. Az egyetemes egyház két évezrede hirdeti azt. Nagy nemzeti jubileumunknak is tanulságos üzenete van. Ezekkel egybehangzik egyházmegyei zsinatunk üzenete. Életbevágóan fontos, hogy értelmezzük ezeket, hiszen nekünk kell lépnünk a sürgető kérdésekben, mivel itt és most mi alkotjuk az egyházat, a nemzetet és az egyházmegyét. A mai keresztény nemzedék feladata kibékíteni az ellentmondást korunk kétségei, félelmei és Jézus Krisztus örömhíre között.

Miért van az ország plébániáinak fele pap nélkül? Miért járnak kevesebben templomba, hittanra? Mi az oka a szekták térhódításának? Miért fogy a népesség? Talán azért, mert nem tudtuk átadni az isteni örömhírt, nem tudtuk bebizonyítani életünkkel az evangéliumi értékrend működőképességét. De kétségeinken és félelmeinken úrrá lehetünk, ha meghalljuk a Szentév igazi üzenetét: Isten velünk van a történelemben, s az ő országát minden eddiginél hitelesebben kell képviselnünk az egyházban és a világban. Ez annyira lesz eredményes, amennyire hitünk bátor megvallása olyan cselekedetekben fejeződik ki, amelyek korunk égető kérdéseire korszerű, keresztény választ kínálnak. Annyian vagyunk Isten hírnökei az egyházban és nemzetünkben, ahányan így valljuk meg kereszténységünket.

Vasváry József


A boldog család a szeretetben lélegzik

Don Bosco szerint: A család nem a vérbeli tagok együttese, nem is gazdasági, törvényes vagy szociális kapcsolatok fűzik egybe. Ami a családot családdá teszi, az a ragaszkodás és a szeretet. Csak erre lehet házat építeni.

A boldog család Isten szeretetében találhat önmagára, ebben a szeretetben lélegzik. Egyébként nem tudja betölteni élethivatását, csak szenved, vegetál, széthullik.

A család a házassággal kezdődik. A családi kapcsolatok közül az első a házastársak kapcsolata, ebből fakad az összes többi. A boldog család kulcsa tehát a szülők kezében van. Ezt a kapcsolatot legszebben a Szentháromság közösségével lehetne modellezni. Hiszen Istenről, az örök szeretetről, csak úgy lehet beszélni, mint egy családról, melyben az isteni személyek állandóan egymásnak adják magukat örök szeretetükben. A házastárs is csak önmaga őszinte ajándékozásával találhat teljesen önmagára. Ez azért van, mert Isten képére és hasonlatosságára van teremtve. A házasságban tehát az egész élet ajándékozás. Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test. A Szentháromság szoros egységben él, a három isteni személy mégis megőrzi egyéniségét.

A gyermek utáni vágyat beoltotta a házastársak szívébe a Teremtő Isten. Életünkben az atyaság és az anyaság olyan magasrendű újdonságot jelent, amelyhez csak térden állva lehet közeledni - írja II. János-Pál pápa a családokhoz szóló levelében. Csodálatos és felemelő ez a kifejezés - "térden állva" -, amely magába foglalja a gyermek iránt érzett tiszteletet, feltétel nélküli szeretetet, elfogadást. Valóban így érezzük-e? Tiszteljük-e gyermekeinket? Engedjük szabadon lélegezni, vagy megfosztjuk őket önállóságuktól? Szeretjük-e hibáikban, gyarlóságaikban? Együtt lélegzünk-e velük a szeretetben? Ha igen, akkor minden természetessé válik. Milyen elvárásaink vannak gyermekeinkkel szemben? Milyen elégedettek vagyunk, ha elképzeléseinknek megfelelően végzi a gyermekünk feladatait! Büszkék vagyunk rá, és önmagunkra. S milyen elvárásaink vannak gyermekeinknek velünk szemben? Teljesítjük-e a szeretetből fakadó vágyaikat? A legtermészetesebb vágya egy gyermeknek, hogy szülei szeressék egymást. A gyermek a szülők szeretetében gyönyörködik. Egy apa legfőbb kötelessége gyermekei iránt az, hogy szereti az anyjukat. És fordítva. Szerelmüknek együtt kell nőni gyermekeikkel. Ez ad szilárdságot a családnak, s így a problémákat is könnyebben tudják megoldani. A megbocsátás is természetessé válik.

A szeretet lélegzése a megbocsátás művészete. A legőszintébb megbocsátásnak a családban kell történnie. A megbocsátást tapasztalatból lehet megtanulni, amire elsősorban a szülők vezetnek rá. Ha a fiatalok átélték volna, hogy gyermekkorukban szüleik bocsánatot kérnek tőlük elkövetett hibáik miatt, könnyebben menne nekik a megbocsátás. "A gyermekek életüket szüleik szeretetével kezdik, amikor serdülő korba lépnek, megbírálják őket és néha megbocsátanak nekik." (Oscar Wilde) Érdemes ezen elgondolkozni. Megbocsátani a házastársnak, gyermekeknek. Feltételek nélkül! Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... Megbocsátani és bocsánatot nyerni. Ilyen egyszerű. S ebben az egyszerűségben óriási erő van. Ez nem gyengeség! Naggyá tesz bennünket, szabaddá, és lerombol minden korlátot. Ez ad igazi lüktetést a szeretetnek!

Szabóné Kovács Ágnes
hitoktató


Zsinati dokumentumok III.

Egyházmegyei zsinatunk kivonatos ismertetését folytatjuk. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a zsinat hiteles szövege könyv formájában kapható még a Sumen utcai Szent Anna könyvesboltban.

III. A diakónia

A diakónia Isten egyházának nélkülözhetetlen feladata, amely magába foglalja mindazt a szolgálatot, amit az egyház Jézus megbízásából az emberek javára végez a különböző élethelyzetekben. Az egyház diakóniája különösen a szükséget szenvedőkre irányul.

Az egyházi diakónia egyik ága - a karitatív szolgálat - elsősorban az anyagi ínségben lévőkre és gondokkal küzdőkre figyel. A diakónia másik területe - a lelkigondozói szolgálat - az emberek lelki-szellemi ínségén igyekszik segíteni. Mindkét feladatkör egymásba kapcsolódik: egymást kiegészíti, és mindig a teljes embert tartja szem előtt, akinek segítségre van szüksége. Ezeket a szolgálatokat egyházmegyénk területén jelenleg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Karitász egyházmegyei és plébániai csoportjai és a Kamilliánus Családok látják el.

A diakónia karitatív és lelkigondozói feladata az alábbi területeket öleli fel:

Teológiai megalapozás

Jézus nyilvános működését jelek, csodák kísérik. Ezek mindig isteni hatalmának és a szenvedő emberek iránti szeretetének megnyilvánulásai. "Amikor kiszállt (a csónakból), már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket." (Mt 14.14) Apostolait ugyanezzel a lelkülettel küldi az emberek közé: "Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa! A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok." (Mt 10.7-8) Minden megkeresztelt és megbérmált ember ebben a küldetésben részesül, ezért a diakónia keresztény hivatásunk része. Az egyházban végzett diakónia mindig abból a szeretetből táplálkozik, amit a felénk forduló Isten tanúsított irántunk.

A helyi egyház diakóniája által valósítja meg az evangélium szociális üzenetét, amikor elfogadja a Szentlélek ajándékát, és az emberek segítségére siet. Az egyház tagjai és az emberek szolgálatára létrehozott egyházi intézmények készek együttműködni minden jóakaratú emberrel, szociális intézménnyel, társulásokkal, amelyeket az emberek szolgálatának szándéka vezet.

* * * A konkrét diakónia: az egyház szolgálata az egyes területeken * * *

Egyházmegyei és plébániai Karitász

Egyházmegyénkben a főpásztor első intézkedései közé tartozott az Egyházmegyei Karitász szervezet létrehozása. Rendszeresen folyik a Karitász munkatársak szakmai és lelki továbbképzése. Az Egyházmegyei Karitász tevékeny szerepet vállalt a természeti csapások károsultjainak megsegítésében országos szinten is.

Egyházmegyei karitatív feladatok:

A plébániai karitatív csoportokat a továbbiakban is szisztematikusan kell építeni, hogy minden plébánián legyen jól működő karitatív csoport. Tagjai közé hívjunk minden jóakaratú, segítőkész, elkötelezett embert, aki Krisztus szellemében kész együttműködni a rászorulók megsegítésében. Igénybe vehetjük olyan személyek vagy intézmények segítségét is, ahol az egyházhoz tartozás jelei hiányoznak, de emberbaráti alapon készek segíteni. A plébániai karitatív csoport elsődleges feladata a testi, lelki, szellemi és anyagi szükséget szenvedő emberek szolgálata az egyházközség területén.

A plébániai karitatív csoportok tagjait képezni, ill. tovább képezni kell. A csoport tagjai szorosan működjenek együtt a lelkipásztorral és a plébánia egyéb lelkiségi csoportjaival a közös cél érdekében.

A szükséget szenvedők lelki gondozása

Társadalmunk viszonylag nagy csoportját alkotják a betegek és szenvedők: a testi, lelki betegek, fogyatékosok, idősek, életük értelmét vesztett emberek és a szenvedélybetegek. Az egész lakosság több mint 40%-át teszik ki. Testi és lelki szenvedésükhöz még társul az egzisztenciális ínség, munkanélküliség, hitnélküliség, kapcsolatszegénység és az elszigetelődés. A szenvedés új formái hazánkban is terjednek: AIDS, stressz, stb.

Kórházi lelkigondozás

A lelkipásztorok a területükön lévő kórházakban igyekeznek ellátni a betegeket, és ebben a hívek segítségét is igénybe veszik.

Egyházmegyénk területén több kórházban szervezett lelkigondozást végeznek a Kamilliánus Családok tagjai. Ezek az elkötelezett krisztushívők a kamilliánus atyák vezetésével képzésben részesülnek, majd püspöki megbízást kapnak. Felkeresik a betegeket a kórházban, hogy lelki vigaszt nyújtsanak és imádkozzanak velük, valamint a szentségek felvételére előkészítsék őket.

Kívánatos, hogy a lelkigondozást a betegpasztorációs referens irányításával minden kórházra kiterjesszék.

Különleges figyelmet érdemelnek a haldoklók. A kórházi lelkigondozó csoport tagjait és alkalmas, ill. készséges keresztényeket képezni kell a haldoklók lelkigondozására. Hasznosítanunk kell a nálunk is meghonosodott HOSPICE-mozgalom jó tapasztalatait és az egyház részéről különösen is támogatni kell.

A keresztény orvosok és betegápolók számára lehetőséget kell biztosítani, hogy rendszeres lelki segítséget kapjanak hivatásuk teljesítéséhez.

Egyházunk részéről gondot kell fordítani a kórházakban rendszeres istentiszteletek (szentmise és igeliturgia) és szentségfelvétel lehetőségének megteremtésére. Igeliturgiák ünneplésére és áldoztatásra a kórházi lelkigondozó csoportok tagjai, vagy más alkalmas személyek, kapjanak megfelelő felkészítést és engedélyt! Ezek munkáját mindig a plébános (betegek gondozásáért felelős pap) irányítsa és ellenőrizze.

A betegek lelkigondozása érdekében szorosan működjenek együtt más egyházak hivatalos képviselőivel.

Betegek lelkigondozása a plébániai közösségben

Minden plébánia hívő közössége tekintse szívügyének a betegek, a fogyatékosok és a szenvedők lelkigondozását. A hívek a betegek ellátásáért felelős lelkipásztort támogatják, amikor a betegeket felkeresik, előkészítik a pap útját a szentség kiszolgáltatásában, vagy felhatalmazással áldoztatnak. Gondoskodnak arról, hogy a plébánia járóképes betegei, idősek és fogyatékosok, részt vegyenek a plébánia istentiszteletén. A betegek, fogyatékosok és idősek számára szervezzenek és vezessenek rendszeres összejöveteleket

Az év során igehirdetésben (szentmise, felnőtt katekézis, hittanóra, stb.) több alkalommal legyen szó a betegség, a szenvedés és a halál értelméről, a betegek szolgálatáról, a betegek szentségéről, valamint arról, hogy Isten hogyan válaszolt az ember szenvedésére.

Minden plébánián az év folyamán néhány alkalommal tegyék lehetővé a betegek szentségének közösségi felvételét. Erre megfelelően készítsék fel a híveket.

Megfelelően kiemelt módon ünnepeljék meg évenként a "betegek napját" (február 11-én vagy más alkalmas vasárnapon).

A betegek lelki megerősítéséhez ajánljuk Szűz Máriának, a betegek oltalmazójának, Szent Kamillnak és Istenes Szent Jánosnak, mint a betegek védőszentjeinek tiszteletét.

A fogyatékosok lelkigondozása

Lakosságunk kb. 10 %-a szellemileg, lelkileg, testileg fogyatékos. Velük együtt szenvednek hozzátartozóik is, akik szociális elszigetelődésben élnek.

Az egyház diakóniája nagyobb mértékben forduljon a fogyatékosok és családjaik felé. A fogyatékosok intézményeiben a katolikus egyház ajánlja fel a segítséget. Ahol alkalom adódik, az egyház maga is alapítson és tartson fenn intézeteket fogyatékosok számára.

Az idősek lelkipásztori ellátása

Az idősek különleges szociológiai helyzete országunkban a lelkipásztorkodás számára is szokatlan követelményeket támaszt. Az elkövetkező időben egyre nagyobb lesz az öregek aránya. Ebből számtalan probléma és feladat fakad. Sok idős ember egyedül él, elszegényedik anyagi és lelki értelemben is.

A helyi egyházközség kiemelten gondozza az időseket! A karitatív és lelkigondozó csoportok a fiatalok bevonásával, a helyi lelkipásztorral együttműködve programokat dolgozzanak ki, hogy felszámolják az idősek elszigetelődését. Látogassák az öregeket, ahol szükséges, gondoskodjanak a lelki támaszról, az anyagi segítségről, szükséges ápolásról.

Az egyházközségek különösen figyeljenek oda az idősek istentiszteleti részvételére, ezen felül biztosítsanak lehetőséget az egyéni imatalálkozókra, baráti együttlétekre és kulturális élményekre!

A zsinat bátorítja a plébániákat, hogy az önkormányzatokkal összefogva hozzanak létre az öregek számára otthonokat, napközi otthonokat, ahol vallásos légkörben gondoskodnak az öregekről. Az állami vagy magánkézben lévő öregotthonokban is gondoskodni kell az öregek lelki gondozásáról (istentiszteletek, szentségkiszolgáltatás, testvéri látogatások, stb.)

A szenvedélybetegek lelkipásztori ellátása

Az egyház elkötelezett figyelmet szentel minden embernek, aki bármilyen okból kábítószer-, alkohol-, vagy nikotinfüggő lett. Támogat minden kezdeményezést, amely a megszabadulását segíti. Az emberek szemléletének formálásával igyekszik elősegíteni a szenvedélybetegségüktől szabadulni akaró emberek elfogadását és segítését.

Javasoljuk, hogy a hitoktatásban és a családpasztorációban kiemelt szerepet kapjon a szenvedélybetegségek megelőzése. A zsinat javasolja alkalmas szakemberek és lelkipásztorok kiképzését, valamint intézmények alapítását a szenvedélybetegek kezelésére.

Az élet védelme és tisztelete

Az egyház az életért száll síkra, a fogantatás első pillanatától a halálig, és határozottan fellép az abortusz és az eutanázia ellen.

Az egyház támogasson minden erőfeszítést, ami az élet védelmére irányul, tanácsadó szolgálatokat kínáljon fel, és szükséghelyzetekben igyekezzen konkrét segítséget nyújtani.

A munkanélküliek lelkipásztori ellátása

Az egyház igyekszik segíteni a növekvő munkanélküliségből fakadó anyagi, lelki és szociális szükséghelyzeten. Kitartóan felszólít a szegényekkel kapcsolatos szolidaritásra, a munka és a munkabér igazságos elosztására, a családbarát politikára, a szociális magatartásra. Fáradozik azon, hogy az iparban, a mezőgazdaságban, a kultúrában és a politikában a keresztény alapértékek megjelenjenek, amelyek az emberi méltóságot képviselik.

Az egyház törekedjen a munkanélküliek anyagi és lelki megsegítésére, lehetőségei szerint munkahely teremtésével is. Az egyház - a katolikus szociális tanítás alapján - felszólít a munkamorál javítására, az emberiség közös kincseivel való felelős bánásmódra, a szociális partneri együttműködésre és együttgondolkodásra.

A szellemilelki elszegényedésre az egyház továbbra is az evangélium felszabadító üzenetének és a keresztény erkölcsi tanítás felkínálásával válaszol.

Az egyház saját intézményeiben mutasson példát a szociális beállítottság terén.

A börtönpasztoráció

A börtönökben fogva tartott raboknak nemcsak állami segítségre van szükségük a társadalomba való újra beilleszkedéshez, hanem emberi, keresztény és lelkipásztori segítségre is, hogy Isten és embertársaik előtt fel tudják dolgozni vétküket, hogy önbecsüléssel és mások megbecsülésével tudjanak új életet kezdeni. Családjaiknak is szükségük van lelki és szellemi segítségre.

Az elitélteknek a keresztények szolgálata és segítsége által kell megtapasztalniuk Isten irgalmas és megbocsátó szeretetét, az újrakezdés lehetőségét ajándékozza nekik.

Lehetőleg minden börtönben legyen lelkipásztori szolgálat. Ebben a karitatív csoportok és a lelkiségi mozgalmak vállaljanak szerepet. Szükséges, hogy ezt a munkát egy lelkipásztor irányítsa egyházmegyei szinten (börtönlelkész).

Az egyházi lelkipásztorkodás és a karitatív csoportok tevékenyen segítsék a börtönből szabadultak beilleszkedését. Ha szükséges, segítő és tanácsadó szolgálatokat hozzanak létre.

A hajléktalanok lelkipásztori ellátása

A hajléktalanok és koldusok nagy száma az egyház számára is kihívás a konkrét segítségnyújtásra. A keresztény ember a koldusban és a hajléktalanban igyekszik meglátni Krisztust, és Jézus szavának szellemében reagálni az irgalmasság cselekedeteivel.

Az egyház a hajléktalanokkal, koldusokkal és a segítségre szoruló hontalanokkal szembeni segítőkészségre és tevékeny szeretetre biztatja híveit.

Az egyház minden intézkedést támogat a hajléktalanok nyomorának enyhítésére. Szükség esetén intézményeket alapít, amelyekben hajléktalanokkal foglalkozik és ellátja őket (ingyenkonyhák, orvosi ellátás, ruhaosztó helyek stb.).

Az egyházmegyei diakónia és a roma kisebbség

Az egyházmegye területén nagy számban és halmozottan hátrányos helyzetben élnek roma származású testvéreink. Terheli őket a szegénység, a munkanélküliség, az alkoholizmus, a babona, bűnözés. Az egyház keresztény magatartásra szólít fel a roma kisebbséggel kapcsolatban. A velük való törődésre speciálisan felkészített papokra, világiakra (akár közülük valóra) van szükség. A szociális jellegű segítségen túl az egyház legyen kész részt vállalni szellemi és lelki felemelésükben.

A roma közösségek evangelizációjára - ami jelenleg megoldatlan - programot kell kidolgozni, együttműködve az országos kezdeményezésekkel. Az egyház a roma kultúra megismerésével a keresztény értékrend helyes közvetítését segítse elő.

Záró megjegyzések

A zsinat minden embert - elsősorban a keresztényeket - felszólít arra, hogy tevékenyen vegyenek részt az egyházi, a magán- és az állami intézményekben a szükséget szenvedőkért végzett munkában, Krisztus szellemében. A nyomor enyhítésének állami eszközei mellett a szeretet és az emberi szolidaritás nélkülözhetetlen.

Egyházmegyénk hívő közössége készen áll, hogy erejéhez mérten hozzájáruljon az emberek szenvedésének enyhítéséhez, és megtegyen mindent azért, hogy országunkban az emberek szabadon és emberekhez méltó körülmények között élhessenek.

A zsinat minden szociális tevékenységben elkötelezett embernek köszönetet mond, és bátorítja őket a további készséges és áldásos tevékenységre.


Ismerjük meg templomunkat!

Szent Ágoston szobra

Székesegyházunk monumentális főoltárán négy hatalmas szobor látható, amelyek az ún. nyugati egyházatyákat ábrázolják. Szemből nézve balról az első Szent Ágoston.

Szent Ágostont (354-430) tartják a legnagyobb gondolkodónak, aki valaha is latinul írt. A görög-római műveltség szellemi értékeit átmentette a keresztény kultúrába. Írásain nevelkedett sok későbbi nemzedék. Művei ismeretét ma sem nélkülözhetik a filozófusok és teológusok, de a művelt keresztények sem. Vallomásait az irodalomtörténet a lelkiségi irodalom klasszikus műveként tartja számon.

Abban a korban élt, amikor már birodalmi vallássá lett a kereszténység, de kemény harcot kellett vívni a pogány gondolkodással és a hit tisztaságát veszélyeztető szektákkal, tévtanításokkal. 354. november 13-án született az észak-afrikai Tagastéban. Apja csak a halálos ágyán keresztelkedett meg. Anyját, Mónikát az egyház szentként tiszteli, mivel kitartó imájával segítette férje és fia, Ágoston megtérését.

Tanulmányait szülőföldjén kezdte, majd Karthágóban retorikai és jogi tanulmányokat folytatott. Kicsapongó életet élt. Élettársától, akivel 385-ben szakított, született egy fia is, Adeodatus (372-390-ig élt). Bár Ágoston gyermekként katechumen (hittanuló) lett, csak 33 éves korában keresztelkedett meg. Anyja keresztény vallására nem sokat adott, "vénasszonyos fecsegések gyűjteményének" tartotta. Kapcsolatba került a manicheusok szektájával, akik tudást ígértek, támadták a katolikus egyházat, mely szerintük mindenkitől egyforma hitet kíván. Mónika emiatt nem fogadta be fiát házába, mondván: ősei hitét elhagyta.

Ágoston szellemi és lelki nyugtalanságban élt. Amikor Cicerót olvasta, felébredt benne a bölcsesség szeretete. Kezébe került a Szentírás is, de azt nyelve miatt félreértette. Tanári pályája szépen ívelt felfelé, sikerei feledtették korábbi szegénységét, egyre büszkébb lett önmagára. Rómában sem kellett állásért kilincselnie, de nem találta lelke nyugalmát. "Két ember van bennem…" - írja.

Istenhez vezető útjának döntő állomása Milánó lett . Mónika, és elérte, hogy fia magánélete rendeződjék. Milánóban akkoriban Ambrus püspök naponta prédikált. Ágostont is megragadta a püspök tudása és beszédeinek költői nyelvezete. Egyre szaporodnak a jelzések, amelyek Isten felé terelték lépéseit. Megrendül Remete Szent Antal életén, de megtérésében az utolsó lépést Istennek kellett megtennie. Barátjának kertjében játszódott le a híres élmény: sírt, imádkozott és kiáltozott a magányban: Meddig még, Uram? Ekkor hallja a hangot: "Tolle Lege! Tolle! Lege!" -"Vedd és olvasd! Vedd és olvasd!" - Felüti a Szentírást, megtalálja a megnyugvást és árad a fény, a béke szomjas lelkébe. 387. április. 23-án Ambrus püspök megkeresztelte.

Édesanyja, Mónika Ostiában meghalt. Ágoston visszatérve szülőföldjére, mindenét eladta, és barátaival szerzetesi életet kezdett élni. A templomba járó híveknek feltűnt hiteles élete, és kérték az öreg püspököt, szentelje pappá Ágostont. Ez 391-ben meg is történt, ettől kezdve a lelkipásztorkodásra irányult figyelme. 395-ben Hippó püspöke lett. Naponta kétszer is prédikált, közel ezer beszéde maradt fenn. Felkarolta a szegényeket és árvákat. Sokat kellett küzdeni a donatista szakadás és pelagianizmus eretnekségével szemben. Az előbbi az afrikai egyház egységét bontotta meg, az utóbbi a kegyelemtan területén hirdetett tévtanításokat. Teológiai, irodalmi munkássága a későbbi korokra is kihatott.

A népvándorlás hulláma, a vandálok pusztítása elérte Hippót is, ekkor halt meg 430. augusztus 28-án. Legismertebb művei: a Vallomások, amely lelki vívódásairól, belső konfliktusairól szól. Nem saját kiválóságát dicséri benne, hanem Istent, akinek nagysága az ő megtérésében tükröződik. Isten Városa c. műve a keresztény történetfilozófia remeke. Isten városa és az evilági város küzdelme a hit és a hitetlenség lelki küzdelmét tárja elénk. Isten városának polgárait az Isten iránti szeretet és a helyes önszeretet irányítja, az evilági város polgárát viszont az önzés és hatalomvágy. Isten gyermekei alázatosak és engedelmesek, evilág fiait a gőg és engedetlenség jellemzi. A két "város" nemcsak a világban, hanem az egyes ember lelkében is küzd egymással. Az evilági város sorsa az állandó háború és összeomlás, Isten városa a szeretet győzelmét és békéjét adja. Fő művei között tartjuk számon Az akaratszabadságról írt tanulmányát. Írt A házasság hasznáról, A szent szüzességről, A kegyelemről és a szabad akaratról, A lélekről és eredetéről. Magyarázta a Teremtés könyvét, hatalmas műve a Zsoltárkommentár. A gyakorlati élet kérdéseivel foglalkozik A keresztény élet küzdelmei c. művében. Írt A szerzetesek munkájáról, A hazugságról, A démonok jóslatairól. További nagy művei: Kézikönyv a hitről, reményről és a szeretetről, és A Szentháromságról írt 15 könyve.

Nagy jelentőséget tulajdonított Ágoston a római egyháznak, vallotta a "Roma locuta, causa finita" (Róma szólt, az ügy be van fejezve) elvet.

Ágoston a teológusok védőszentje. Halála után legendák születtek életéről és csodáiról. Lángoló szív a jelképe, és gyakran édesanyjával ábrázolják.

Orosz Lőrinc, prépost-plébános


Szent Anna-hírek

A képviselőtestület és a kerekestelepi közösség több tagja egy szeptember végi szombaton rendbe tette a Szent Erzsébet kápolna kertjét. A kapa és gereblye helyett néhányan a fakanál nyelét fogták, hogy a munka végeztével a bogrács is kiürüljön. A környékbeliek süteménye után már többen megfogalmazták, jövőre is jövünk!

November 11-én este látványos jelenetben mutatták be a fiatalok Szent Márton legendáját a székesegyház előtt. A hagyományteremtő előadás nagy érdeklődést váltott ki, különösen a gyerekekből, akik fel is ülhettek az előadás főszereplőjének lovára.

November 25-én a jubileumi házasok miséjét tartottuk. Az ünnepeltek között 60 éve házasok is voltak. A képviselőtestület szerény agapéval köszöntötte az ünneplő házaspárokat.


Önmagunk és mások igazi örömére élni

(Napocska néven katolikus családi óvoda indul Józsán)

Szívünk teljes szeretetével Jézus felé fordulunk, s mivel hosszú az út, amíg vele személyesen találkozhatunk, addig is mindenkiben őt szeretjük. Felfedezzük csodáit önmagunkban és egymásban, szüleinkben és testvéreinkben, ismerősökben és ismeretlenekben, arcokon és mozdulatokon, a gondolatban, a szóban, a cselekedetben, az énekben, a zenében, az emberi alkotásokban és a teremtett világ szépségében, jóságában. Megköszönjük neki, amit megértünk és megtanulunk, a tehetséget, az időt, az erőt, amivel a feladatainkat elvégezzük. Segítünk egymásnak, örülünk egymás sikerének, örömének. Megvigasztaljuk a szomorkodót. Bocsánatot kérünk és megbocsátunk.

Jónak és becsületesnek kell lennünk. Először is személyesen, legbelül. Aztán ott, ahol éppen vagyunk, kifelé. Esetenként, naponként újra kell kezdenünk. (Mindig találunk magunkban és másokban is hibát.) De nem mondunk le róla, hogy a Szeretet egyre nagyobb legyen bennünk. Csak így lehetünk boldogok, így boldogíthatunk másokat is.

Önmagunk és mások igazi örömére élni. (Igazi öröm az, aminek Jézus is örül.) Egyre világosabban ez életem célja bár lehet, hogy nem mindig látszik elég világosan. Ezt a célt szolgálja majd a Napocska családi óvoda is, amit 6-7 éve tervezek a fejemben, és az utóbbi másfél évben már a gyakorlatban is.

Úgy épült a házunk, hogy alkalmas legyen rá. Készülnek a többfunkciós gyerekbútorok, a kültéri fajátékok, parkosítunk, gyepesítünk. Nyertünk egy országos pályázaton, megkértük a működési engedélyt. 2001 januárjában indulhatunk ha Isten is úgy akarja.

Maximum nyolc óvodáskorú kisgyerek egésznapos ellátása, nevelése, oktatása folyik majd nálunk családi körülmények között, családi légkörben, de szigorú napirend szerint. Így lesz mindenkinek biztonságos és gyümölcsöző. Bármikor lehet érkezni, és bármikor haza lehet menni (anyával vagy apával), de aki nem csak figyelni akar egy székről vagy fotelból, annak abba a programba kell bekapcsolódnia, ami éppen folyamatban van. Természetesen minden nap és naponta többször is lesz kötetlen játékidő, amikor szabadon, irányítás nélkül játszhatnak a gyerekek. Ilyenkor mi felnőttek csak játszótársak leszünk vagy segítőtársak, ha szükséges.

Minden nap lesz egy komplex képességfejlesztő foglalkozás, szituációs játék, csoportjáték, mese, egy óra mozgás a szabadban, ebéd utáni alvás. Hetente lesz 1-1 zeneovis, kézműves foglalkozás, játékos angol óra.

Hozzánk az iskolai, óvodai szünidőkben is jöhetnek a gyerekek. A nyári szünetben kiscsoportos tanfolyamokat szervezünk, és iskolai felkészítést olyan gyerekeknek, akik évközben nem hozzánk jártak, de szeretnének még egy kicsit "ráerősíteni".

Végül minden kis és nagy gyereknek azt kívánom bárhol éljen és tanuljon , növekedjen és erősödjön kedvességben és bölcsességben Isten és az emberek örömére (vö. Lk.2,40.)

Testvéri szeretettel:

Kiss Szabolcsné Klári

Telefon: (52) 408 - 166


Adventi ajándék kismamáktól kismamáknak

A tócóskerti Szent Család Plébánia közös munkára hívja a kismamákat. Szeretnénk együtt egy színvonalas kis füzetet készíteni a kismamák számára, amely néhány praktikus tanácsot ad a méhen belüli és csecsemőkori vallásos neveléssel kapcsolatban. A gyermeket váró édesanyák közül sokan nincsenek tisztában a keresztelés fontosságával, és az ezzel kapcsolatos tennivalókkal. A füzet elhelyezhető lenne a terhestanácsadókban, rendelőkben, szülészeti osztályokon.

Mi legyen ebben a kis füzetben? Adjanak maguk a kismamák javaslatokat, milyen segítséget fogadnának szívesen! Várjuk az ötleteket, képeket! Akik a reklámszakmában dolgoznak, itt is hasznosíthatnák tudásukat! Ha protestáns kismamák is közreműködnének, akkor ökumenikus jellegű is lehetne a füzet.

Az új évezred adventjét közös segítségnyújtással szebbé tehetnénk mindazok számára, akik igazi várakozásban élik meg az adventet. Mi pedig a Figyelővel együtt az ötletekre és a közreműködés jelzésére várakozunk:

a Szent Család Plébánián

Ifjúsági kórus

A Mécses Ifjúsági Kórus próbál minden vasárnap az esti mise után a Varga utcai közösségi házban. Király Péter: Jöjj el, Betlehem ! című karácsonyi oratóriumát szeretnénk megtanulni. Mindenkit szeretettel várnak a kórustagok

Lapzárta

Újságunk következő száma nagyböjt elejére jelenik meg. Az ebbe szánt írásokat a folyamatosan, de legkésőbb február 10-ig kérjük leadni a Szent Anna plébánián.


Ifjúsági oldal

Nyissátok meg előttem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk! (118. Zsoltár)

Ifjúsági Világtalálkozó, Róma 2000

Száz fiatal indult el a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből, 2500 Magyarországról, és 2 millió szerte a világból, hogy 2000. augusztus 8-20. között II. János Pál pápa meghívására Rómába zarándokoljon. Nem annyira krónikát akarok írni az események felsorolásával, inkább a legszebb pillanatokból és élményekből egy csokrot fonni.

A zarándoklat útrakelés: elhagyjuk a biztonságos otthont, idegenek jóindulatára bízzuk magunkat és vállaljuk a bizonytalanságot. A mi utunknak is voltak pillanatai, amikor úgy éreztük, sötétben járunk. De már akkor tudtuk, és utólag még inkább megértettük: a Fény feléhaladva nem szabad lesütnünk a tekintetünket, mert akkor csak sötétséget látunk. Ha azonban előre tekintünk, Isten fénye beragyogja szívünket.

A nehézségek néha alkalmat adtak arra, hogy egy-egy kisebb csodát is átéljünk. Ilyen volt például, hogy a buszunk hogyan tudott több mint 2000 kilométert megtenni, és kétszer az Alpokon átkelni úgy, hogy egyetlen egyszer sem kellett emelkedőn megállnia. Ugyanis a magyar határtól kezdve nem működött a kuplung, így egy emelkedőn való megállás az utazás végét jelentette volna. De a sofőrök bravúrja, és 45 ember imája csodára volt képes...

A perugiai előtalálkozó öt napja mindenkit csodálatos élményekkel gazdagított. Ezek közül is kiemelkedik a nemzetek keresztútja, amely felejthetetlen marad mindazoknak, akik részt vettek rajta. Utolsó stációja a feltámadás volt: az egymásnak sebeket okozó nemzetek fiataljai egymásért imádkoztak, és zászlót cseréltek. Magyarok és szlovákok, lengyelek és németek, japánok és koreaiak, franciák és volt gyarmati népek nyújtottak egymásnak békejobbot. És bár a szavak sokféle nyelven hangzottak el, mégis mindenki értette a lényeget - mert az az imádság nyelvén szólt. Aznap este több mint ötven pap gyóntatott, és éjjel fél egyig nem szűnt a gyónni akaró fiatalok sora.

Rómában a város zsúfolásig megtelt fiatalokkal. Bármerre mentünk, tömeg vett körül bennünket. Az első este még a Szent Péter térre vezető sugárútról is kiszorultunk. Úgy döntöttünk, hogy a városban keresünk egy helyet, ahol legalább képernyőn követhetjük a Szentatya üdvözlését. Az egyik utcán a rendfenntartók megállítottak bennünket: "Itt most nem lehet tovább menni, mert néhány perc múlva itt halad el a Szentatya." Mi, akik még a találkozás helyszínére vezető úton sem kaptunk helyet, ha csak néhány pillanatig is, de egészen közelről láthattuk és köszönthettük Vendéglátónkat! A Szentatya pedig a magyar zászlót látva visszaintegetett nekünk.

Mindenütt tömeg volt, de nem arc nélküli tömeg. Az egyik rendőr mondta: "Nem hittem volna, hogy kétmillió fiatallal kevesebb baj lesz, mint amikor egy focimeccs után néhány száz szurkolóki szabadul a stadionból." A szívekben túlcsorduló öröm képes volt akár egy zsúfolt villamost is pillanatok alatt vidám ünnep helyszínévé varázsolni. Akik a világ távoli sarkaiban élve egymást azelőtt soha nem is látták, harsogva együtt énekelték a találkozó himnuszának refrénjét: Emmanuel - velünk az Isten!

Mi, magyarok 16-án délután léptük át a Szent Kaput. A többezer együtt vonuló fiatal imádkozva közeledett a Szent Kapuhoz, majd teljes csendben, áhítattal belépve a Bazilikába Szent Péter sírjához járultunk. Több ezer ember volt ott, a csend mégis szinte tapintha tóvolt. És amint az utótalálkozó élménybeszámolóiból kiderült, sokak számára ezek voltak a találkozó legszebb pillanatai.

Végül néhány gondolat maguktól a fiataloktól: "Az egyetemen annyi elfásult, cél nélküli évfolyamtársam van. Ez a találkozó reményt adott nekem, mert már tudom, hogy ezen a világon van legalább kétmillió fiatal, akik megtalálták, vagy legalább keresik az életük értelmét". - "Szenvedélybetegekkel foglalkozom, és megtanultam, hogy ha valamit megvonunk tőlük, valamit adni is kell helyette. Amit a zarándoklaton átéltem, abból feltétlenül szeretnék nekik is nyújtani valamit." - "Postásként dolgozom, és miután hazajöttem, napokig utolsóként értem vissza a hivatalba, mert annyian kérdezgettek a zarándoklatról, és mindenkinek el kellett mesélnem, amit ott átéltünk. De ez nem kényszer volt, hanem nekem is örömöt jelentett."

A z öröm hírvivői lettünk mindannyian. Immár nem zárt borítékban, hanem életünk nyitott lapjain visszük az Örömhírt. Mert hiszünk abban, amit egy olasz fiatal így öntött szavakba: "Kétmillió mosoly lángra gyújtja az egész világot..."

Zsolt atya


Olimpia után

Véget ért az olimpia, az évezred utolsó nagy sport eseménye. Közel 200 ország sportolója gyűlt össze, hogy összemérjék tudásukat ügyességben, gyorsaságban és erőben. Rengeteg munka, kitartó gyakorlás, kín közepette készültek és küzdöttek azért a bizonyos fényes medálért. Láttunk a versenyek során hatalmas örömujjongást és szomorú, könnyező szemeket is.

Csodálatos volt látni a megnyitó ünnepséget, a versenyeket, gólokat, az utolsó pillanatig kiélezett küzdelmeket, s végül a záró ünnepély felszabadult sportolóit. Ezek a sikerek nem valósulhattak volna meg, ha nincs előttük cél, nincs erős hit és akarat. Sokszor láthattuk, hogyan fohászkodnak, vetnek keresztet, pillantanak a versenyzők az "égiek" felé segítségért. Istenbe vetett hitük, Isten segítsége, szeretete nélkül nem valósulhatott volna meg álmuk.

Nagyon szeretem a sportot, sok versenyt megnéztem, nem ritkán éjszakába nyúlóan is. Egy ilyen alkalommal láttam az egyik magyar sportolót, akitől győzelme után a riporter megkérdezte hogyan sikerült győznie. Ő erre válaszul az ég felé tekintett és ezt mondta "Isten velem volt, megsegített, és nyertem"

Báránkó András


A jó hitoktató is holtig tanul

Egyházmegyei továbbképzés volt hitoktatók részére, októberben. A továbbképzést két turnusban szervezték meg, én a második alkalmon vettem részt. Az egyházmegye különböző településeiről gyűltünk össze, különböző tanítási tapasztalattal rendelkeztünk. Hozzám hasonlóan volt, aki csak az idén kezdte a hitoktatást, de a legtöbben már évek óta tanítanak.

Számomra a legtöbbet a segítő nővérek lelki vezetése jelentette, akik megpróbáltak minket kiragadni a szürke hétköznapokból, hogy ráirányítsák figyelmünket a szürkeségben rejlő színekre, az öröm színeire. Persze, ehhez arra is szükség volt, hogy kellően nyitottak legyünk mindenre. Érdekes ötletek is hangzottak el, amellyel esetleg megkönnyíthetjük munkánkat, ilyen volt az, hogy egy plébániai eszköztárat, ötlettárat lehetne nyitni, amibe ha mindenki csak egy valamit visz, már valóságos kincstár alakul ki, amiből mindenki gazdagodhat.

Jó volt hallgatni a sok különböző tapasztalatot, hogy ki hogyan tudja elmélyíteni a gyerekek ismeretét, közelebb vinni őket Istenhez. Azt hiszem a lelki derűn kívül néhány ötlettel is gazdagabban térhettünk vissza a nem is olyan szürke hétköznapokba.

Titió


Ez a Vízió valóság!

A Vízió Videóstudió téged is vár, ha: Csapatunk önkéntes fiatalokból áll, koordinátorunk Ortutay Attila. Nála lehet további információkat kapni, és jelentkezni a csapatba a 06-30 240-1482-es mobil-telefonszámon.

Ifjúsági hittanórák

Egyetemisták, főiskolások, fiatal dolgozók számára minden kedden este fél 8-tól a Varga utca 17. szám alatti közösségi házban. Imádság, elmélkedés, beszélgetés és persze tanulás is vár mindenkit. És VAN SPORTHITTAN is, minden hónap utolsó keddjén. Eddig beszéltünk a háborúkról, az öregség problémáiról, sőt, még játszottunk is. Gyertek, várunk benneteket!

Ugyancsak a Varga utcai közösségi házban pénteken három csoportba is várunk új tagokat. Kása István atya 5-től és fél 7-től tart hittant gimnazista, egyetemista korú fiataloknak. Tóth László atya csoportja pedig este fél 8-kor kezdi a hittant. Az utóbbiakra talán emlékeztek még, ők adták elő a tavaszi ifjúsági találkozón a színdarabot, amely Szent Istvánról szólt.

A Szent László templomban minden kedden, este fél 8-tól vannak hittanórák, egyetemista korú fiatalok számára.

A Szent Család templomban szerdánként, az esti mise után van az ifjúsági hittan.


Rád is vár valaki Barcelonában

Taizé - 2001

A legközelebbi, már a 23. Európai Taizéi találkozó Barcelonában lesz, december 28. és január 1. között. A találkozó legfontosabb mondanivalója az egység, amely Krisztusban köt össze minket egymással, akármelyik ország és keresztény felekezet tagjai vagyunk is. A bizalom zarándokútján a vendéglátó város családjainál lesz a szállásunk. Ezeken a találkozókon alkalom van a közös imára, beszélgetésekre, játékra, táncra, éneklésre, egymás megismerésére.

Honnan ered a Taizéi közösség? A második világháború során egy evangélikus fiatalember letelepedett egy Taizé nevű faluban, Franciaországban. Életét imádsággal és a rászorulók megsegítésével töltötte, menekülőket, főleg bujkáló zsidókat rejtett el. Később többen is csatlakoztak hozzá. Életüket szegénységben, tisztaságban és engedelmességben töltik. Nagyon fontos számukra a csend, sokat imádkoznak, elmélkednek. Sokan keresik fel őket az év során, hogy lelkileg feltöltődjenek. Van, aki egy hétig, van, aki több évig ott marad, bekapcsolódik a szerzetesek mindennapjaiba, dolgozik és imádkozik. Évente egyszer egész Európából összegyűlnek a fiatalok, hogy együtt imádkozzanak. Ez mindig újévkor van. Idén is több tízezer fiatalt várnak Barcelonába. Jelentkezni Dalmadi Évánál lehet, a 428-858 telefonszámon, vagy személyesen (kedd esténként a Szent Anna közösségi házban). Az útiköltség 33ezer forint + kb. 50 DM.


Énekeljünk az Úrnak új éneket!

Minden kedden este 6-tól a Szent Anna templomban ifjúsági mise van, gitárral, énekkel, örömmel! Várunk mindenkit!


A mikepércsi kápolna bővítése

A mikepércsi kápolna a debreceni Szent Anna plébániához tartozik mint fília. Adatunk van arra, hogy Mikepércsen már 1332-ben templom állt. A reformáció utáni időkben a község katolikus szempontból elvesztette jelentőségét. Századunk elejére újból megnövekedett a katolikusok száma, úgy hogy a negyvenes években templomépítésre is gondoltak a mikepércsiek, de a viharos idők miatt elmaradt az építkezés. A debreceni kisprépostnak jelentős szőleje volt itt, ebből maradt ránk a pince a sarki telekkel együtt. A présház egyik kis helyiségében alakítottak ki kápolnát. Ma Debrecenből járunk ki, hogy lelkipásztori szempontból ellássuk a kicsi, de gyarapodó katolikus közösséget. A kápolna a község forgalmas helyén, a 47-es út kanyarodásánál található, sajnos elég rossz állapotban van, és mérete sem felel meg a mai igényeknek.

Gondoltunk arra, hogy a boltíves, "háromhajós" pincét alakítjuk át templommá, hiszen hangulatos, és elég nagy, de véleményem szerint nem lehet a mai világban elbújni. A ráépítés nem jöhet szóba, mert nagyobb épületet statikailag nem bír el az alap, így maradt az a megoldás, hogy oldal irányban bővítjük a meglévő kis épületet, és T-alakú lesz a kápolnánk. Mivel magasan fekszik, alatta közösségi termet, hittantermet lehet kialakítani. Ez az alsó rész még ebben az évben elkészül, kb. 2,5 millió Ft beruházással. Jövőre szeretnénk megvalósítani a hozzáépítést, és majd utána a tetőzetet egységbe hozni a meglévő épülettel, így három lépcsőben reméljük, be bírjuk fejezni. Kaptunk ebben az évben a püspökségtől négyszázezer Ft-ot, a többit debreceni és helyi gyűjtésből kell hozzátenni.

Kevés katolikus van Mikepércsen, így plébániánknak kell segíteni, hogy a katolikus hitélet biztató jelei megerősödhessenek. Sokan költöznek ki a nagyvárosból, így is gyarapszik a hívek száma. Úgy látszik, életképes kis mustármag kezd bontakozni.

Most, az ebesi templom felépítése és a Szent Anna renoválása után ezért a fíliáért kell anyagi áldozatot hoznunk. A jövőnek építjük, Istenben bízva. Kérem a híveket, szándékunkra imádkozzanak, és aki teheti, anyagiakkal is segítsen. Az adományokat a Szent Anna Alapítványra is be lehet fizetni, erről tudunk igazolást adni az adókedvezmény igénybevételéhez. Az eddigi adományokat hálásan köszönjük, és reméljük közösen adhatunk hálát Istennek tervünk megvalósulásáért.

Orosz Lőrinc
prépost-plébános


Mikepércsi figyelő

Megkezdődtek a hitre nevelési foglalkozások Mikepércsen a Hunyadi János Általános Iskolában és a helyi óvodában. Nagy örömünkre szolgál, hogy a létszám 39-re emelkedett. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, hogy megtiszteltek bizalmukkal, a pedagógusoknak, akik támogatják törekvésünket, és segítettek a foglalkozások megszervezésében.

Római katolikus kápolnánkban vasárnaponként 14 órakor Tóth László káplán atya végzi a szentmisét. Keressük, hívjuk azokat a testvéreinket, akik szívesen bekapcsolódnának katolikus életünkbe. A szervezett gyermekprogramokkal, a már elkezdett kápolnabővítéssel is szeretnénk építeni közösségünket.

A kápolna bővítésére azért van szükség, mert - hála Istennek - kinőttük. Orosz Lőrinc prépost, a Szent Anna Székesegyház plébánosa koordinálja ezt a munkát, akinek már eddig is nagyon sokat köszönhetünk. A tervet Kováts Ákos építészmérnök készítette. Köszönjük áldozatos munkáját, felajánlását. Szeptemberben elkezdődött az építkezés. Bármilyen segítségnek, felajánlásnak, anyagi juttatásnak nagyon örülnénk. A Szent Anna Plébánia Alapítvány számlaszáma: 10403428-34213692.

Mint az alábbi mesében is olvashatjuk: lehet, hogy az én segítségem csak egy hópehelynyi, de talán csak ez hiányzik!
- Áruld el nekem, milyen súlya van egy egyszerű hópehelynek? - kérdezte a fürj a galambtól.
- Kevesebb a semminél. - válaszolta a galamb.
A fürj erre kitalált egy mesét, és elmondta a galambnak:
- Egy fenyőfa ágán pihentem, amikor elkezdett havazni. Semmi vihar, hanem olyan szép lassú havazás, és könnyű, mint egy álom. Mivel nem volt mit tennem, elkezdtem számolni a hópelyheket, amelyek arra az ágra hullottak, ahol ültem. 3.751.952 pelyhet számoltam meg. Amikor szép lassan lehullott a 3.751.953-dik - kevesebb a semminél -, egyszerre leszakadt az ág.
A mese után a fürj elrepült. A galamb, aki már Noé korától tekintélynek számított, egy pillanatig gondolkozott és így szólt: Csak egy személy hiányzik, hogy a világra szakadjon a béke! TALÁN CSAK TE HIÁNYZOL! (Bruno Ferrero: Kevesebb a semminél)

Szabóné Kovács Ágnes,
hitoktató


Hírek Ebesről

Nemzeti zászlót szentelt Lőrinc atya Ebesen, amit az Amerikában élő Keszlerné Bukovszky Kornélia adományozott a Szent Lőrinc templomnak, férje emlékére.

Az Ebes-Meilen Klub meghívására érkezett svájci vendégeknek mutatta be a Szent Lőrinc templomot Orosz Lőrinc prépost. A vendégek között több ismerős is volt, akik tavalyi utunk során vendégül láttak minket, egyházközségünk ebesi és debreceni képviselőit, s most mi rendeztünk jó hangulatú agapét tiszteletükre.

December 10-én 16 órától adventi szentségimádást tartunk, karácsonykor pedig ismét lesz éjféli mise.


Szentévben a Szentföldön

A 2000. év nagy jubileumát éljük és ünnepeljük. Jónéhányunknak megadatott, hogy végigjárhattuk Krisztus Urunk földi életének helyszíneit, amelyeket születésével, tanításával, szenvedésével, halálával és feltámadásával megszentelt. Nekünk is, mint sokaknak, az is volt a szándékunk, hogy búcsút nyerjünk.

Szentévi búcsú

"A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó ideigtartó büntetés elengedése részben vagy teljesen." Ezt akkor értelmezzük helyesen, ha tudatosítjuk, az Egyház nem "kifizeti" Krisztus és a szentek érdemeiből tagjai adósságát, hanem az érdemeknek erre a kincstárára hivatkozik. A búcsú tehát nem pótléka és helyettesítése a megtérésnek vagy a büntetésnek, hanem a teljes megtérés és megigazulás segítése. Az Egyház minden 25. évben Szentévvel ünnepli Krisztus születését az emberiség történetében. Most kivételesen kerek ez az évforduló, azt ünnepeljük, hogy kétezer évvel ezelőtt testesült meg az Ige. A Szentév tehát: öröm, Krisztus születésének köszöntése, és hála: annak, aki eljött és el fog jönni. A Szentév alkalmat ad a szeretetből vállalt áldozatra, kereszténységünk teljes megélésére, az evilági magatartásformák és gondolkodásmódunk megváltozására: hogy az Ünnepelt nyomdokaiba lépjünk.

A Szentföld

Tapasztalatból tudjuk, mélyebb a hatás, ha többször olvasunk, látunk valamit. A Szentföldre látogatás első alkalommal mély és maradandó nyomot hagy még a kevésbé hívők lelkében is. Az újabb látogatásnál azt tapasztalja az ember, hogy a Szentföld mindig többet ad annál, amit várunk. Ha nem lelkileg kiszáradva megy az ember, akkor is megtermékenyíti a lelkét az a levegő, az a táj, amely körülvette az Urat. Ott lenni, ahol ő élt, szólt, és ballagott, asztalhoz ült, meghalt, feltámadt, s mondta: Menjetek...

Aki többször volt a Szentföldön, már figyelni tud más dolgokra is. Az ember, jobban észrevesz bizonyos ellentéteket, elutasításokat, de ugyanakkor a Jézusra való találás örömét is jobban megéli. Így volt ez a mostani zarándok csoportunkban is. Örültem annak, hogy a harminc fős csoport tagjai őszintén keresték a gyökereket, a keresztény emlékezés hitet erősítő voltát. Közös reggeli imáink, énekeink a buszban, a megfelelő helyeken felolvasott szentírási részek, a közös szentmisék és azok beszédei lelki közösséget teremtettek, és én is örömmel végeztem, ami rám tartozott. Jártuk a Keresztutat, persze körülöttünk nagy zaj volt, hiszen az arab bazáron vezet keresztül. Meglátszott, hogy Szentév van, háromnegyed órát kellett sorban állni, míg a Szentsír-bazilikában Jézus sírbarlangjába bejuthattunk. Igen sok nép zarándokaival találkoztunk, lengyelekkel, olaszokkal, spanyolokkal, németekkel, japánokkal, máltaiakkal, még oroszokkal is. Ugyanígy türelmesen kellett várakozni a Születési barlangnál is. Eltűnődtem, milyen nagy szükség van a jézusi szelídségre az egymás mellett éléshez, együttéléshez. Nagy fájdalom, hogy éppen az ott élők nemigen hagyatkoznak erre.

A helynek, a kornak atmoszférája van, ezeket a dolgokat csak ebben benne élve lehet megérteni. Eltűnődtem Jézus rejtett életén: bizonyára volt kisugárzása, súlya abban a korban is tevékenységének, megérezhették az emberek a jóságot. Neki elég volt három év, vagy a kereszthalál-feltámadás három napja, hogy maradandót alkosson. A szenvedése ott is, máshol is megkerülhetetlen, de hiszen ezért jött, ezzel nyitott új utat, akár értjük, akár nem. Vigasztaló gondolat az, hogy mire a tömeghez eljutott kereszthalálának híre, akkorra Jézus fel is támadt.

A tanulság

Élmény és nagy tapasztalat, hogy ma is sokan keresik az utat. Nekünk, akik testben és lélekben Jézus útján járhatunk, segítenünk és bátorítanunk kell őket, merjenek a jézusi útra lépni. Tanúságot kell tennünk arról, hogy ez az út - ha szűk is - járható, nem zsákutca, és ezen az úton születik meg az emberben a felismerés: valóban Isten Fia az, akit követünk.

Jeruzsálem városának kapujánál szép virágágyás fogadja az érkezőt, a zarándokot is, ezzel a felirattal: "Áldás az érkezőnek!" Aki Jézust keresi, ha van benne nyitottság, itt biztosan rátalál. Keresztényként ezt mondhatjuk: áldás annak és arra, aki Jézus nyomában jár. Áldott, aki az Úr nevében jön a Szentföldre, és onnan haza. Útjának nyomvonalát megtalálhatjuk itthon is. Saját közösségünkhöz irányítja lépéseinket a szentföldi zarándoklat, ahol az út kontúrjai talán világosabban kirajzolódnak, hogy itthon is követni tudjuk.

Orosz Lőrinc, prépost-plébános


Mennyit - mire?

A debreceni székhelyű Sziklára Épített Ház Alapítvány (adószám: 19128850-1-09) 1999-ben az előző évi személyi jövedelemadó 1 %-ából 112.694 Ft-ot kapott. Ezt az összeget egyéb forrásokból kiegészítve a gyimesfelsőloki csángó közösségi ház és líceum alagsori munkálatainak anyag- és munkadíj költségeire fordítottuk.

A Keresztény Ifjúságért Alapítvány (adószáma: 19127866-1-09) ugyanebből a forrásból 88.525 Ft-ra tett szert, amelyből szemléltető eszközöket vásároltunk ifjúsági közösségeink számára.

A szociális intézmény építésére gyűjtő debreceni Szent Erzsébet Alapítvány (adószáma: 18545348-1-09) számlájára 1999-ben az 1998-as SZJA 1 %-ából 129.686 Ft. érkezett. Ez az összeg más forrásokból kiegészítve a debreceni Hospice-szolgálat munkáját segítette.

Nem tudni, miért, a Szent Anna Plébánia Alapítvány nem kapott értesítést az APEH-től az 1 %-ról. Reméljük, csak adminisztrációs hiba történt.

Mindnyájan tapasztaljuk, hogy sok hasznos célra kérik adónk egy százalékát, mégis hisszük, hogy olvasóink a Magyar Katolikus Egyházat (0011) és az egyházi célokat szolgáló alapítványokat, szervezeteket részesítik előnyben. A fenti számok azonban azt mutatják, hogy még mindig nagyon kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Már most javasoljuk, jegyezzék fel alapítványaink adószámait, hogy az év elején esedékes adóbevalláskor pontosan tudják kitölteni mindkét rendelkező nyilatkozatot.

Közhasznú alapítványaink nevében Isten áldását kérjük támogatóink életére.


A katakombák adventje

Áhítattal és imádkozó lélekkel készülünk a gyermek Jézus fogadására. A karácsonyi misztérium egyértelműen tárja elénk Jézus istenemberi valóságát. Ezt a felismerést szeretném összekapcsolni zarándokélményünkkel, augusztusi római zarándoklatunk egyik maradandó élményével, a Domitilla katakombában tett látogatásunkkal.

A buszmegállótól egy hangulatos, kis kerti pihenőhelyhez jutottunk, majd egy ajtón keresztül egy előtéren át lefelé kezdtünk menni a lépcsőn. Mentünk, mentünk, egyre hűvösebb és egyre kietlenebb lett a folyosó, míg egy kápolnába értünk. Itt fogadott minket egy idegenvezető, aki legnagyobb meglepetésünkre magyarul beszélt hozzánk. Megtudtuk előadásából, hogy a katakombák az egykori építkezési anyag bányák hosszú, mély alagútjai voltak Róma külvárosában, s titkon az őskeresztények itt találkoztak, majd az I. és a IV. század között temetkezési célokat szolgált. Külön irányból közelíthetők meg a Domitilla, Szent Callixtus, Szent Sebestyén, Szent Ágnes, Szent Priscilla katakombái. A harmadik századtól kezdve folyamatosan ide temetkeztek, mivel a kőzet könnyen véshető volt, újabb és újabb folyosókat vájtak, néhol négy-öt emelet mélységben húzódtak egymás alatt a folyosók. A temetőt görög szóval "koimétérion"-nak, magyarul alvóhelynek nevezték, amiben a feltámadás hite fejeződött ki.

Domitilla katakombája egyszerű családi temetkezési helyül szolgált, de az ásatások és kutatások fontos leleteket tártak fel: Szent Nereus és Achilleus bazilikájának maradványait, értékes I. és II. századi freskókat és a Flavius Aureliusok temetkezési helyét is. A Jó Pásztornak nevezett helyiség boltozatát a II. századból fennmaradt freskók díszítik.

A szűk folyosókon meghökkentő látvány tárult elénk. A folyosók oldalfalaiban bemélyedések, sírhelyek vannak. Láttunk csecsemő nagyságú, kisgyerek nagyságú és felnőtt méretű bemélyedéseket, alájuk írva az évszám, bizonyos szöveg, de mindegyikből ki lehetett olvasni az "in pace" szavakat, hogy békében vannak. A katakombák olyan időkben készültek, amikor a keresztények sorsa bizonytalan volt, mégis a mai napig is a béke és a remény légkörét árasztják.

A sokféle díszítőelem, a szimbólumok, festmények, szobrok és szobormaradványok, az utolsó vacsora képe, a régi kőmécsesek mind derűs, szilárd hitet árasztanak magukból, a szabadulás reményét és vigaszát hirdetik. Ezek a leletek azt is bizonyítják, hogy az első keresztények hite azonos volt a mai egyház hitével, hiszen ugyanabból a Forrásból merítettek bátorságot, erőt, bizodalmat, mint mi. Ahogy végigmentünk a katakomba folyosóin, megcáfolhatatlanul tárult elénk az a tény, hogy az Eukarisztia ünneplése ugyanúgy történt, ahogy a későbbi korok folyamán. A festményeken látott kelyhek, az asztal köré gyűlt emberek látványa, a feliratok értelme arra utalt, hogy az őskeresztények misét mutattak be halottaik teteme mellett, halottaik emlékünnepein, sokszor titokban. Az üldözések idején így mentődött át a Krisztus által ránk hagyott eucharisztikus lakoma. Ez is bizonyítja Krisztus életszerű és állandó köztünk létét.

Úgy tudjuk, hogy az őskeresztények, a rendszeres istentiszteletet és eucharisztikus ünneplést házaknál tartották. A katakombákban csak az emlékezés istentiszteletei voltak. Ilyen alkalmak lehettek a vértanuk sírjánál mondott szentmisék, vagy a holtak évfordulóján mondott gyászmisék.

A katakombák érdekessége, hogy a szegényebbek egyszerűen a folyosók falába vájt helyeken nyugszanak, míg a nagyobb családok számára a folyosók falában termeket alakítottak ki, és azok falába vájták a sírhelyeket. A terem alkalmas volt több ember befogadására, asztal és szék is befért, azt körülülve imádkozhattak, esetleg oltárt alakítottak ki és miséző helynek is megfelelt. Ilyen helyen sikerült nekünk is szentmisét mondani, egy nagyobb sírkamrában, ahol elfértünk mind az ötvenen. Felejthetetlen élmény volt az introitus: Az Úr lelke rajtam, kiválasztott és megjelölt engem, ő küldött, hogy az üdvösség örömhírét vigyem a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Itt lehetett átéreznünk azt, hogy Jézus köztünk van: vincit, regnat imperat. A szentmise legmagasztosabb pillanata a Miatyánk imádkozása és a béke szertartása volt, amikor érezhettük a megdicsőült, a szenvedő és a küzdő egyház egységét, gondolatban kezet fogtunk a kétezer évvel ezelőtti keresztényekkel, hisz velük és általuk építjük egyházunkat ma is. A sok vértanú erőforrásunk ma is. "A vértanúk ereje és hősiessége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyház megtörje a pogány világ ellenállását, rávegye az államhatalmat létének elismerésére és működési lehetőség biztosítására. A vértanuknak az emberi erőket felülmúló kitartása, tűrni tudása egyúttal nagyszerű bizonyítéka az egyház természetfölötti mivoltának, mert az intézmény, melynek tagjai tízezer számra a legválogatottabb kínzásokat és halálnemeket is vállalni tudták, olyan erőforrásokkal rendelkezik, melyek nem az emberi természetből fakadnak." (Szántó Konrád)

Krisztus eljövetelét a katakombák keresztényei is várták, hisz megígérte Jézus, hogy újra eljön. Az mi adventünk, egész életünk, ugyanilyen tevékeny várakozás. Arra várakozunk, aki végre megvalósítja az emberiség ősi álmát, az igazi kapcsolatot Istennel. Hogyan várakozzunk? Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen. (Lk 3,11) Kiket is hív Krisztus Király országába? Jöjjetek, Atyám áldottai! Mert éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. (Mt 25, 34-36)

Élményeink megosztásával kívánok minden keresztény testvéremnek örömteli, gyümölcsöző adventi időt!

Petrik János akolitus


Megtestesülés - Krisztus Király

Kisztus Király ünnepén Bosák Nándor püspök atya hálaadó szentmisét mutatott be a Megtestesülés templomban. Kifejezte köszönetét az adományokért és minden más segítségért.

Egyúttal bejelentette, hogy az új egyházi évtől kezdődően a Megtestesülés templom lelkészévé nevezi ki Felföldi László püspöki tanácsost, aki eddigi tisztségei mellett látja el a Megtestesülés templom lelkipásztori feladatait.

A plébániai ügyintézést változatlanul a Szent László plébánián (Füredi u. 6 sz.) végzik.


Mit csinál egy diakónus?

Néha fölteszik a kérdést, "te már pap vagy?", én pedig válaszként azt mondhatom: "nem, én még csak a diakonátus rendjében vagyok". Ekkor - a legtöbb esetben - értetlenül néznek rám, hogy az meg mit jelent. S hogy eloszlassam a kérdező arcáról a láthatatlan kérdőjelet, elkezdem mondani, hogy mit is jelent ez a szó. Ha pedig valakinek van türelme végig hallgatnia a "kiselőadást", akkor mosollyal az arcán mondja a ki a zárómondatot: "Már értem!" Ha elhangzik ez a mondat az embertársamtól, akkor mindig arra gondolok, hogy de jó neki, hogy ő érti, hiszen a teljes mélységében ezt az állapotot még én is nehezen értem, pedig benne vagyok. Mégis megpróbálom elmondani azt, hogy mire is vállalkoznak azok, akik "Isten foglyai" lesznek.

A diakonátus szolgálatot, a diakónus pedig szolgát jelent. Ha van valami, ami távol áll a mai emberek többségétől, akkor az a szolgáló állapot. Sokkal kényelmesebb, ha kiszolgálják az embert, mint ha maga kezd el szolgálni. Pedig a szolgálatban van az érték. Hogy honnan veszem ezt? A válasz egyszerű: Jézustól. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak!

De mit is jelent ez a gyakorlatban? Első és legfontosabb feladata a diakónusnak, az Ige szolgálata. Hirdetni Isten Evangéliumát, akár alkalmas, akár nem. Hirdetni akkor is, ha egyes emberek azt mondják, a mai világban ez már senkit nem érdekel. Néha valóban úgy tűnik, hogy szélmalomharc az Isten Igéjének magjait elvetni, de mielőtt elkeserednék, jön a Jézusi kijelentés: ne félj, csak higgy!. S ez a mondat erőt önt belém. Akkor is, amikor a kórházakban a beteg ágy mellett állva, a "KENYERET" nyújtva mondhatom a reszkető kezű emberek felé: íme, az Isten Báránya, s akkor is, mikor a javító intézetbe lépve már messziről integetnek a fiúk, és hangosan kérdezik: "Engem is szeret az Isten?". Erőt ad, mikor a fogyatékosnak nevezett embereket kereshetem fel, s szemükbe nézve önmagam "fogyatékosságát" látom meg. Erőt ad a szolgálthoz a fiatal hittanosokkal való foglakozás, a biblia körökben eltöltött elmélkedések, a családos csoportokkal való bensőséges beszélgetések. Egyszerre lettem tanuló és tanító. De egyik sem vagyok önerőmből, mindkét állapotot ajándékba kaptam…

Németh János, diakónus


Meditáció a halálról

Földi pályádnak hamar végére érsz, gondold hát meg, hányadán állsz! Ma él az ember, holnapra elenyészik. S mihelyt nem látják, egykettőre el is felejtik. Milyen érzéketlen az emberi szív, hogy csak a jelenben gondolkozik, ahelyett, hogy az eljövendőkre tekintene! Bármit gondolsz vagy teszel, úgy kellene intézned, mintha holnap meg kellene halnod. Ha tiszta volna a lelkiismereted, nem nagyon félnél a haláltól. Jobb volna a bűntől őrizkedned, mint a halál elől menekülnöd! A holnap bizonytalan. Mire jó a hosszú élet, ha olyan keveset javulunk?

Boldog, aki mindig szeme előtt tartja a halál óráját, és minden nap felkészül a halálra. Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy neked is ugyanazon az úton kell elmenned! Ha reggelre virradsz, gondold azt, hogy nem éred meg az estét! Ha rád esteledik, reggelt ne ígérj magadnak! Úgy élj, hogy a halál sohase érjen készületlen! Sokan hirtelen és készületlenül halnak meg, mert amely órában nem gondolnánk, eljön az Emberfia. Amikor az az utolsó óra rád köszönt, egészen új színben látod majd elmúlt életedet.

Boldog az előrelátó, aki igyekszik olyan lenni életében, amilyen akkor szeretne lenni, amikor majd meg kell halnia. Mert az bizakodhatik a szép halálban, aki eljut a világ megvetésére, aki buzgón törekszik arra, hogy az erényekben gyarapodjon, akiben megvan a fegyelem, szeretetet, a bűnbánó töredelem, az engedelmesség készsége, az önmegtagadás; aki Krisztus szeretetéért szívesen elvisel bármit. Iparkodj hát most úgy élni, hogy halálod óráján inkább örömre, mint félelemre legyen okod! Most kezdj meghalni a világnak, hogy élni kezdhess Krisztussal!

Az emberek élete mint az árnyék, elmúlik. Ki emlékszik majd rád holtod után, és ki imádkozik érted? Tedd hát most, amit csak tehetsz, gyűjts romolhatatlan kincseket, üdvösséged szemszögéből lásd a világot, csak azzal törődj, ami Istené!

Szerezz barátokat magadnak azzal, hogy Isten szentjeit tiszteled, és tetteiket utánozod! Őrizd úgy szívedet, hogy szabad legyen az odafönt valókra, Istenre nyíljon! Oda igazítsd mindennapi imádat, hogy holtod után lelked méltó legyen boldog utat találni Istenhez.

Jáger László


Ökumenizmus a gyakorlatban

2000. november 5-én az István király téri református templomban a Maróthi György Pedagógus Kórus zenés áhítatot rendezett a XX. század áldozataiért. Az énekkar jól megválasztott műsorához a zsidó, és különböző keresztény felekezetek lelkészei kapcsolódtak gondolataikkal, imáikkal. Az ökumenikus istentisztelet lelkületét nem tudjuk ugyan utólag átélni, de Fodor András szavaival mi is imádkozhatunk a két világháború áldozataiért:

Történelmünk Ura, Mindenható Atyánk! Hisszük, hogy történelmünk eseményeit te irányítod, Jézus Krisztus által, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Hisszük azt is, hogy annyira szereted az embert, hogy még az ellened fordulók szabadságát is tiszteletben tartod. Hisszük, hogy helytelenül használt szabadságunk - olykor szörnyű - következményeit is a javunkra akarod fordítani, képzeletünket is felülmúló szereteteddel.

Amikor a Megtestesülés kétezredik évében, a világégések áldozataiért imádkozunk, nem veled akarunk perlekedni, hanem azért idézzük fel az emberi bűnök következményeit, hogy elborzadjunk a bűntől. Azért könyörgünk az ártatlan áldozatokért, hogy a mi önzésünknek ne legyenek ilyen áldozatai.

Arra kérünk, segíts nekünk, hogy elődeink és a magunk vétkei szívbeli megtérésre, még nagyobb szeretetre, a Te akaratodhoz való igazodásra sürgessenek minket. Így legyünk gondviselő szereteted eszközei, akik által a rosszat is az ember javára fordítod, mert te vagy a mi Atyánk, aki úgy szereted a világot, hogy egyszülött Fiadat - bennünk is - oda akarod adni ezért a világért, hogy aki őbenne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen. Ámen.


A hit hálója

A Kárpát-medence katolikus közösségeinek találkozója, Pannonhalma, 2000. október 26-29.

A Mária Légió debreceni kúriájának képviseletében voltam jelen - most első ízben - Háló Találkozón, és első alkalommal Pannonhalmán.

Mi is a Háló? Teljes neve: Katolikus Közösségek Hálózata. Nem annyira szervezet, inkább mozgalom, amely a kisközösségeket, lelkiségi mozgalmakat információs és baráti hálóba vonja, hogy egymás felé megnyíljanak, és kifelé is láthatóvá tegyék értékeiket. A Háló közösségei - miközben az ökumenének őszinte hívei - megmaradnak igazi katolikusoknak. Egyházpolitikai vitákba sohasem bocsátkoznak, és nem válnak egyetlen közösség vagy irányzat szócsövévé sem. A Háló a találkozás helye. A mozgalom 1990-ben indult el Budapestről, és különböző szintű (helyi, országos, Kárpát-medencei) találkozók révén formálódik, bővül, erősödik. Idei nagytalálkozója nem is lehetett volna méltóbb helyen, mint Pannonhalmán. De nem is fogadtathatott volna méltóbban, mint Várszegi Asztrik főapát által. Az ő szavai fejezik ki legméltóbban a Pannónia Szent Hegyén való együttlétünk célját: "...elvezetni arra a látásmódra, amely Isten szándéka távlatában szemléli keresztény magyar múltunkat, kultúránkat, és hogy társak és testvérek segítségével kíséreljük meg a holnapot megtervezni, majd a közös utat járni."

A hat országból érkezett mintegy háromszáz Háló-tag sok ajándékot kapott: szellemi-lelki értelemben, de még tárgyi-anyagi ajándékot is. Két nagyszerű plenáris előadást hallgattunk meg. Október 27-én Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek beszélt a lelkiségi mozgalmakról, főként a karizmatikus irányzatokról. Kijelölte ezek helyét, szerepét az egyház életében. Rámutatott arra, hogy ezek a mozgalmak az eddigieknél jobban ráirányították az egyház figyelmét az imádság jelentőségére, a Biblia alapos ismeretének fontosságára, de figyelmeztetett a veszélyekre is. Hangsúlyozta a plébániáknak mint eukarisztikus közösségeknek a jelentőségét.

Október 28-án Nemeskürty István, millenniumi kormánybiztos tartott nagyívű előadást, katolikus szellemben tekintve át történelmünket és irodalmunkat. Kimutatta, hogy a magyarságot a lelke mélyéből fakadó hit tartotta meg a történelem viharaiban. Utalt anyanyelvünk nemzetfenntartó szerepére, és emlékeztetett népünk különösen mély Mária-tiszteletére is. Az előadók, sugárzó meggyőződése, élvezetes - helyenként a humort sem nélkülöző - előadásmódja megnyerte a hallgatóságot.

Közösen vettünk részt a csodálatos bazilikában tartott szentmiséken, és imaórákon (Schönborn bíboros, Tamás József, erdélyi püspök, Asztrik főapát), és különösen emlékezetes marad a péntek esti virrasztás, amelynek során szinte minden résztvevő gyónt. Október 29-én, vasárnap a szentmise főcelebránsa Karl-Josef Rauber érsek, apostoli nuncius volt. Az evangéliumi örömhír a legjobb útravalónak bizonyult számunkra: Menj, a hited meggyógyított! (Mk 10, 48-52)

Beszélnem kellene még arról, hogy a három szekción belül (nevelés, kommunikáció-kultúra, közösség) milyen értékes előadások hangzottak el, s hogy ezeket milyen hasznos megbeszélések követték. De ennek kifejtése hosszabb taglalást igényelne. Lehetne szólni arról is, milyen sok pap jött el a kisközösségek képviselőivel, s milyen egyházélményt jelentett a főpapok, papok, világiak közvetlen, testvéri együttléte.

Hadd zárjam beszámolómat Kalmár Károly vajdasági résztvevő Istenhez zokogó, töredelmes szavaival: "Szavak, szavak, szavak, - kapcsolatteremtés sehol,/ Sértő, bántó, gyilkos/Szavak/ A számból feléd hullanak/ Becézgető, cirógató, szeretgető/Szavak,/ Mik számból ritkán fakadnak..."

Add, Uram, hogy határainkon innen és túl, a Kárpát-medence minden táján és nyelvén csak cirógató, becéző szavak szálljanak Feléd és embertársaink felé!

Bérces Mária Klára


Változások a Szent László plébánián

A magyar domonkosrendiek káptalanja szeptember 4-9. közötti tanácskozásán Pucilowski József vikárius atya október 1-i hatállyal Górski Jacek atyát bízta meg a Szent László Domonkos Plébánia és a rendház vezetésével, Dióssi Kornél atya pedig a budapesti domonkos plébánia és rendház vezetésére kapott megbízást. Ebből az alkalomból kérdeztük meg Jacek atyát a személyi változások hátteréről, illetve plébánosi terveiről.

Mi tette szükségessé a személyi változásokat?

Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen az önkényuralom évtizedeiben Magyarországon nem engedélyezték a domonkos rend működését, s a rendszerváltozás óta eltelt néhány év kevés volt a talpraálláshoz. Kevesen vagyunk, de még kevesebb az aktív korúak száma, így egy-egy feladat felmerülésekor újra kell gondolni a korábbi megbízásokat is. Arra törekszünk, hogy mindenki a képességeihez és karizmáihoz legjobban illő feladatot kapja. Kornél atya új feladata lesz például a néhány évvel ezelőtti tűzeset miatt megrongálódott budapesti domonkos plébániatemplom helyreállításának megszervezése. Magam és debreceni rendtársaim feladatai közé tartozik az egyetemi ifjúsági lelkiélet újraélesztése, közösségépítés, valamint az újonnan épült Megtestesülés-templom lelkipásztori teendőinek ellátása.

Jacek atya korábban már szolgált Debrecenben. Milyen érzésekkel tért most vissza?

Örülök, hogy visszajöhettem. Szeretem ezt a közösséget. Mégis furcsa érzés volt plébánosként visszatérni, hiszen sohasem törekedtem efféle tisztségre. Engedelmességből fogadtam el a megbízást, mert hiszem, hogy a gondviselésnek célja volt ezzel. Ennek apró jeleit már most is látom. Egyébként nagyjából velem egykorúak a lengyel és magyar rendtársaim közötti rendházfőnökök és plébánosok is. Úgy látszik, ez az életkor van a priori és plébánosi hivatásra szánva.

Milyen új tervei vannak?

Mivel az új templomot is el kell látnunk, szükségesnek láttuk a Szent László templom miserendjének megváltoztatását. A korábbi 1/2 11 és 1/2 12-es mise helyett csak egyet tartunk, 11 órakor (a többi mise időpontja változatlan maradt). Így több idő jut a hívekkel való foglalkozásra, gyóntatásra. Szeretnénk a vasárnapi miséket ünnepélyesebbé tenni. Itt szeretnék köszönetet mondani Kéry Mihálynak és családjának, akik áldozatos munkájukkal tanítják és segítik a híveket a zsoltárok éneklésében, ünnepélyesebbé téve ezzel a liturgiát.

Mivel domonkosok vagyunk, fontosnak tartjuk a meglévő közösségek megerősítését, és csatlakozási lehetőséget biztosítani azoknak, akik még nincsenek ilyen közösségekben.

Fő karizmánk, hogy eljussunk a keresőkhöz, az értelmiségiekhez, de komolyan kell vennünk azokat a kihívásokat is, amelyek itt vannak, a plébánián belül. A plébániát mint közösségek közösségét képzeljük el, s keressük a megvalósítás módszereit. Fontosnak tartjuk a világi hívek fokozottabb szerepvállalását. Képletesen szólva: mindenkiben egy óriás alszik, azaz akár a pap, akár a világi, különféle képességekkel rendelkeznek. A Szentlélek képes felébreszteni és talpraállítani a bennünk szunnyadó alvó óriást.

Milyen programok, rendezvények segítik a közösség építését?

Bibliaóra indult: az elmúlt hetekben dr. Krakomperger Zoltán atya előadássorozatát hallhattuk szerda esténként a Megtestesülés templomban. A későbbiekben további előadásokat is tervezünk. A Szent László plébánián sok fiatalt vonz az ökumenikus kezdeményezésre beindult Filmklub. Ugyancsak a fiatalok számára szerveztünk hittanos foglalkozásokat "Senki sem lakatlan sziget" címmel. Az új templomban minden héten szentségimádást tartunk a csütörtök esti szentmise után.

Felemelő élmény volt a Megtestesülés templomban október 29-én este tartott zenés áhítat. A Maróthi György Pedagógus Kórus valamint a Közalkalmazottak Szimfónikus Zenekara Mozart Requiem-jét adta elő Kéry Mihály vezényletével. A templom zsúfolásig megtelt (becslések szerint kb. 700-an lehettek). A közönség nagylelkű adományaiból közel 200 000 Ft gyűlt össze Munkácsy Mihály Golgota c. festményének javára.

Terveinkről szólva: keressük a lehetőséget az új templomnál, hogy a toronyban kialakított közösségi helyiségben a fiatalabb korosztályok számára is szervezzünk ifjúsági foglalkozásokat.

A jubileumi év jegyében készülünk az évezred méltó befejezéséhez, melynek egyik konkrét formája a kiengesztelődés lehet, hogy megtisztulva és kiengesztelődve kezdjük az új évezredet. Ennek csúcspontja az adventi lelkigyakorlat lesz a Szt. László plébánián, december 15-16-17-én.

Cserny István


Életjelek a Kerekes-telepen

A Kerekes-telepi Tátra utcában található a Szent Anna plébániához tartozó Szent Erzsébet kápolna. A kápolna környékén élő hívek minden vasárnap fél tizenegykor gyűlnek össze szentmisére.

A háború idején, amikor a városnak ezen a részén még szőlőskertek voltak, egy magánházban tartották a szentmiséket. A jelenleg is működő kápolnát egy vincellérházban alakították ki. A régebbi időkben, amikor még sokkal többen gyakorolták katolikus vallásukat errefelé is, szombat délutánonként litániára gyűltek össze, ami után teázással egybekötött beszélgetés következett. A 70-es évektől sajnos elkezdett fogyatkozni ez a kis közösség, az idősek sorra távoztak, fiatalok pedig nem jöttek. Az idő múlásával felújítási munkálatokra is szükség volt. A hívek adományaiból megújult a padlózat festése, bevezettük a gázt, és az adományokból épült fel a jelenlegi kerítés is. Most azonban olyan munkálatok is szükségessé váltak, amelyek meghaladták a kis közösség anyagi erejét. Így a főplébánia segítségével új csatornát kapott a régi épület, és a tetőt is felújították. Az egyik őszi szombaton pedig jó hangulatú, közös munkára gyűltünk össze, hogy rendbe tegyük a kertet.

Erre a területre tervezték a 90-es évek közepén a Szent Erzsébet katolikus szociális otthont és hospice-t, amelynek kápolnája a környék és az otthon lakóit egyaránt szolgálná. Sajnos ez pénzhiány miatt még nem valósulhatott meg, de bízunk a jó Isten gondoskodásában...

Ezúton köszönjük meg azoknak az atyáknak a szolgálatát, akik segítettek abban, hogy az idők folyamán megmaradhatott ez a kis hívő közösség. Kérjük a mindenható Istent, hogy, Árpádházi Szent Erzsébet közbenjárására, őrizze és gyarapítsa közösségünket!

Egy hívő, aki már a keresztség
szentségében is itt részesült


A Kecskés-együttes a Svetitsben

"Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak" A Svetits Katolikus Gimnázium első közös szentmiséjén vettem részt szülőként. Erre az alkalomra az iskola nővérei, ill. vezetősége meghívta az esztergomi Kecskés együttest. Hagyományt szeretnének teremteni ezzel, hogy minden közös szentmisén más-más előadó meghívásával tegyék Isten-közelivé a szentmisét és az egész délutánt az itt tanuló leányok számára.

Gyönyörű dallamokkal színesítették a liturgiát, így talán mélyebben, tisztábban átérezhettük a Megváltó szeretetét. A szentmise "prédikációja" is különleges volt, ugyanis az együttes vezetőjének felesége tett tanúságot Isten jóságáról. Évekkel ezelőtt lovas balesete miatt tolókocsiba kényszerült. Szilárd hite, az ebből merített ereje és férje volt támasza. Többször operálták, nagy fájdalmakat élt át, de Isten szeretete átsegítette minden nehézségen. Mesélte, hogy egy vendégség alkalmával valaki megjegyezte egy másik embernek "nézd milyen derűs, bizonyára Isten embere". Most évekkel később is erre a mondatra emlékszik vissza a legszívesebben - erre a legbüszkébb. Hite, küzdelme, erőfeszítése példa lehet bármelyikünk számára.

A délután további részében az együttes adott koncertet az iskola tornatermében. Széles repertoárjukban, korhű zenéjükkel elevenítették meg nemzeti hőseinket. Síp, lant, hárfa, gitár, dob csodálatos együttese színesítette az előadást, felidézve a magyar történelmet az államalapítástól napjainkig.

Nagy szüksége van ifjúságunknak az ilyen tanúságtevő emberekre, hogy megértsék, a nehéz megrázó életkörülmények között is számíthatunk Isten szeretetére, mert ő mindent a javunkra fordít.

Báránkó András


Újabb szempontok a "töprengések"-hez

Nem tudom válasz nélkül hagyni a "töprengéseimhez" hozzászólók gondolatait. A magam - nem túlzottan tág körű - ismeretei és némi irodalom birtokában megpróbálom a tisztázás irányába vinni a felvetett problémákat. De úgy vélem, hogy mindez nem elegendő, valami "hivatalos" eligazításra is szükség lenne - írja Balogh Béla az alábbi cikkével küldött levelében.

Nagyon örültem, hogy a Debreceni Katolikus Figyelő 200. júniusi számában megjelent rövidke írásomat többen tartalmas véleményükkel megtisztelték. Illendőnek és szükségesnek tartom, hogy néhány felvetéshez kiegészítést, megjegyzést fűzzek.

A ministránsok feladatával kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinatnak A Szent Liturgiáról szóló határozatát, a III. fejezet 28. és 29. pontját kell irányadónak tekintenünk. Eszerint a szentmisén megosztott feladatok vannak: egyfajta feladatkört látnak el a segédkezők (ministránsok) és egy másfajtát a lektorok (felolvasók). A felolvasás tehát nem tartozik a ministráns feladatkörébe.

A felállási rendet közérthetően megfogalmazza a Magyar Püspöki Kar rendelkezése: "A misén való tudatos, tevékeny és gyümölcsöző részvétel megkívánja a hívek megfelelő és egyöntetű magatartását, mozgását is. Eszerint a hívek részvételével bemutatott miséken a hívek álljanak:

  1. A pap bevonulásától a bűnbánati ima végéig
  2. Az evangélium, a Credo és az egyetemes könyörgések alatt.
  3. A Miatyánk bevezetésétől a béke átadásának végéig
  4. Az áldás, az elbocsátás alatt és a kivonuláskor.

A hívek térdeljenek: Az átváltoztatást jelző csengetéstől az Úrfelmutatást követő akklamáció végéig (Íme, hitünk szent titka. Halálodat hirdetjük…)".

Most már csak az a kérdés, hogy kinek az intézkedése alapján lehet eltérni a MPK. rendelkezésétől? Vonatkozik-e a felállás rendjének módosítására is a zsinati dokumentum III. fej. 22. pontjában megfogalmazódott irányelv, mely szerint: "1.§. A liturgia területén az intézkedés joga egyedül az egyházi tekintélyre tartozik… valamint - a jogszabályok alapján - a püspökre". Továbbá: "Éppen ezért senki másnak, még a papnak sincsen megengedve, hogy saját elgondolása szerint a liturgiához valamit hozzáadjon, vagy abból valamit elvegyen, vagy abban valamit megváltoztasson" (III. fej. 3.§.).

Ami a mise alatti éneklést illeti: A Záborszky László által idézett szentírási szöveg az efezusi híveket az életmódjukkal kapcsolatban és nem az istentiszteleti énekléssel összefüggésben oktatja ki. Afelől is fenntartásaim vannak, hogy a ma leginkább ismert népénekeskönyv, a Hozsanna! olyan "nagyon sok közkedvelt népének… gyengécske szerzők, gyengécske költeményeit" tartalmazná. Ebbe, a liturgikus reform alapján átdolgozott kiadásba, - elméletileg - már nem kerülhettek be giccses szövegű énekek. Megfontolásra érdemes viszont az említett zsinati konstitúció VI. fejezete ("A szent ének és zene"), annak is 119. pontja: "Sok országban … megvan a nemzeteknek a maguk sajátos zenei hagyománya. Ennek mind a vallásos, mind a polgári életben nagy jelentősége van. Ezért meg kell becsülni, és meg kell adni neki a megfelelő helyet mind a vallási élet ápolására, mind pedig az adottságaihoz alkalmazott istentiszteleteken."

Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy a szektákban különösen, de a protestáns egyházakban is sok az istentisztelet alatti közös, mindenki által ismert ének. Érthető! Az együtténeklésben benne van kinek-kinek a maga érzelme/imádsága és az együvé tartozás összekapcsoló élménye.

Egyébként valószínű, hogy ezt a problémát megoldja az idő múlása. A hagyományos népénekért zsörtölődő, sajnos megkopott hangú nemzedék egy-másfél évtized alatt eltűnik a templomokból, s a maga "giccses" szövegeivel egy egészen más régióban dicséri az Urat.

Az "Egy katolikus figyelő" rövid észrevételeiben érdekes és továbbgondolásra érdemes témaköröket érint (pl. az imák, szertartások időtartama/rövidsége, a szekták, a prédikációk). Szerintem az lenne a hasznos, ha gondolatait, elképzeléseit részletesebben fejtené ki.

Dr. Balogh Béla ny. főisk. tanár


Hozzászólás a "Hozzászólások"-hoz

Szeretnék reagálni dr. Balogh Béla úr cikkére és Záborszky László akolitus úr hozzászólására. Megköszönöm az akolitus úrnak, hogy alapos részletességgel megmagyarázta, miért a niceai hitvallást mondjuk a szentmisében. Ebben hitünk minden tétele meg van magyarázva, és szerintem csodálatosan szép! A gyermekek számára van gyermekmise, oda kell vinni őket! Azokat a gyermekeket pedig, akik még nem elég érettek arra, hogy a szentmisén részt vegyenek, nem kell templomba vinni, mert rendetlenkedésükkel zavarják az áhítatot.

Szépen megmagyarázta az akolitus úr azt is, miért állnak fel oly sokszor a domonkosok szentmiséjén. Igen. Ez a tiszteletadás legszebb megnyilatkozása. Ehhez kapcsolódóan is volna egy kis kiegészíteni valóm: Azt írja az akolitus úr, hogy aki az Úrfelmutatáskor nem tud letérdelni, az ülve maradhat. - Nem! Aki Úrfelmutatáskor és Agnus Dei-re nem tud (vagy nem akar) letérdelni, az álljon fel! Ez külföldön mindenütt így van, és itthon is vannak, akik ezt tudják és így is tesznek. Arra is meg kellene tanítani a híveket, hogy Úrfelmutatáskor ne hajoljanak le, hanem nézzenek a felmutatott Úrra!

Dr. Balogh Béla úr arról is ír, hogy rendezni kellene a Miatyánk alatti "kézfogást". Tökéletesen egyetértek vele. Ennek semmi értelme, és itthon, a magyarországi templomokban sem látom, külföldön pedig a békeköszöntésben is csak jelképesen fognak kezet.

A ministránsokhoz annyit, hogy bizony nagyon ritka az a felolvasó, aki tiszta artikulációval, szépen, érthetően olvas. Márpedig fontos volna, hogy ismerjük, mire alapozódik a homília, és mit tanít számunkra az Úr. És, kedves kis mininstránsok, ti nem álltok 45 percet, csak cirka 25 percet, hiszen az igeliturgia alatt ültök szépen, úgy, mint mi. Annak idején, diákkoromban mindig végig álltuk a szentmisét, és kibírtuk!

A legnagyobb szeretettel és tisztelettel írtam mindezeket, nagyon szeretném, ha mindazok, akik olvassák, ugyanolyan szeretettel és megértéssel fogadnák!

Nemesné Hidegkúthy Edith zenetanár


Hozzászólások élőszóban

Balogh Béla cikke sokakat véleménynyilvánításra bírt. Köszönjük az írásbeli hozzászólásokat. A misék utáni személyes beszélgetések során, sőt telefonon is, többen megfogalmazták véleményüket a templomainkban szerzett tapasztalataikról, de ezek megírására nem vállalkoznak, hanem arra kértek, nevük említése nélkül közvetítsem észrevételeiket. Örvendetes, hogy az eddigieknél több visszajelzést kaptunk, ami arra enged következtetni, hogy a templomba járók egyre tudatosabban vesznek részt a szentmisében.

Legtöbben a Szent Anna és a Megtestesülés templom hangerősítési problémáját teszik szóvá. Van olyan mise, hogy az igeliturgia teljes egészében érthetetlen, részben a rosszul olvasó gyerekek és felnőttek miatt, részben technikai okok következtében. Többen helyeslik a visszatérést a fiúk ministrálásához, de a flolvasók lehetnének szépen olvasó lányok vagy felnőttek is. A ministránsok egy része nincs felkészítve a feladatra, nem tudják, vagy nem mondják az imákat, válaszokat. Nem kellene olyan "olcsón adni" az oltár közelségét!

Az éneklés kérdése is rendszeresen visszatérő probléma. A hívek igényelnék hétköznap is a szövegek kivetítését, vagy a régi gyakorlat szerint az énekek számainak kiírását. Szóvá tették azt is, hogy a vetítővásznat a Szent Annában máshová kellene tenni, mert a szószék takarja, és a templomban lévők egyharmada nem látja, és részben ennek is tulajdonítható, hogy a legtöbb mise "csendes". Tisztázni kellene azt is, illik-e a záróének alatt kivonulni. Az egyetemes könyörgések gyakrabban lehetnének "közösségre szabottabbak". A hirdetéseket gyakran nem lehet követni, kivonuláskor pedig "forgalmi dugót" képeznek a hirdetőtábla előtt megállók.

Volt, aki telefonon hívott fel, azért, hogy megvédje a domonkosoknál meghonosodott rendet, mivel Európában is hasonló gyakorlat van. Egy-egy ilyen beszélgetésben apró problémák egész sora jön elő, amelyeket egyházközségi szinten meg lehet oldani, csak vállalni kell jelzését. A jószándékú bírálat nem ütközhet ellenállásba, ha a probléma megoldásában is készségesek vagyunk.

Meg kell említeni még, hogy a Szent Annában gyakran kínos helyzetet teremt, hogy a hívek valamiféle hamis szerénységből nem indulnak el időben áldozni. Mivel a miséken legtöbben áldoznak, az első padokban ülőknek el kellene indulni már a ministránsok áldoztatása előtt. Áldozás előtt és után ne akadályozzuk a sort letérdeléssel, hanem az áldozás méltóságát megadva segítsük elő a haladást! Miért vonakodunk? Ne várakoztassuk az Úr Jézust, inkább mi várjuk őt! Jó lenne, ha sok áldozó esetén többen áldoztatnának, pl. a Szent Anna vasárnap esti miséjén. Ezzel kapcsolatos, de a Szent Annán túlmutató kérdést is föltett valaki, azt, hogy milyen kritériumok szabályozzák az akolitusok kiválasztását, illetve kik kaphatnak engedélyt áldoztatásra a világi személyek közül. Ennek szabályozása egyházjogi rendelkezések alapján történik, de megvilágítására a következő számunkban visszatérünk.

A Figyelő a továbbiakban is teret ad az észrevételeknek, de bátorítjuk olvasóinkat, vállalják véleményüket írásban is, miként erre egyre több jó példát láthatunk.

(szerk.)


Istent magasztaló szépségek

Szeptember 19., szerda. Hűvös, felhős kora reggel. Lőrinc atya 6 órakor már vár a Szent Anna templom előtt. Körülbelül 30-as létszámú a Szentendrére induló csoport. A hazulról hozott elemózsia mellé megkapjuk az atyától a lelki útravalót: Kéri, hogy fohászkodjunk az egymás iránti szeretetért, az önuralomért. Figyelmeztet, hogy ne egyszerű kirándulásnak fogjuk fel ezt az utat, hanem Isten kegyelme és jósága megnyilvánulásának.

Mire fél tíz körül Szentendrére érkezünk, kellemes napsütés fogad, így teljes pompájában tárul elénk a Pismány-hegyre felkúszó kisváros, a Dunakanyar egyik éke: Szentendre. Elsőként a 46 hektáron elterülő skanzen néhány részét nézzük meg. Ezek: a Felső-Tiszavidék, a Kisalföld, és a Nyugat-Dunántúl. Mindenütt az adott tájegységre jellemzőt és az ott szokásos technikával készült épületeket, illetve berendezési tárgyakat és textíliákat csodálhatjuk meg. Ezek sokaságából mindenütt kiemelkednek a templomok, kápolnák, torony- vagy haranglábak, képoszlop(ok). Sok lakáson belül házioltár és különböző szakrális tárgyak bizonyítják népünk - s a közénk települt más népek: németek, szerbek, stb. - vallásos meggyőződését.

A teljességre törekvés igénye nélkül az említett épületekből-építményekből próbálok meg néhányat bemutatni. Kezdem a - gondolom, mindannyiunk szívének kedves - Szent Anna kápolnával. Ez egy fogadalmi kápolna, amelyet az 1831-es kolerajárvány idején emeltek Jánossomorján (Kisalföld). Érdekes volt az Újkérről (Kisalföld) betelepített harangláb. Ugyanígy a Rábaszentmihályról származó XIX. századi képoszlop. Ilyen képoszlopokat a XVI. sz. végétől emeltek a törökök kiűzésének emlékére. Az itt "Havi Boldogaszonynak" mondott Havas Boldogasszony, valamint Szent Borbála, Szent Vendel és Szent Flórián képeit tartalmazza az oszlop. A Felső-Tiszavidék tájrészéből megcsodálhattuk az egyik legszebb harangtornyot a Szatmár megyei Nemesborzováról, amely 1667-ben épülhetett. Beszélhetnénk még a mándi református templom szépségeiről, értékeiről vagy a nemrég "idetelepített" mándoki görög katolikus (Felső Tiszavidék) templomról.

Sietnünk kell a Kovács Margit Múzeumba. A számos hazai és külföldi művészeti díj birtokosa, a keramikus szobrász (1902-1977) méltán kapta meg "post mortem" a Magyar Örökség díjat is. Munkái a múzeum 11 termét töltik be. Köztük az egyikben a művésznő szobája van berendezve. Az itt lévő szakrális tárgyak bizonyítják alkotójuk mély vallásos lelkületét.

Rákoskeresztúr: új templom. Alapkövét a Szentatya 1996. szeptember 7-én áldotta meg, s odaérkezésünk előtt két nappal szentelték fel. Plébánosa, György atya, már a templom kapujában vár, hogy templomát, a Szent Pál-templomot - amelyben Lőrinc atya celebrál szentmisét -, bemutassa. Ezután még a "régi" Szent Kereszt-templomot tekintjük meg, majd kegyelemmel eltelve, a buszban ismét Mária-énekeket zengve indultunk haza.

Mindaz, amit láttunk, csodáltunk, azt igazolja számunkra, hogy minden szépség az Istent dicséri, akár a természetben, akár az emberben vagy éppen egy műalkotásban testesül meg. A szépség felemeli a lelket az Alkotóhoz.

Bérces Mária Klára


Köszöntő

A debreceni katolikusok nevében tisztelettel és szeretettel köszöntjük főpásztorunkat, Bosák Nándor püspök urat abból az alkalomból, hagy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnökévé választották. Kérjük a Szentháromság Istent, adja meg számára az új feladathoz szükséges bölcsességet, lelki-testi erőt és készséges munkatársakat, hogy egyházunk szolgálata által a keresztény értékek mind jobban érvényre jussanak hazánkban.


Katolikus élet a számok tükrében

2000. szeptember 1-től november 30-ig

PLÉBÁNIAKERESZTELÉSHÁZASSÁGKÖTÉSTEMETÉS
Szent Anna281630
Szent László11535
Szent Család1116
Szent István615
Jézus Szíve1211
Józsa- 11

Adventi események a Szent Annában

Már december 2-án 14 órakor várja a gyerekeket a Mikulás a Szent Imre teremben!

Először december 2-án, majd minden adventi szombaton az esti misék elején ünnepélyesen meggyújtjuk az adventi koszorú gyertyáit.

Advent minden hétköznapján reggel 6 órakor "roráte" szentmise lesz, gyónási lehetőséggel.

December 3-án 16 órára kötetlen beszélgetésre várjuk a Szent Imre terembe azokat, akiknek zátonyra futott a házasságuk, elváltan, magányosan élnek. Lelkipásztoraink szívesen adnak tanácsot a egyházjogi kérdésekben, valamint a magány okozta lelki problémák megoldásához is készek segítséget nyújtani.

December 9-én közösségi bűnbánati liturgiát végzünk. Az ájtatosságot pap kezdi, majd világiak folytatják, miközben több pap áll a szentségi gyónást végzők szolgálatára.

Karácsony vigiliáján 14.30-kor kezdődik a gyermekek pásztorjátéka, utána szentmise lesz azok számára, akik nem tudnak eljönni az éjféli misére. Ezt követően a templom zárva lesz 23 óráig, amikor is megkezdődik az éjféli misét előkészítő műsoros áhítat a fiatalok közreműködésével.

Szilveszter este 18 órai kezdettel hálaadás, majd éjfél előtt rövid ima és szentségi áldás.

Minden kedves olvasónknak kegyelmekben bővelkedő adventi készületet, családias karácsonyi


Ki lép a helyébe?

Csermely Béla bácsi, aki újságunk előző számában kedves cikkel köszönte meg 100. születésnapját köszöntő sorainkat, néhány hét óta hiányzik vasárnapi szentmiséinkről. Az újkerti Megtestesülés templom szentelésekor kifejezte örömét, hogy az Úr "közelebb költözött" hozzá, most pedig ő költözött közelebb az Úrhoz. Már nemcsak cikkben, hanem közvetlenül is köszönetet mondhat Istennek hosszú és gazdag életéért. Az örök Világosság fényeskedjék neki!


Kistestvérünk született

Örömmel tudatjuk, hogy a debreceni katolikus média-család új taggal gyarapodott. A tíz éves Debreceni Katolikus Figyelőnek a már öt éves Szent László Hírlevél után újabb kistestvére született a Szent Család plébánián. Neve: Tócói Harangszó. Mérete: egy kettéhajtott A/4-es lap. Anyja, dr. Németh Béláné. Az egyházközségi híreket, mini-riportokat tartalmazó újság havonta jelenik meg. Hosszú életet kívánunk!

KVI


Lapozás az archívumba


DEBRECENI KATOLIKUS FIGYELŐ A debreceni római katolikus egyházközségek értesítője. Megjelenik évente négyszer. Szerkesztőség: Szent AnnaPlébánia, 4024 Debrecen, Szent Anna u. 21. Telefon: (52) 349-557, WWW: http://www.extra.hu/figyelo E-mail: figyelo@extra.hu
Felelős kiadó: Orosz Lőrinc. Szerkesztő: Keresztesné Várhelyi Ilona. Tördelés: Cserny István.
Az illusztrációhoz felhasználtuk Szilágyi Imre és Simon András grafikáit.
Nyomdai munka: Debreceni Nyomdaipari Szövetkezet. Igazgató: Muszka Mihályné.