X. évfolyam 3. szám          Templom és iskola a Szentévben          2000. szeptember 1.

Megtestesülés, 2000

A teremtés "napjaiban" Isten kimondta az eget és a földet, az égitesteket, az élőlényeket és az embert. Megnevezte őket, és lettek. Hogy a szellemi valóság, a kezdettől létező Ige, a Szó anyaggá, testté váljék, Istennek önmagát is ki kell mondania: Vagyok a létező. Kimondhatná ezt az ember nélkül is. De emberszeretetének bizonyítéka, hogy egy ártatlan kislány válaszát várja. Van-e bátorsága anyja lenni teremtőjének?

Szokatlan nevű templomot szenteltünk augusztus 19-én a Borbíró téren. A Megtestesülés fogalmával keresztény hitünk egyik legnagyobb "titkát" szoktuk jelölni. A misztérium, így a Megtestesülés sem olyan titok, amit nem szabad, hanem amit nem tudunk elmondani. Amennyi belőle szavakba önthető, annyit elmondanak az evangélisták. Szent Lukács meséli el a legrészletesebben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz. ... így köszöntötte: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van. ... Méhedben fogansz és fiat szülsz. Jézusnak fogod hívni. ... Mária megkérdezte...: Hogyan történik meg ez, hiszen férfit nem ismerek? Az angyal ezt válaszolta: A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el. Ezért a születendő szent is Isten Fia lesz. ... Istennél semmi sem lehetetlen. Mária erre így szólt: Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint. (Lk 1,26-38)

Nem értjük, csak értelmezgetjük, miért kívánkozott a végtelen és a mindenséget teremtő Isten véges teremtményi létünkbe. Jézus Krisztus a magyarázat. Istent nem látta senki, de Jézus emberi valóságát jól ismerjük. Az evangéliumok eleven képet festenek róla. Magunk elé képzeljük alakját, amint jön-megy, beszél, eszik, alszik, imádkozik, haragszik, sír, örül, szenved, akárcsak mi. Leülünk mellé a fűbe, nézzük, hallgatjuk, szánjuk, szeretjük, kérjük, elfogadjuk kenyerét. Fantáziánkat táplálják a róla készült regények, képek, filmek. Látjuk szelíd egyszerűségét, tiszteljük következetességét, tanuljuk bölcsességét. Hozzá tartozónak tudjuk magunkat. Követni szeretnénk, és felfedezzük, elénk hozta ennek lehetőségét, s mi (majdnem) alkalmasak is vagyunk rá. Talán éppen ez az öntudatra ébresztés volt Isten szándéka a Megtestesüléssel.

A megtestesült Isten tehát anyagi valóságával, emberként hívja meg az embert isteni életébe. A legyen szavaid szerint beleegyezése a szeretet válasza a szeretetre, a Szentlélek nyelvén. Ez mindnyájunk lehetősége ma is.

Az isteni szó valóságos emberi életet indít el, itt és most, Debrecen "méhében". Kétezer évvel Jézus közénk érkezése után, s éppen ezredéves keresztény államalapítónk ünnepéhez kapcsolódva. A templommal és a benne megjelenő istenemberi élettel nemcsak az egyházmegye, hanem az újkertiek, kertvárosiak, nyulasiak és az egyetemisták is kimondhatják legszemélyesebb igenjüket. Minden szentmise, minden szentáldozás, minden keresztelés, minden igazi bűnbánat, minden házasság vagy papi hivatás, minden őszinte ima és hála Isten eggyé válása velünk a Szentlélek által. Megtestesülés.

Ez a templom szólítás és válasz egyszerre. Gábor arkangyal, Isten "szóvivője", harangszóval köszönti az itt lakókat, és hírül adja minden nap: az Úr van teveled! Mária harangja Isten akaratának elfogadására tanít: Legyen nekem a te igéd szerint! -, s a Szentlélek harangszava Isten termékenyítő szeretetét hirdeti, amely közösségbe kapcsol, hogy újjászületésünk isteni "embriója" beágyazódhasson. Hiszen nekünk kell ma kimondani az elfogadó igent az új életre. Itt és most, az ünnepi esztendőben, egy új évezred küszöbén, a lakótelepek, az egyetemek közelében, Szent István után ezer évvel, az új evangelizáció hajnalán.

Templomot csak hittel, reménnyel és szeretettel lehet építeni. A Megtestesülés templomában is anyaggá váltak, megtestesültek az isteni erények. Titok ez a templom. Csak sejthetjük, hogy értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért kívánkozott a végtelenül szabad Isten a mi betonba, téglába szorított életünkbe. Talán azért, amiért Fiát emberi létünkbe testesítette, Útnak, Igazságnak, Életnek, hogy megfejthessük benne, és általa magunkban is, a kezdet és a vég, a Megtestesülés és Föltámadás isteni titkát. Hogy a felismert igazság szabaddá tegyen, és kitörhessünk a fűtésszámlák, közös költségek gondjának szorításából, a panelek elidegenítő társas magányából, a televízió, az alkohol, az unalom vagy a hajsza rabságából, és köré telepedhessünk, aki kezdetben számunkra is "csak" Ige, Logosz, Eszme volt, de megtestesült a Szentlélek erejéből, és közöttünk lakik.

Keresztesné Várhelyi Ilona

Miserend: vasárnap 11 óra, hétköznap 17 óra.

Görökatolikus liturgia: vasárnaponként 17 óra.


Szentévi tanévkezdés

Valami többre mindnyájan meghívottak vagyunk

Egy fiatal leány és egy ifjú, akik már régóta nagyon szerették egymást, elhatározták, hogy összeházasodnak. Szerették volna nagy, közös örömüket minél több emberrel megosztani. Ezért, bár vagyonuk nem volt, mégis úgy döntöttek, a falu minden lakóját meghívják az esküvőre és az azt követő lakomára. Hogy ez a nap igazán víg legyen, megkérték a vendégeket, mindenki tehetségéhez mérten járuljon hozzá az ünnepléshez, hozzon magával egy üveg bort, és érkezéskor a kapuban elhelyezett hordóba öntse bele. A kitűzött napon érkeztek is sorban a vendégek, mire elkezdődött a szertartás, megtelt a kapuban a hordó. Mikor azonban a szolgák meríteni akartak belőle, hogy az asztal bőségesen megteljen finom borral, meglepődve látták, a hordóban csupán víz van. A vendégek ugyanis mind arra számítottak, hogy a hordóba öntve észrevehetetlenné válik az a kis víz amelyet ők bor helyett hoztak. Az örömből szégyen és szomorúság lett. Az ünnep elmaradt.

Jubileumi év. Szeptember. Tanévkezdés. Mindnyájan meghívottak vagyunk. Közös ünneplésre. Közös elhatározásokra. Közös munkára. Meghívott a diák - emberségben növekedni, tudásban gyarapodni. Megtanulni felelősséggel közelre és távolba nézni. Meghívott a tanár - nevelni, növelni. Együtt növekedni. Meghívott a szülő - nap mint nap gondoskodni, útra bocsátani és visszavárni. Meghívott a nagyszülő - egy élet tapasztalatával segíteni, fájdalmat, gyengeséget felajánlani. Meghívott minden ember - a jövő emberéért dolgozni és imádkozni.

Mindnyájan meghívottak vagyunk. Hogy ki mennyivel indul, nem számít. De amije van azt hozza, használja, adja. Hagyja, hogy a közös munka és a kegyelem által megsokszorozódjék és megszentelődjék. Valami többre, mindnyájan meghívottak vagyunk. A tanévkezdés küszöbén a Svetitsben így érezzük most mi is. A szentév párbeszédre, külső és belső kapcsolatok rendezésére, közösségben való megújulásra ösztönöz minket. Az idén egy kicsit másképp indulunk. Kívülről, belülről megszépült az iskola épülete, amelyben dolgozunk és élünk. Rendi közösségünk megújulása érdekében sok nővérre új helyen új feladatok várnak. A debreceni iskola vezetésében is változások lesznek. Az óvoda és általános iskola vezetésének feladatát Géczy M. Erzsébet nővér - helyettese: Bakó Jánosné -, a gimnáziumét Koncz M. Julianna nővér - helyettesei: Makai M. Csilla nővér és Dr. Dézsi Zoltánné -, a diákotthonét Leányvári M. Zsófia nővér, az egyetemi és főiskolai kollégiumét Nagy M. Vera nővér látja el.

A tanév sokszínűnek és munkásnak ígérkezik. Az általános iskolában ének tagozatos képzés is indul, a gimnáziumban pedig az idén végez az utolsó négyosztályos évfolyam. A tanárok nagy feladata lesz a színvonalas oktatás mellet a Kerettantervre építve, keresztény értékeinkre és a társadalom igényeire egyaránt figyelve új utakat keresni, új tanmeneteket kidolgozni. Tudjuk, hogy a munka sok, a felelősség nagy. De azt is tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Van Valaki, aki a többre, a jobbra meghívott bennünket. Aki mindig segít nekünk. Ezt a hitet és erőt fejezi ki rendalapítónk, Boldog Terézia anya egyik mondása is: "Isten tud, akar, és fog is áldást adni. És minden ezen múlik" Valami többre, mindnyájan meghívottak vagyunk.

Áldott tanévet kívánok mindenkinek.

Koncz M. Julianna nővér


Templomok dicsérete

Ó templomok, ó áldott templomok! A tizenkét éves gyermek Jézus a templomban maradt el családjától. Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. (Lk 2,46) Később pedig olvasásra jelentkezett: Az Úr lelke rajtam, ő kent föl engem, hogy örömhírt vigyek... (Lk 4,18). Tanított a zsinagógákban, és úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. (Mk 1,22). Kiűzte a templomból a kalmárokat. Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká! (Jn 2,16).

Ó templomok, ó áldott templomok! Ahová "minden erők tömörülnek", s az élők mellé a holtak is odaülnek! A csodálatos és hatalmas radnai kegytemplomban, ahová tavasszal a Szent Anna plébánia hívei is eljutottak, eszébe jut az embernek Reményik Sándor verse:

"A nagyapáink, nagyanyáink/ Szemükben biztatás vagy vád:/ Ne hagyjátok a templomot/ A templomot, s az iskolát!"

Nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsa, hanem a településeknek, a templomoknak is. Sokszorosan igaz ez a partiumi helységekre. (Radna nevét például a legújabb nagy Világatlasz meg sem említi, noha a vonat még a Radna feliratú állomáson áll meg. Csak a "beavatottak" tudják, hogy Radna, Solymos, és Lippa eggyé olvadt az utóbbi nevén.) Lippa neve sem ismeretlen a magyar történelemben. Volt idő, hogy hírneve Budáéval vetekedett, ugyanis itt székelt Szapolyai János erdélyi fejedelem és magyar király. A mai látogató az őslakos németeknek már csak töredékét találja itt, s a magyar családokból is alig néhányat.

De a templomok beszélnek a történelemről! Az 1325-ben Lippán megtelepedő ferences barátok 1520-ban a radnai szőlőbe menekítették kápolnájukat, majd 1626-ban kolostorukat is itt építették fel újra. Ők kapták ajándékba egy Vichnosa György nevű kereskedőtől azt a színes papírnyomatú Mária képet, amely mikor 1695-ben a törökök porrá égették a templomot, csodálatos módon épségben megmenekült. A régi templom helyére új épült, amely mai formáját 1782-ben nyerte el, s azóta is híres búcsújáróhely. Gyuláról, Mezőkovácsházáról, Makóról, Szegedről és még messzebbről is gyalog jöttek a zarándokok a radnai Szűzanyához, néha több napon át. A templom körül kápolnák, szobrok, emléktáblák jelzik az évszázadok zarándokainak háláját és esedezését. A Kálvária nemcsak Krisztus szenvedéseinek állomásait örökíti meg, hanem további 14 stáció a feltámadt Jézus életéről ill. Szűz Mária megdicsőüléséről szól.

Van idő, mikor az imádság háza mentsvár lesz. Ma is az. Itthon is, de határainkon kívül még inkább. Mentsvára a zaklatott léleknek, az anyanyelvnek, a kultúrának, egy nemzetnek.

Tiszteljük a templomokat!

Bérces Mária Klára


Zoltán atya búcsúztatása

Bosák Nándor megyéspüspök dr. Krakomperger Zoltán káplánt augusztus 1-től a nyíregyházi társszékesegyházba helyezte át. Debreceni szolgálatának utolsó vasárnapján, július 30-án búcsúzott tőle a Szent Anna közössége. Két "búcsúbeszéd" közlésével köszön el tőle a Figyelő.

Kedves Zoltán atya!

Nem értjük, de elfogadjuk áthelyezésedet. Kápláni évek sorában 5 év komoly idő egy helyen. Tudásodat egy sokfiókos szekrényhez hasonlítanám, amely tele kincsekkel, értékes dolgokkal. Bármelyik fiókot húztad ki, bármelyik részéhez nyúltál a Szentírásnak, kifejtetted, érthetővé tetted a hívek számára az ott talált kincset, mindezt sokan köszönik, köszönjük!

Köszönjük megbízhatóságodat. Nem értetted félre a dolgokat, nem feledkeztél meg az adott szóról, számodra az igen igen volt, s a nem az nem. Ebben a vonatkozásban is sokan tanulhattak tőled. Köszönjük, hogy tudtál, akartál szerényen másokat is meghallgatni, és sok lényeges dolgot meghallottál. Köszönjük, hogy jókedvvel voltál köztünk, tudtál örülni nekünk, és velünk.

Köszönjük, hogy az egyházközségért, a városért dolgoztál. Örülünk a tudományos fokozatodnak. Köszönjük a bálok szervezését, a kirándulásokat, köszönjük imáidat, áldozatodat. Kívánjuk szolgáljon a hívek és a te javadra ez az áthelyezés. Isten veled!

Lőrinc atya

* * * *

Egyházközségünk képviselőtestülete és templomunk hívő közössége nevében szeretném megköszönni Zoltán atya debreceni éveit.

Nehéz szívvel engedjük el, hiszen olyan papot ismerhettünk meg Zoltán atyában, aki szellemi-lelki igényességgel tűnt ki az élet minden területén, az oltárnál, a hittanórán vagy az egyetemi katedrán. Gyóntatószéke előtt mindig várakoztak. Igehirdetései jól példázták a hit és a tudás egymásrautaltságát. Ennek gyakorlati megvalósítását látjuk ifjúsági közösségeiben, a fiatal családokkal való odaadó foglalkozásában és a mindezek mellett végzett tudományos munkájában. Még alig volt módunk gratulálni sikeres doktori disszertációjához, máris el kell engednünk, bár tudjuk, hogy Debrecennek most nagyobb szüksége lenne Zoltán atyára, mint valaha.

A keresztény embernek azonban tudnia kell nemcsak kérni és kapni, hanem elengedni is. Tudjuk, a nyíregyháziak szeretettel fogadják, ott is számítanak lelkipásztori és oktatói képességeire. Azt is tudjuk, hogy nem szakad el teljesen Debrecentől a társszékesegyházban sem. Nemcsak egyetemi órái kötik továbbra is ide, hanem a tapasztalatokban bővelkedő első papi évek mindvégig meghatározóak maradnak Zoltán atya számára. További élete még sokfelé vetheti, mi mégis azt reméljük, hogy ha a gondviselő Isten jónak látja, egyszer majd visszavezeti hozzánk.

Ezért most nem búcsúzunk, csupán elköszönünk. Erre is nekünk van inkább szükségünk, hogy kimondhassunk Istennek hálánkat Zoltán atya tehetségéért, papi hivatásáért és körünkben végzett szolgálatáért. Kérjük a Szentháromság Istent, fordítsa termőre Zoltán atya debreceni vetését, és kísérje bőséges áldása további életét és munkáját. Nyilvánuljon meg egész életén Isten dicsősége!

Keresztesné Várhelyi Ilona


Megújult a Szent Anna Székesegyház homlokzata

A Szent Anna templom, melyet az Itáliából származó Johannes Battista Carlone, az egri püspök építésze, az 1700-as évek első évtizedében tervezett, új egyházmegyénk székesegyházaként Debrecen város építés- és település-történetének jelentős és értékes eleme, a homlokzat felújításával eredeti színeiben pompázva, rendeltetéséhez híven és méltó megjelenéssel járul hozzá városunk és egyházmegyénk katolikus híveinek jubileumi ünnepléséhez.

Az elmúlt évtizedben Orosz Lőrinc prépost-plébános céltudatos munkálkodásával folyamatosan gazdagodott templomunk. A pince altemplommá alakításával urnás temetkezési hely jött létre, s a hittantermi szárny alatt pedig kiállítási- és közösségi helyiségeket alakítottak ki. A teljesen elhasználódott orgona helyett új készült. A homlokzat állapotának természetes leromlásával mégis méltatlan külsőt mutatott a templom. Felújítása a tartósságot biztosító Terrasan javítóvakolattal és szilikát festékkel készült. A gyártó cég, a Magyar Terranova Kft. 30%-os nagylelkü engedményével támogatta a munkát. A tornyok 43 méter magasságig történt állványozásával lehetővé vált a keresztek újrafestése, és a toronysisakon lévő vörösrézburkolatok tönkrement rögzítőelemeinek pótlása is. Visszakerültek a neobarokk kovácsoltvas kapukra az államosításkor eltávolított díszek is az eredeti terv alapján.

Sajnálatos, hogy e nagyszabású helyreállítás, fejlesztés még nem adott lehetőséget a harangok és a főhomlokzatot díszítő barokk kőszobrok pótlására. A 12 szobor közül csak néhány áll eredeti helyén: a tornyok alatti fülkében Szent István és Szent Imre, a timpanon fülkéjében a kis Jézust karján tartó Mária. Az emeleti erkély soron a következő szobrok hiányoznak: (balról jobbra) Szent László, Szent Ilona, Szent Erzsébet, Szent Flórián, s a homlokzat ormán pedig: alul bal oldalt: Cal. Szent József, felül Szent Péter, jobb oldalt alul: Nepumuki Szent János, felül Szent Pál, és a csúcson Mária immaculata.

A fennálló hiányok ellenére, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal szakmai támogatásával és felügyeletével székesegyházunk méltó műszaki állapotban köszönti az új évezredet. Köszönet mindazoknak, akik munkájukkal, adományaikkal, vagy más módon hozzájárultak ehhez. Istennek legyen hála!

Kérjük Istent, hogy ez a külsejében megújult műemléktemplom szolgálja újabb századokon át mind több lélek belső megújulását!

Haranghy Sándor, okleveles ép. mérnök,
az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács tagja


Bemutatkoznak új papjaink

Kása Istvánnak hívnak. Újfehértón születtem. Középiskolámat Kecskeméten a piarista gimnáziumban végeztem. Érettségi után két éven keresztül kerestem a helyemet, és a hivatásomat ebben a világban. 1993 nyarán értesítést kaptam a Kaposvári Állattenyésztési Egyetemről, hogy felvételt nyertem levelező tagozatukra.

Ebben az időben a Nyíregyházi Értelmi Fogyatékos Napközi Otthonban dolgoztam, mint gyermekfelügyelő. Döntenem kellett, hogy életem további szakaszát milyen hivatásban fogom eltölteni. Olyan hivatást akartam választani, amit egy egész életen keresztül örömmel töltök be. Még a piarista éveim alatt hallottam azt a bölcs mondást, hogyha egy életre szóló döntést akarsz hozni, vagy egyszerűen tanácstalan vagy egy fontos dologban, akkor menj el egy lelkigyakorlatra és kérdezd meg az Istent mit akar tőled.

Ilyen gondolatokkal indultam el az egerszalóki ifjúsági lelkigyakorlatra, ahol számtalan jelet tapasztaltam arra nézve, hogy papnak kell lennem. Ez olyan gondolat volt, ami addig igazán komolyan nem foglalkoztatott. Ezután azonban nem merült fel semmi kétségem azzal kapcsolatban, hogy felvételiznem kell az egri szemináriumba. Erre 1993 nyarán került sor.

A szeminárium elvégzése után 1999-ben a püspök úr szülővárosomban szentelt pappá, majd Kisvárdán szolgáltam az egyházközséget egy évig, jelenleg pedig itt Debrecenben a Szent Anna plébánián. Kérem a híveket imájukkal és segítségükkel támogassák munkámat.

* * * *

Nevem Pető István. Számomra nagy változást jelentett Debrecenbe jönni. Részben az előző 4,5 év falui után, részben pedig az évtizedekre visszanyúló emlékek újraéledése miatt.

1961-ben születtem Mezőkövesden, ahol iskolai tanulmányaimat végeztem zenei általánosban. 3. osztályos koromban született meg bennem a papi hivatás gondolata, mely a kecskeméti Piarista Gimnáziumban és az érettségi után megerősödött, és jobban vonzott a gépészmérnöki pályánál. Püspök atya Mezőkövesden hitoktatóm volt felső tagozatos koromban, majd pedig az egri szeminárium öt éve alatt spirituálisom (lelki vezetőm). 1985-ben szenteltek pappá. Azóta a tizedik helyen lakom. Újmisés helyem, Újfehértó után Mezőkövesd, Sátoraljaújhely, Sárospatak, majd Jászberény, Jászárokszállás, Mátészalka, Csenger, végül Mezőladány következett. Sajátos jellege volt az elmúlt 15 évemnek az egyház szolgálatában: jó néhány paptársammal együtt "bolygó hollandiként" újabb és újabb helyre kellett költözni.

Debrecen számomra a 70-es és 80-as években a katolikus leánygimnáziumban tanuló mezőkövesdi és egyéb községekből származó növendékek révén volt nevezetes város. Most újra idejönni, és itt lakni számomra új lehetőségeket, "kihívásokat" jelent, főként ha tennivalóimra gondolok az Egyházmegyei Levél-, és Könyvtárban, és az időközben székesegyházzá lett, gyönyörűen felújított Szent Anna templomban való liturgikus szolgálatokra.

Bízom benne, hogy Isten kegyelme és az embertársak szeretete, jósága itt is velem lesz, Isten, az egyház és a lelkek szolgálatára.


Piaristák

Debrecenben 1719-ben A Szent Anna és a Varga utca sarkán nádfedeles házak között megjelent egy fiatal szerzetes, egy csendesjárású, szelídszavú, piarista tanár, Szlopnyai Elek. Debrecen lakossága az ő lebilincselő egyéniségén keresztül befogadta, és többé el sem engedte a városból a piarista tanítórendet. Áldásos tevékenységének eredményeként, 1721-ben Debrecenben is megindult a piarista tanítás, és megszakítás nélkül folytatódott egészen 1948-ig.

A piarista tanítórend megalapítója Calasanzi Szent József, aki 1597-ben nyitotta meg első iskoláját Rómában, a Santa Dorotea templom plébánia épületének egyik emeleti szobájában. Diákjai szegény gyerekek voltak. Ők voltak Európa első ingyenes népiskolájának tanulói. József tudta, hogy ebben az iskolában a világi tudománnyal együtt a jámborságot, és a keresztény tanítást is át kell adni. Így lett az iskola jelszava: Pietas et literae.

A rend alapítója mindig szem előtt tartotta az egyszerűséget és a szerénységet. 1767-ben avatták szentté. XII. Pius pápa 1948-ban a keresztény iskolák védőszentjévé nyilvánította.

A Rómában megnyílt első iskola után hazánkban is több helyen hoztak létre piarista iskolákat: Podolinban 1642-ben, Privigyén 1666-ban, Breznóbányán 1673-ban, Pozsonyszentgyörgyön 1685-ben, Nyitrán 1701-ben, Veszprémben 1711-ben, Vácott 1714-ben, Kecskeméten 1715-ben, Pesten 1717-ben, Debrecenben 1721-ben. Ezek után is még több helyen nyílt még piarista iskola.

A piarista atyák távol tartották magukat a politikától, még az egyházpolitikától is. Így emelkedtek fölül a nemzetiségi, felekezeti és társadalmi ellentéteken, és így lehettek a béke közvetítői és építői. Életüket elsősorban hazájuk szolgálatára szentelték. Tudták, hogy a tudás nem önérték, hanem része Isten ismeretének. Így válhatnak a nemzet legigazibb nevelőivé. A piarista rend hálásan és büszkén tekint a magyar piaristák áldozatos munkájára, és példaértékűnek tartja hazaszeretetüket, kulturális és tudományos tevékenységüket, nemzetnevelő szolgálatukat.

Olyan kiváló embereket neveltek akik méltán kerültek bele a történelemkönyvekbe: Vörösmarty Mihály, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Katona József, Petőfi Sándor, Táncsics Mihály, Madách Imre, Homoki Nagy István, Pilinszky János, és még sokan mások.

1948. június 14-én a minisztertanácsi rendelet értelmében államosították az egyházi iskolákat, és szinte teljesen megszűnt a piarista tanítás. Csak Kecskeméten, és kétévi szünet után Budapesten engedélyezték a rend működését. Az 1990-es években ismét megindult a tanítás Szegeden, Vácott, Gödön, Nagykanizsán, Mosonmagyaróváron. Debrecenben sajnos még akadályai vannak a piarista iskola beindulásának.

Kérjük Isten segítségét, hogy a meglévő akadályok elháruljanak. Addig pedig bátorítsuk és támogassuk az egyházmegyei fenntartású debreceni Szent József Katolikus Gimnáziumot, hogy tanárai és diákjai legyenek méltó előkészítői a piarista nevelésnek.

Várkövi Károly
a PDSZ debreceni elnöke


Zsinati dokumentumok

Előző számunkban - az evangelizációval foglalkozó fejezet bemutatásával - megkezdtük az egyházmegyei zsinat dokumentumainak kivonatos ismertetését. A zsinat anyaga könyv formájában hiteles. Kapható a Sumen utcai Szent Anna könyvesboltban. Közlésünk elsősorban a dokumentumok javaslati, ill. határozati részét tömöríti.

II. Liturgia

Jézus életével, halálával és feltámadásával _ vagyis húsvéti misztériumával _ tökéletesen megdicsőítette Istent, és megváltotta az embereket. Apostolainak feladatává tette, hogy hirdessék az evangéliumot, és folytassák a dicsőítés és megváltás művét. A liturgiában valósul meg Isten dicsőítése és az emberek megszentelése. A katolikus egyház liturgiájának fő részei: az Eukarisztia ünneplése, a szentségek kiszolgáltatása és a szent zsolozsma.

Az Eukarisztia szentsége

A szentmise

A szentmise Krisztus és az egész egyház cselekménye, ezért a végzésére vonatkozó liturgikus előírásokat pontosan be kell tartani. Élni kell a lehetőségekkel, melyek segítik a hívek aktívabb bekapcsolódását. A lelkipásztori munkában, a hitoktatásban, igehirdetésben, keresztény oktatásban helyet kell biztosítani a liturgikus nevelésnek.

Az egyház parancsa megkívánja, hogy vasárnap és ünnepnapokon a katolikus hívek részt vegyenek a szentmisén vagy ennek hiányában valamilyen közös imádságon (igeliturgia, zsolozsma, szentségimádás stb.). Élni kell azokkal az eszközökkel, melyek külsőleg is ünnepivé teszik a szentmisét. Az előkészítésben a hívek (ministránsok, énekesek, felolvasók stb.) legyenek a pap segítségére.

A liturgikus előírások lehetőséget adnak arra, hogy a szentírási szakaszok felolvasásában a hívek is szerepet kapjanak. Ezt azonban a gyermekmiséket leszámítva, ne bízzuk kis gyerekekre, hanem komoly fiatalokra vagy felnőttekre. Aki felolvas, készüljön fel, hogy a szent szöveget érthetően, és méltóan közvetíthesse. A nagyobb templomokban gondoskodni kell a megfelelő hangerősítésről is. Fiúk és lányok egyaránt ministrálhatnak. A fiúk feladata legyen a közvetlen oltárszolgálat, a lányok pedig az éneklésben és a felolvasásban kapjanak szerepet.

A szentmise igeliturgiájának szerves része a jól előkészített homilia. Ez elsősorban a szentírási szakaszok, vagy a liturgikus szövegek magyarázata, de _ figyelembe véve a hívek vallásos ismereteinek hiányosságait _ szükség van a hit igazságainak rendszeres bemutatására is.

Üdvös szokás, hogy a szentmisét élőkért és halottakért felajánljuk. Az ún. halottakról megemlékező szentmisék esetében mindig a napnak megfelelő liturgikus szövegeket használjuk. Lucernáriumot elsősorban temetési miséken végezhetünk. Vasárnapi szentmisében végzése tilos.

A szentmisén való teljes részvételhez hozzátartozik a szentáldozás is. Nem szabad azonban megfelejtkezni a megfelelő előkészületről (őszinte bánat, szükség esetén szentgyónás).

Az Oltáriszentség őrzése

A templom megfelelő nyitva tartásával napközben is legyen lehetőség az adorációra. Krisztus jelenléte megköveteli, hogy az oltár és a templom mindig tiszta, megfelelően díszített legyen.

Minden egyházközségben tartsanak szentségimádási órákat, pontosan tartsák meg az egyházmegyei szentségimádási napot.

Minden egyházközségben legyen felavatott akolitus, vagy püspöki engedéllyel rendelkező személy, aki a papnak segít az áldoztatásban, elviszi az Oltáriszentséget a betegekhez, vezeti a hívek közös imádságait.

Körmenetek

Plébániáinkon általában húsvét éjszakáján, Úrnapján és a templombúcsú ünnepén tartunk szentséges körmenetet. Ez legyen fegyelmezett és tanúságtevő. Ahol a fenti feltételeket nem tudják biztosítani, inkább a templomon belül ünnepeljenek.

A keresztség szentsége

Krisztus egyházába való újjászületésünk egy meghatározott plébániai közösségben történik. Ezért a plébániai közösség érezze felelősnek magát az újonnan megkereszteltek hitbeli fejlődéséért és segítse a szülők fáradozását gyermekeik hitre való nevelésében.(vö. 849.Kánon).

Gyermekkeresztelés

A keresztség szentségének kiszolgáltatását senkitől sem szabad megtagadni, ha megvannak hozzá az Egyházi Törvénykönyv és a részleges jog szerinti feltételek (vö. 843. kán. 1. §.; 868. kán. 1. §.).

A gyermekkeresztség kiszolgáltatása előtt legyen igényes felkészítés a szülők és keresztszülők számára. Ennek célja a hitbeli ismeretek felfrissítése vagy pótlása. Ha a szülők kívánják gyermekük megkeresztelését, ők maguk azonban nem vállalják keresztény nevelését vagy erre nem alkalmasak, akkor ez a feladat rábízható olyan más hívő katolikusra, aki a családdal közvetlen és hosszú ideje meglévő kapcsolatban áll (pl. nagyszülő, a szülők testvére vagy más közeli rokon vagy ismerős). Ez azonban nem menti fel a szülőket azon kötelességük alól, hogy a hithez és az egyházhoz való viszonyukat alaposan átgondolják, s lehetőleg meginduljon bennük a keresztény hit és elkötelezettség növekedése.

Általános irányelv, hogy a szentséget szentmise keretén belül szolgáltassuk ki. Ezzel is érzékeltetjük, hogy a keresztelendőt a hívek közösségébe vesszük fel. Házaknál való keresztelést csak nagyon indokolt esetben, az ordinárius engedélyével lehet végezni.

Mindig törekedjünk az ünnepélyességre. Kisebb egyházközségekben ajánlatos havonta egy vasárnapot kijelölni a keresztelésre. Nagyböjt idejében érdemes húsvét vigíliájára, vagy húsvét vasárnapjára összegyűjteni a keresztelendőket. Felnőttek keresztelése felemelővé teszi a nagyszombati szertartást.

A zsinat szükségesnek tartja, hogy a keresztség kiszolgáltatásának feltételeiben és az arra való felkészítés gyakorlatában egységes álláspontot alakítson ki a római katolikus és görög katolikus egyházmegye főpásztora.

Felnőttek keresztelése

A felnőttek keresztelésekor ügyelni kell a keresztény beavatás egységére és teljességére, vagyis a keresztséget, a bérmálást és az Eucharisztia vételét egyetlen szertartás keretében kell kiszolgáltatni, lehetőleg az egyház nagyobb közösségében.

Semmiképpen nem engedhető meg a felkészülés nélküli, "gyors" keresztelés. Az előkészület legalább egy évig tartson, amikor is a jelölt (katekumen) folyamatosan megismerkedik a keresztény tanítással, a keresztény élet gyakorlataival és a liturgiával. Ennek gyakorlatát a MKPK 1999-ben szabályozta, és bevezetését előírta (Felnőttek Katekumenátusa c. liturgikus könyv).

A már értelmük használatára eljutott gyermekeknek (7 éves kortól) a keresztségre éppúgy fel kell készülniük, mint az elsőáldozásra vagy a bérmálkozásra. Nekik is el kell jutniuk életkoruknak megfelelő szinten a hitigazságok megfelelő ismeretére, ezek életre váltására, valamint a keresztény közösségbe kapcsolódásra.(Előkészület: két év).

A katolikus egyházba áttérő, már megkeresztelt felnőttek esetében szükséges, hogy (a közösség, a kezesek és a lelkipásztor segítségével) jól megismerjék és éljék a katolikus hitet, és teljes szívvel ragaszkodjanak az egyházhoz.

A bérmálás szentsége

Egyházmegyénkben a bérmálkozók száma elmarad a megkeresztelt gyermekek száma mögött. Ezért a következő irányelveket kövessük:

A bérmálást folyamatos hittanra járás előzze meg, ahol ez valamilyen oknál fogva hiányzik, legalább két éves előkészületet kívánunk. A bérmálás alsó korhatára a betöltött 13. életév, a jobb felkészülés érdekében ajánlatos az érettebb kort választani (16. év körül). A bérmaszülők megválasztásánál tartsuk szem előtt az Egyházi Törvénykönyv előírásait (874. kán., 893. kán).

Megfelelő és ünnepélyes megrendezésével a bérmálás kapjon az egyházközség életében kiemelkedő szerepet. Kétévenként legyen minden központi plébánián bérmálás, ahová összegyűjtik a kapcsolódó egyházközségek bérmálkozóit is. Ajánlott, hogy olyan egyházközségekben is legyen bérmálás, ahol nem lakik helyben plébános. A plébános és a hívek segítsék elő, hogy a megbérmáltak megtalálják helyüket az egyházközségben.

A bűnbánat szentsége

Egyházmegyénkben is csökken a gyónók száma, és akik rendszeresen végzik, azok sem mindig felkészültek, sokszor hiányzik a bűntudat. A papok nincsenek felkészülve a lelki vezetésre, amelyre igény mutatkozik a fiatalok körében is. Különösen városokban, ahol rendszeresen biztosítanak lehetőséget, sokan gyónnak. A megújulás érdekében a következőket tartjuk fontosnak.

A lelkipásztor fordítson gondot az igehirdetésben a bűnbánat szentségének ismertetésére. A gyóntatásnak legyen megfelelő helye a templomban (alkalmas gyóntatószék, gyóntató szoba). Legyen minden templomban meghatározott ideje a gyóntatásnak. Nagy ünnepek előtt szervezzenek bűnbánati liturgiát és biztosítsanak gyónási alkalmat. Ebben segítsék egymást a lelkipásztorok. A papok tartsák fontos feladatuknak a lelki vezetést, és képezzék is magukat, hogy ennek megfelelhessenek.

Elsőáldozás után a gyermekek rendszeresen járuljanak a szentgyónáshoz, hogy a szentségi életben elmélyedjenek, és lelkiismeretüket helyesen formálják.

A betegek szentsége

Még mindig téves hiedelmek élnek a betegek szentségével kapcsolatosan. Félreértve a szentség igazi értelmét, sokszor csak az utolsó pillanatban hívnak papot, nehogy "megijesszék" a beteget. Ez a magatartás méltatlan a beteggel szemben. Bízunk benne, hogy lassan kiszorul a tudatból a téves "utolsó kenet" elnevezés is. Örvendetes, hogy egyre több helyen megrendezik a betegek napját és a templomi környezetben a hívek örömmel veszik ezt a szentséget. Fontos, hogy ennek a napnak adjuk meg az ünnepi méltóságát, vegyük komolyan a felkészítést.

Az igehirdetésben kapjon helyet a betegek szentségének helyes értelme, és a betegség keresztény szemlélete.

Minden plébánián tartsák meg évente a betegek napját, ekkor készítsék fel a híveket (triduum, imaórák), és osszák ki a betegek szentségét a testi és lelki betegeknek és az életerőben megfogyatkozottaknak.

A plébániákon legyenek utca- vagy területi felelősök, akik a körzetükben lévő betegek lelki ellátásáról gondos-kodnak. Ha a betegek szentségét szolgáltatjuk ki házaknál vagy akár a kórházban, kórteremben, akkor vonjuk be a közös imádságba a körülvevőket és a családtagokat is.

A házasság szentsége

A modern társadalom egyik legnagyobb problémája a házastársi kapcsolatok válsága. Sok házasság - sajnos szentségi házasság is - tönkremegy, ami mind a társadalomnak, mind az egyháznak súlyos problémát jelent. Sokan éretlenül kötnek házasságot. Sok fiatalnak hiányos a vallási ismerete, így a házasságról sem gondolkodnak keresztény módon. Sok házasságkötésnél csak az egyik fél katolikus, vagy vallását gyakorló. Gyakori, hogy olyanok is templomi esküvőt kérnek, akiket csak a külsőségek vonzanak, vagy csak a szülők kívánságát teljesítik meggyőződés nélkül. Kárt okoznak a médiumok a házasság előtti korlátlan szexuális élet hirdetésével és a házassági hűség kigúnyolásával. Egyre többen vannak, akik megelégszenek élettársi kapcsolattal.

A házasságra leginkább az egészséges szellemű családokban készülhetnek fel a fiatalok. A lelkipásztori munkában kapjon központi helyet a családok támogatása. Nagyon ajánlott, hogy minden plébánián alakuljanak családközösségek. Ezek a közösségek támogassák egymást, segítsenek a jegyesek felkészítésében, és segítsék az új házasokat. Az egyházmegyei családreferensek irányítják ezt a munkát.

A házasulni szándékozók legalább 6 hónappal korábban jelentkezzenek a plébánián. A plébános feladata, hogy a jegyeseket kellő módon felkészítse a házasságkötésre. Ahol megvalósítható, nagyon ajánlott az ún. "jegyes kurzusok" tartása, és ebben a pap mellett házaspárok, orvosok stb. is helyet kapjanak. Jegyesoktatás keretében fel kell ajánlani az elmaradt szentségek (keresztelés elsőáldozás, bérmálás) felvételét. A jegyesek hirdetése nem kötelező, de ahol szokás, megtartható. Buzdítsuk a híveket, hogy imádkozzanak a házasságra készülő fiatalokért.

Az érvényes házasság érdekében a jegyesvizsgálat az általános jog előírásait kövesse. Különös gonddal kell megvizsgálnia a szabad állapotot. Ennek bizonyítására három hónapnál nem régebbi keresztlevelet kell kérni a keresztelési helyről. Ha az egyik fél nincs megkeresztelve, az érvénytelenítő akadály alól a főpásztor adhat felmentést.

Az egyházi előírások ajánlják, hogy a házasságkötés nászmise keretében történjék. Ezt azonban olyan esetben kövessük, amikor a jegyesek lelki felkészültsége és a résztvevők megfelelő összetétele ezt indokolja. Lehetőség van arra, hogy ökumenikus szertartás keretében történjen az esküvő katolikus vagy protestáns templomban. Ebben a Püspöki Kar útmutatása az irányadó.

A házasságkötés anyakönyvezése után írjuk be a házasság tényét a kereszteltek anyakönyvébe is. A plébános értesítse a keresztelési anyakönyvi kivonatot kiállító plébániát a házasságkötés tényéről.

Házasságrendezés

A lelkipásztoroknak legyen gondja, hogy híveiknek, akiknek házassága rendezetlen, de nincs akadálya a rendezésnek, ajánlják fel a segítséget.

Azok esetében, akik egyházilag érvénytelen házasságban élnek, de nincs lehetőség a rendezésre, a lelkipásztorok legyenek körültekintőek és segítőkészek. Bátorítsák őket, hogy bár a szentgyónáshoz és a szentáldozáshoz nem járulhatnak (kivéve a halálveszély esetét), a lelki élet más eszközeivel (ima, szentmisére járás, gyermekeik vallásos nevelése stb.) tartsák a kapcsolatot Istennel és ez egyház közösségével.

Szentelmények

Áldások

Használjuk fel az áldásokban rejlő kegyelmi és lelkipásztori lehetőségeket (házaspárok jubileumi áldása, étel és termények megáldása, lakások vagy járművek megáldása stb.) Az áldásokat mindig megfelelő oktatás kísérje, hogy elejét vegyük babonás hiedelmeknek.

A házszentelés gyakorlata sok egyházközségben elevenen él. Ez jó alkalom arra, hogy a lelkipásztor végiglátogassa a családokat.

Nagyon ajánlatos a kerek évfordulós házasok évenkénti összegyűjtése és áldásban részesítése. Ha az egyházközség lehetőségei megengedik, ilyen alkalmakkor rendezzenek szeretetvendégséget is.

Temetés

A keresztény temetés az egyház liturgikus cselekménye. Az egyház szolgálata által egyrészt az elhunyttal való hatékony közösséget akarja kifejezni, másrészt vigasztalást nyújt a hozzátartozóknak, és hirdeti az örök életet. (Vö. KEK 1684)

A szertartás szövegeivel, választott énekeivel és a homíliával tudatosítani kell, hogy a temetés nem csupán kegyeleti szokás, hanem a feltámadás hitéből forrásozó szent cselekmény. Az egyház ősi gyakorlata, hogy a halottakért szentmisét ajánlunk fel. Őrizzük és ápoljuk ezt a szokást a liturgikus előírások betartásával.

Ügyeljünk a temetési szertartás méltó végzésére. A névszerinti kántori búcsúztatók mind stílusukban, mind tartalmukban ellenkeznek a szertartás szellemével, ezért használatuk tilos. A harangozás az egyházi szertartás része, ezért pusztán társadalmi temetés esetén nem szabad harangozni. Egyházi alkalmazásban lévő kántor, vagy olyan személy, aki az egyházi temetéseken hivatalosan szerepel, nem vállalhat szerepet polgári temetéseken. Felavatott akolitusok vagy püspöki engedéllyel rendelkező lelkipásztori kisegítők csak a plébános engedélyével ill. felkérésére végezhetnek temetési szertartást.

A szentek tisztelete

A templomban (nyilvánosan) csak az egyház tanításával és gyakorlatával megegyező és jóváhagyott ájtatosságokat szabad végezni. Az elmúlt évtizedek politikai körülményei a különféle ájtatosságokat a templomba szorították vissza. (Rózsafüzér, Szállást keres a Szentcsalád, Keresztút stb.) Buzdítsuk a híveinket arra, hogy ezeket a családi otthonokban is végezzék. Általuk a családi otthon mintegy templommá válik, megszentelt hajlékká. Az ájtatosságok végzéséhez szükség lenne megfelelő nyelvezetű imafüzetekre.

Búcsújáró helyek, zarándoklatok

Minden lelkipásztor személyesen vagy arra alkalmas hívő segítségével időnként rendezzen búcsújárást vagy zarándoklatot. Mindig világosan tisztázzuk, hogy zarándokútról, nem pedig turistaútról van szó. Ugyanakkor óvjuk híveinket az egyházilag el nem fogadott helyek és személyek látogatásától.

Egyházi zene, művészet

A liturgiában az ének nem díszítő elem, hanem "az ünnepélyes liturgiának szükségszerű és a teljes egészhez hozzátartozó alkotó része" (Liturgikus konstitúció - SC 112). Nem lehet öncélú, nem rekesztheti ki a híveket a liturgiából, ellenkezőleg segítenie kell azok bekapcsolódását, az aktív részvételt ( Vö. SC 114).

A római liturgia sajátos éneke a gregorián. Egyszerű gregorián dallamokat tartalmaz az Éneklő Egyház c. gyűjtemény. A fokozatosság elvének betartásával törekedni kell egyre szélesebb körű alkalmazására. Az egyházilag jóváhagyott népénekeket meg kell őrizni, és a liturgiában felhasználni. (Szent vagy Uram, Hozsanna, Éneklő Egyház). A fiatalok által kedvelt ún. "gitáros énekeket" mereven elutasítani éppen olyan hiba, mint kizárólagossá tenni.

Az egyházközségek törekedjenek arra, hogy megfelelő képzettséggel rendelkező kántort alkalmazzanak. A kántor feladata, hogy vezesse a nép liturgikus énekét, úgy énekeljen, hogy lehetővé tegye a bekapcsolódást. Támogatni kell egyházi kórusok szervezését és azok szereplését. Lehetőleg minden plébánián legyen rendszeresen éneklő schola, amely különösen a zsoltáréneklésben segít.

A zsinat javasolja az egyházmegyei liturgikus bizottság felállítását és zeneigazgató kinevezését, valamint a kántorképzés megszervezését.

A templomokban tartandó világi koncertekhez egyházmegyei jóváhagyás szükséges.

A templomok felújításánál figyelembe kell venni a műemlékvédelem szempontjait, nem feledve a templom szakrális és pasztorális szerepét. Az új templomok építése és a meglévők felújítása művészi igényességgel történjék.

A templomok, plébániák felújításához, liturgikus tér kialakításához minden esetben egyházmegyei engedély szükséges. A templom berendezési tárgyai, képek, szobrok, oltárterítők legyenek mindig méltóak a templomhoz. Az oltárokat csak élővirággal szabad díszíteni. Kizárólag a plébános engedélyével lehet a templomban új tárgyakat elhelyezni.


Nyeregbe! - Biciklitúra 2000

Az idén júliusban 8 napra pattant nyeregbe 26 lelkes hittanos fiatal Zoltán atya vezetésével. Sőt! Még Dalmadi anyuka is biciklire szállt - úgy döntött, hogy elég a fakanálból, ami a hittanos táborokban általában osztályrésze volt.

A táborhely Szendrőládon volt, az üres plébániaépületben. Minden reggel misével kezdtük a napot, bár egyszer páran nem tudtak felkelni rá, az előző éjszakai kártyacsata miatt. A prédikáció mindig a napi programhoz kapcsolódott. Este együtt imádkoztunk, volt egy tábortűz is, amelyre mind egy-egy darab fát vetettünk egy-egy imával kísérve.

A legrövidebb táv, amit naponta tekertünk 10 km, a leghosszabb 148 km volt. A 148 km távot Krasznahorka miatt tettük meg. Azt persze előre nem tudtuk felmérni, mit jelent ez a táv. A jelmondat: "Még van 4 kilométer!". Reggel fél kilenckor indultunk, és este 10-re értünk vissza. Ott megnéztük a várat, lándzsák, kardok mellé még magyarul beszélő idegenvezető is járt. A várat meghódító csapatot Zoltán atya fagyival jutalmazta meg. Visszafelé megálltunk Tornaszentandráson, hogy megnézzük a román kori ikerszentélyes templomot. Ez Magyarországon építészeti ritkaság. Itt tévedt el Oti, vagyis ezt csak mi gondoltuk így, valójában madarászni ment. Akik Krasznahorkát nem vállalta - útlevél, vagy kellően ép térd híján, Inotára ment, hegyet mászni. Bár ebből végül az lett, hogy megnézték a görög katolikus templomot.

A többi kirándulás nem sikerült ilyen hosszúra, de azért próbára tett minket. Útcélunk mindig valamilyen épület, vagy természeti jelenség megtekintése volt. Így jártunk Boldván, ahol egy 12. sz-i kolostor romjait láttuk, és a vele egykorú templomba mentünk be. Rudabányán a bányászmúzeumot és egy kőzetkiállítást láttunk. Ez azért is izgalmas volt, mert mire odaértünk, mindenki kellően megéhezett ahhoz, hogy különféle finomságokat lásson a kövekben. Így aztán láttunk makarónit, karamellát, kenyeret és sonkát. Az étkezéseket egyébként egyszerűen oldottuk meg: mikor megálltunk, ki mit vett, azt evett. Este azért volt meleg étel Klinger Attila remekelt szakácsként.

Aggteleken a cseppkőbarlangot néztük meg. Aki még nem volt ott gyorsan menjen el, csodálatos hely! Az edelényi kastélyt a polgármester szívességéből láthattuk. Régen előkelő épület lehetett, ma azonban jó, ha nem esik a fejünkre a vakolat. Jó hír, hogy a kastély felújítás alatt áll. A túra során még triatlonra is lehetőségünk nyílt, a Rakacai tó jóvoltából. Bicikli, úszás, csónakázás. Akár a horgászást is ide sorolnánk, ha nem éppen minket akartak volna kifogni a tóból. Na persze a pecabot tulaja nem volt elragadtatva a zsákmánytól...

Ahogy a napok teltek, egyre több fáslis térd jelent meg a csapatban. De mire haza kellett jönni, annyira belejöttünk a kerekezésbe, hogy négyen még Debrecenbe is biciklivel mentünk. Köszönjük Zoltán atyának a tábor szervezését, és mindenkinek, aki segített ebben.

Antal Zsuzsa, Záborszky László, Engszler Sándor nyomán Dózsa Anikó


Aranyospusztai hittantábor

A sok várakozás után végre elérkezett az indulás ideje, az aranyospusztai hittantáborba. A napi programok mellett, ami a reggeli mise utáni szabad programból, lelkiprogramokból, ás a délutáni rövid gyalogtúrákból állt, rengeteg közös foglalkozás, és játék volt. Így például szerdán este a szokásos lelki program után hatalmas tüzet gyújtottunk az előző napi túrán gyűjtött száraz fából. Akkora lánggal égett, hogy meg kellett várni, hogy egy kicsit leégjen, hogy lehessen rajtaszalonnát sütni. Míg leégett, Lőrinc atya nyársat hegyezett nekünk, aztán körbeültük a tábortüzet, és mindenki sütötte a maga szalonnáját. Miután megvacsoráztunk, együtt imádkoztunk és énekeltünk a tűznél, és így ért véget az esténk.

Egy másik napon buszos kirándulásra mentünk. Megnéztük Monokon Kossuth szülőházát, Göncön a huszita házat, Vizsolyban az első magyar Bibliát, és a boldogkői várat. Gyakran mentünk ki együtt a falu focipályájára, ahol többször is a helybeli gyerekekkel foci- vagy röplabdameccset játszottunk.

Minden nap a délelőtti lelki programon három Szentírási jelenetet osztottak ki a beosztás szerinti 3 csoportnak. Ezt némán kellett előadni, a másik két csoportnak pedig ki kellett találni, hogy melyik történetről van szó. Ugyanezek a csoportok voltak beosztva a hét napjaira. Nekik kellett a reggeli misén ministrálni, könyörgést írni és olvasni, nekik kellett a konyhai feladatokban segíteni a három kísérőnknek: Vali néninek, Magdi néninek, és Bea "néninek". Ez a csoport felelt a tábor tisztaságáért, és ők tartották az esti imát is.

Mivel mi is kint voltunk a természetben, kijelöltünk egy napot, amit Szent Ferenc napnak neveztünk el. Felmentünk egy közeli dombra, ott eljátszottuk Szent Ferenc életét, történeteket, és imákat olvastunk, közöttük pedig énekeltünk.

Az utolsó napon Ki mit tud-ot rendeztünk, amire 3 csoportban készültünk fel. Sokat nevettünk és nagyon jót szórakoztunk egymás produkcióján. Mikor ennek vége, arról beszélgettünk, hogy kinek mi tetszett a legjobban, és mivel gazdagodott ezen a héten.

Élményekkel teli érkeztünk haza, és szívesen emlékszünk vissza az együtt eltöltött hétre.

Kertész Nóra, II. gimnazista


Örömhír

Az egyházmegyei Örömhír Alapítvány korszerűen felszerelt stúdiója videófelvételek készítését vállalja keresztelésről, bérmálásról, elsőáldozásról, vagy bármely más, egyházunk életében jelentős eseményről. Az egyéni vagy közösségi megrendeléseket Ortutay Attilánál lehet jelezni a 30 240 1482-es mobiltelefonszámon.

Vízió videostúdió


Gyertek énekelni!

Énekpróbákat tart a Mécses ifjúsági kórus minden vasárnap az esti mise után a Varga utcai közösségi házban, szeptember közepétől. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Gyertek bátran!


Hajszoló

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében 1999-ben indult útjára az Országos Katolikus Ifjúsági Vezetőképző, közkedvelt becenevén a Hajszoló. Célja, hogy a tanfolyamot elvégzett "hajszoltak" képesek legyenek fiatalokból álló csoportok közösséggé formálására, vezetésére, közösségi foglalkozások megtartására. Hogy erre alkalmassá váljon a "tanuló", alapvető teológiai, pedagógiai és gyakorlati ismereteket kell szereznie. "Hajszolódni" eddig pl.: Egerben, Andocson, Budapesten, Szombathelyen lehetett.

Hála a tanfolyam országos vezetőinek és Felföldi László atyának, tavaly júliusban megalakult a nyíregyházi tagozat Füzérradványon. Az egyhetes tábor alatt sikerült a társaságnak összeismerkednie, és összerázódnia. A csoport tagjainak első megmérettetése a tavalyi máriapócsi egyházmegyei búcsú ifjúsági napján történt, ugyanis a kiscsoportos beszélgetések vezetőinek egy része is közülünk került ki. Azóta már az idei Debreceni Ifjúsági Találkozón, és néhány egyházközségi ifjúsági találkozón is gyarapítottuk tapasztalatainkat.

A tagozat székhelye Nyíregyházán a Lelkipásztori Intézet lett. Itt találkozik az egyházmegye területén élő 28 fiatal, aki bekapcsolódott ebbe a képzésbe. Eddig az erkölcstan, az alapvető hittan és a biblikum rejtelmeibe vezettek be atyák, akik vállalták, hogy segítőink lesznek ebben, az Egyházmegye, az egyházközségek és a hívek számára is fontos munkában. Minthogy ez egy tanfolyam, vizsgáznunk is kell. Eddig a biblikum vizsgán vagyunk túl. Ezeken kívül tanulunk játékokat, énekeket, közösség vezetést.

Egy hajszolósnak természetesen tábort is kell tudnia szervezni, és vezetni. Így egy bő hetet a Dunakanyarban, a Királyréten töltöttük el, közösen az andocsi csoport tagjaival. Az ismerkedésen kívül megtanulhattuk a táborépítés módját, a tábortűz készítés rejtelmeit, ami első nekifutásra nem is volt olyan könnyű, de végül mindenkit megörvendeztetett a saját készítésű mini tábortüzek fénye. Sikerélményként könyvelhettük el azt is, amikor csapatmunka eredményeként, a próbaképpen felvert két sátor sem dőlt össze, és mindezek után egy térkép és egy tájoló segítségével még azt is meg tudtuk mondani, hogy a szemben lévő hegycsúcsot hogy hívják. Sőt! Most már azt is tudjuk, hogy mi szükséges egy 25 fős tábor konyhai ellátásához, és egészségügyi problémák esetén mi a teendő.

A táborban a 3 nap és 3 éjszakán át tartó esőt és hideget három túrával tettük még emlékezetesebbé, amiből kettőt esőben tettünk meg. Így az az élmény is megadatott, hogy megérezzük milyen is a felhők között járni. A harmadik túra akadályverseny volt, és Szent Pál Timóteushoz írt két levele, bibliai ismereteink és a tábor ideje alatt elsajátított praktikus tudnivalók és természetesen a csapatmunka volt hozzá nélkülözhetetlen.

Ahhoz, hogy elmondhassuk magunkról, hogy végzett hajszolósok vagyunk, a hátralévő órákon, vizsgákon, vizsgatábor megtartásán kívül az egyházközségek híveinek imáira, támogatására és nem utolsó sorba Isten bőséges kegyelmére és áldására is szükségünk van, amit ezúton is kérünk.

Egy debreceni "hajszolt"


Szalonnasütés a plébánián

Augusztus 1-én az esti mise után körülbelül 15-en gyűltünk össze hittanosok a plébánia udvarán. Tóth László atya hívott össze minket. A szalonnasütéshez nélkülözhetetlen eszközök előkészítése után körbeültük a tábortüzet. Előkerültek a képek, amelyeket a biciklitúrán készítettünk, és rengeteg élmény a túráról. Ekkor ismerkedhettünk meg egyik új káplánunkkal is, Kása István atyával. Diakónusként már töltött a Szent Annában pár hónapot. Elmondta magáról, hogy szeret viccelődni és hogy általában hagyománytisztelő. - Na, több se kellett, egyből megpendítettük a nyári biciklitúra szép hagyományát, és a havi táncmulatságokat is. Ezekről nem nyilatkozott, de az biztos, hogy István atya vezeti szeptembertől a keddi hittant.

Titió


Ifjúsági hittanórák

Egyetemisták, főiskolások, fiatal dolgozók találkozhatnak szeptember közepétől minden kedden este 7-től a Varga utca 17. szám alatti Szent Anna közösségi házban. Imádság, elmélkedés, beszélgetés, és persze tanulás is vár ránk. Tavaly Zoltán atya vezette csoportunkat, az idén István atya vesz át bennünket. Gyertek, várunk benneteket!

A Szent László templomban minden kedden este fél 8-tól lesznek a hittanórák, egyetemista korú fiatalok számára.

A Szent Család templomban szerdánként, a 18 órakor kezdődő esti mise után van az ifjúsági korosztály számára hittan.

Minden plébánián szeretettel várják a régi és az új érdeklődőket. Közös felelősségünk megtalálni, meghívni és befogadni az elsőéveseket, akik most kerültek Debrecenbe, és nem ismerik az itteni katolikus életet!


Hitoktatóképző

Szeptember 2-án, szombaton a reggel 8 órai szentmisével megkezdődik a hitoktatóképző új tanéve. A Szentlélek segítségül hívása után 9 órai kezdettel az új elsősök is a másodévesekhez csatlakozva hallgatják az előadásokat a Szent Anna 7-es termében, míg a harmadévesek az emeleti oratóriumban kapnak helyet. A Liturgika tárgyat Bosák Nándor püspök úr, az Újszövetséget és a II. éves Dogmatikát Tari Zsolt atya, a II. éves Katekétikát és a III. éves Katekétikai gyakorlatot Fodor András atya, a Morálist Orosz Lőrinc atya, a Pasztorálist Felföldi László atya, az Igehirdetést és liturgikus gyakorlatot Nyizsnyánszky Lajos atya, a III. éves Dogmatikát dr. Bányai János atya, az Egyházjogot Tóth László atya, az Ökumenizmust Keresztesné Várhelyi Ilona tanítja. Az első éves tárgyakat a mostani és a jövő évi "gólyák" együtt fogják hallgatni.


Iskolai hitoktatás

A Szent Anna plébánia területén minden általános iskolában lehet hittanra jelentkezni. Kérjük a szülőket, éljenek a lehetőséggel. A templomi hittancsoportok szeptember másodikától megkezdik munkájukat. Szeptember 3-án 8.45-kor Veni Sancte szentmise lesz a plébánia hittanosainak, s ezt követően is 3/4 9-kor kezdődik a diákmise.


Egyházmegyénk gazdálkodásáról

Az egyházmegyei zsinaton Anyagi javaink és kezelésük címmel foglalkoztunk ezzel a témával. A zsinati könyvben olvashatja mindenki. Abból világosan kitűnik, hogy milyen forrásokkal és milyen gondokkal számolhat egyházmegyénk. Ennek ismeretét feltételezve most konkrét számadatokkal igyekszem az olvasói kérdésre válaszolni.

A vatikáni megállapodás alapján a vissza nem kért ingatlanokért és a személyi jövedelemadóból felajánlott 1% százalékokból egyházmegyénk 2000-ben 204 millió Ft-hoz jut, elméletben. A gyakorlatban ebből a Püspökkari Titkárságon levonják az összes papunk minimálbér utáni járulékait. Ezen járulékok befizetése alapján jár minden papnak az egészségügyi ellátás és a minimálbér utáni nyugdíj. Ugyancsak központilag levonják és befizetik az egyházmegye minden egyházi ingatlanára a legszükségesebb biztosításokat. A fennmaradó közel 190 millióból kell fedezni az oktatási intézményeink felújítását, és azon kiadásait is, amelyeket nem fedez az állami normatíva. Az előző évek tapasztalatai alapján ez kb. 10-15 millió évente.

Általános elv, hogy a plébániák működéséhez az anyagi alapot helyben biztosítsák (egyházközségi hozzájárulás, persely, adományok). Egyházmegyénkben azonban a legtöbb plébánia erre nem képes, központi segítségre szorul. Azoknak a plébániáknak, ahol nincs meg a működéshez szükséges alap, az egyházmegye hitéleti támogatást biztosít. Ez a támogatás ebben az évben 14 millió Ft-ot tesz ki, és 43 (az 55-ből!) plébánia között oszlik meg.

Az egyházmegyei központ, a Nyíregyházán működő Lelkipásztori Intézet és az Egyházmegyei Könyvtár a bérekkel és működési költségeikkel mintegy 10 millió forintot igényel évente.

Az egyházi épületek felújítása évről évre nagy terhet jelent. Minden év elején a plébániáknak meg kell tervezniük, hogy milyen felújítási munkákat kell elvégezni abban az évben, arra mennyi pénzük van, és mennyi támogatásra van szükségük. A gazdasági bizottság dönti el, hogy a befutott igényekből mennyit tudunk kielégíteni. 2000-ben 147,5 milliót szavazott meg a bizottság ( a pályázatok összes igénye felül volt a 250 millión). A megszavazott 147,5 millióban benne van a székesegyház külső, és a társszékesegyház belső felújításának támogatása, a Borbíró téri templom befejezése és a nyíregyházi Papi Otthon bővítésének támogatása.

Papjaink jelentős része több települést lát el, így a lelkipásztori munka nélkülözhetetlen eszköze a gépkocsi. Az újmisések számára a teljes árat az egyházmegye biztosítja, a már lelkipásztorkodó papság számára a lehetőség szerint vállalt önrészt egészítjük ki. Ez a "gépkocsi program" is elvisz évente 10-15 milliót a közös pénzből. A pályázati lehetőségeket is figyelemmel kísérjük. Az idén pl. a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától sikerült céltámogatást szereznünk: a társszékesegyházra 15, a Szent Annára 8, a Borbíró téri Megtestesülés templomára 30 milliót.

Az egyházközségek a helyi egyházi hozzájárulásból és perselypénzből nem bírják el az állandó munkatársak (kántor, házvezető) alkalmazását. Nagyobb plébániákon a gazdálkodás (pénz- és munkaügyek, adminisztráció) is külön munkatársat kívánna. A hitoktatási óradíjakat mint oktatási normatívát kapjuk és osztjuk el a hittancsoportok száma szerint. Ezzel a pénzzel ugyanúgy el kell számolnunk, mint az oktatási intézmények állami normatíváival. Nagyon elkelne a közgazdasági végzettséggel rendelkező világiak önzetlen segítsége a plébániákon, mert az egyházközségek nagyon döcögve tudják elkészíteni az elszámolásaikat.

Minden egyházközség élete, így gazdasága is különböző. Ki-ki saját egyházközségének életébe tevékenyen bekapcsolódva figyelemmel kísérheti annak gazdálkodását. A megválasztott képviselőtestületi tagok a részletekről is tudnak tájékoztatást adni, hiszen feladatuk éppen az, hogy az egyházközség tagjait képviseljék, és a testület döntéseit közvetítsék feléjük.

Fodor András, püspöki helynök


Gondolatok a munkáról

A nyár folyamán sokaknak megadatott a pihenés, sokan azonban keményen dolgoztak, viselték a nap terhét és hevét. A szabadságok lassan befejeződnek. Ezért a munkáról szeretnék néhány gondolatot elmondani a Szentírás alapján.

Aki nem bír dolgozni, az iránt megértéssel vagyunk, de aki nem akar, azt nem tudjuk dicsérni. Szent Pál írja: aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Hallottuk ugyanis, hogy némelyek közületek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságokra fecsérlik idejüket." (2Tesz 3,10-11)

Teremtő Istenünk az embert munkára is teremtette, amikor azt mondta ősszüleinknek: Hajtsátok uralmatok alá a földet! A názáreti Jézus nem szégyellte sem a fizikai munkát, sem a vándorprédikálást. Az ember a bűnnel elrontotta az Úrral való kapcsolatát, ezért a munka nehéz, olykor hasztalan fáradunk, hiába vetünk, nincs aratás. Emberé a munka, Istené az áldás.

Tragédiája az embernek, ha saját keze művét magasztalja, és nem az élet Uráét. Sokan élnek az emberi alkotás bűvöletében. "Kincs, hír, gyönyör, legyen bár mind özön, a telhetetlen elmerülhet benne, s nem fogja tudni, hogy van szívöröm" - mondja a költő.

A hívő ember lelkiismereti kötelességből is dolgozik. Végzi munkáját családjáért, csak legyen igazságos a jövedelem, a munkabér, és ne zsákmányolják ki. Megérdemli a munkás a maga bérét, mondja a Szentírásban Jézus. Végzi az ember a munkát a közösség javára, mások boldogulásáért. Sok olyan feladat van, amit nem fizetnek meg, mégis megtesszük. Gyakran a munka maga is közösséget teremt. A közösen végzett munkában több az öröm. De tudni, akarni kell együtt dolgozni!

Egyedül a munka által nem lehet azonban megigazulni. Csakis Isten kegyelme, a hit által üdvözülhetünk. A hit azonban tettek nélkül halott, vagyis a felebaráti szeretet tetteivel bizonyítható.

A munkának is megvan a mértéke és az ideje. Jézus is tanítja: Hat nap van a munkára rendelve. (Lk13,14) A vasárnap megszentelésének isteni parancs az alapja: Az Úr napját szenteld meg! Szükségünk van pihenésre is. Az ősi bencés alaptétel - Imádkozzál és dolgozzál, az Ora et labora rávilágít az emberi tevékenység helyes arányaira.

Munkánkkal is dicsőítsük meg Teremtő Istenünket!

Orosz Lőrinc, prépost-plébános


A Szent Család plébániaközösségének zarándokútja Rómába

2000. július 31-én, reggel 7 órakor megszólalt a Szent Család plébániatemplom harangja, 50 zarándok kapott áldást az önként vállalt nagy útra, éppen Szent Ignác, a nagy zarándok emléknapján. Ő gyalogszerrel, nyomorék lábbal tette meg az utat Rómáig, nekünk kényelmesebb megoldás ígérkezett. András atya gondosan előkészített terve alapján. 12 napos útra indultunk, tele várakozással.

Első állomásunk Körmend volt, ahol a "szegények orvosa", gróf Batthyány Strattmann László kastélyában töltöttük az éjszakát. Azt hittük, az igazi próbatétel másnap kezdődik, hisz hajnali négykor kellett kelnünk, s öt órakor már indultunk a határ felé, ahol hamar átkeltünk, s csodáltuk Isten nagyságát az Alpok szépségét látva. Páduai Szent Antal templomában mondtuk az első zarándokmisénket, majd a Serenissima Campingben töltöttünk két éjszakát. A sok szúnyogot leszámítva egész jó volt. Másnap Velencében voltunk, a fényes, gazdag Velencében, ahol Szent Márk templomában gyönyörködtünk és a békés galambokat etettük, majd a szállásunkon tábori misén vettünk részt.

Csütörtökön Róma felé vettük az irányt, Firenzét és Assisit érintve. Assisi a perugiai dombságból Isten zászlajaként emelkedik ki. Itt volt szenmisénk, és este 11 órakor értünk római szállásunkra, a Teotinusokhoz. A város szívében voltunk, a Vittorio Emanuele emlékmű közelében. Péntek délelőtt a Domitilla katakombában voltunk, ahol András atya misézett. Délután környezetünkkel ismerkedtünk. Szombaton, éppen Havas Boldogasszony ünnepén, a Santa Maria Maggiore bazilika búcsúján vettünk részt. Délután a Colosseumot és a Bilincses Szent Péter templomot néztük meg, ahol Szent Péter bilincsereklyéje és Michelangelo Mózes szobra látható. Este a Trevi kutat tekintettük meg.

Vasárnap a Szent Péter bazilikában hallgattuk az ünnepi misét. Sikerült jól körülnézni ebben a hatalmas bazilikában. Itt látható Michalengelo Pietája. Délután igen gazdag programunk volt, hosszú sétát tettünk a Forum Romanumon, végigmentünk a Via Sacrán, megnéztük a Vesta szüzek templomának maradványait, a Capitoliumot, a Circus Maximust és számos ókori emléket. Innen nem messze található Róma Katedrálisa, a Lateráni bazilika és a Santa Saccorum, a Szent Lépcső. Este a Spanyol Lépcsőt néztük meg.

Hétfőn a tengerben fürödtünk és lovagoltunk hullámain, majd este a Szent András templomban hallgattunk misét. Kedden a Vatikáni Rádiót tekintettük meg, majd a falakon kívüli Szent Pál bazilikába mentünk, ahol András atya misézett. Ezzel mind a négy nagy bazilikát meglátogattuk, és a Szent Kapukon áthaladtunk. Szerda reggel döbbentünk rá, hogy utolsó napunkat töltjük Rómába. Délelőtt pápai kihallgatáson vettünk részt, ahol a Szentatya magyarul üdvözölt minket: "Szeretettel köszöntöm a magyar zarándokcsoportot, Isten hozott benneteket, pápai áldásomat hordozzátok, dicsértessék a Jézus Krisztus!" Délután a Vatikáni Múzeumot tekintettük meg és a világhírű Sixtusi Kápolnát. Este a Szent András templomban tartottuk hálaadó búcsúmisénket.

Csütörtökön búcsút vettünk az "örök város"-tól, s Pisán keresztül a velencei kempingbe mentünk, ahol tábori misét mondtunk. Pénteken még Bibionében megmártóztunk az Adriai-tengerben, útközben a szabadban mondtuk el utolsó misénket külföldön, s estére Körmendre értünk, ahol első éjszakánkat is töltöttük. András atya még megvendégelt minket a Rába parton egy kiadós halvacsorával, s másnap délután 3 órakor érkeztünk meg a Szent Család Plébániatemplomhoz. Itt András atya búcsúáldást adott, s este ismét hálaadó misét mondtunk.

Hely- és idő hiányában csak egy eseményösszefoglalót tudtam adni zarándokutunkról lapzárta után, de ahogy az élmények feldolgozódnak, biztos sokunkban épületes gondolatok keletkeznek, melyek még megíródnak egy későbbi számban. Köszönjük András atyának a zarándoklatot, és hogy gyermekeinkkel együtt vehettünk részt benne. Remélem, ez által tanúságtételünk eredményesebb lesz az elkövetkezendő időben, s élményeink áthatják mindennapi munkánkat is.

Petrik János


Száz fiatal a kétmillióból

Augusztus 8-án 100 fiatal indult el egyházmegyénkből, hogy a Szentatya hívására részt vegyünk a 15. Ifjúsági Világtalálkozón Rómában. Utunk első állomása Perugia volt, ahol a Chemin Neuf közösség szervezésében 5000 fiatal készült a római találkozásra. Az ősi város melletti domboldalon épült fel a sátorváros, melynek lakói voltunk mi is öt napig. Csendes szentségimádással és hangos énekléssel, komoly elmélkedésekkel és vidám tánccal, bűnbánattal és baráti beszélgetésekkel teltek napjaink. Mi magyarok külön is bemutatkoztunk egy szentmisén, melyet Balás Béla püspök úr celebrált. A mise végén szűnni nem akaró taps jelezte, hogy a magyar népviselet, a

magyar énekek és az általunk átadott jelképes ajándékok által élményszerűen tudtuk bemutatni kis hazánkat. Akik ott voltak, jó hírét viszik a magyaroknak szerte a világba.

Assisi érintésével indultunk tovább Rómába. Szent Ferenc bazilikájában akkora tömeg volt, hogy még egy tized rózsafűzért sem tudtunk elmondani: "Itt ma nem lehet imádkozni, tessék továbbhaladni!" _ közölték a rendfenntartók. Megvallom, a szigorú parancs ellenére mi mégis csak imádkoztunk a felső bazilika egyik csendesebb helyén.

Rómában olaszos káosz, embertelen hőség és mogorva szállásadók fogadtak, de a zarándok lelkületet semmi sem tudta kioltani bennünk. Sőt, a nehézségek csak mind közelebb hoztak bennünket egymáshoz. A magyar katekézisnek helyet adó templom nővéreinek szeretete, a Szentatya szavainak ereje, a Szent Kapun átlépő fiatalok összeszedett, imádkozó menete pedig mind arról tanúskodtak, hogy jó helyen járunk: ez Krisztus zarándok népe, amely idegenben is otthon érzi magát Mesterénél.

Ez a rövid beszámoló csak felvillantani tudta a zarándoklat hangulatát, élményeinkről a következő számban fogunk majd beszámolni. Amit minden Olvasónak ajándékként hoztunk, az az imádságunk az itthon maradottakért, amely egész utunkat végig kísérte. Hiszen a zarándok soha sem csak önmagáért kel útra…

Zsolt atya


Hétköznapi csodák ünnepnapokon

Most, amikor csíksomlyói beszámolóm megírásához hozzáfogok, ugyanolyan vakítóan süt a nap, mint amikor busszal mentünk a pünkösdi búcsúba. A múló idő távlatából is könnyű felidézni az öt nap eseményeit, hiszen azok az emberek, akik a búcsún, és a többi ünnepségen részt vehettek, egy életre szóló ajándékot kaptak. Eszembe jut a készülődés izgalma. Minden a helyén: a gyógyszerek, az ajándékok, az útlevél, a ruhák. Végre eljött az indulás ideje: szentmise, szentáldozás, helyfoglalás a buszban, majd robogtunk a határ felé. Magamban hálát adtam az Istennek, hogy itt lehetek a férjemmel, mert bár sokszor jártunk Erdélyben, sőt Csíksomlyón is részt vettünk búcsún, de az társasutazás volt, és nem zarándoklat.

Aztán a határon, mint derült égből a villámcsapás, úgy ért a felismerés, hogy a régi, lejárt útlevelünket hoztuk el. Itt kezdődött a csoda. Talán csak nekünk, de nekünk mindenképpen. Rögtön akadtak emberek zarándoktársaink között, akik segítségünkre siettek, biztatással, jótanáccsal, mobiltelefonnal. Persze, a lassú ügyintézés miatt amúgy is órák óta veszteglő százharminc ember nem várhatta meg a mi bizonytalan kimenetelű útlevélakciónkat. Le kellett szállnunk. Fájó szívvel néztünk a buszok után...

Semmiképpen nem lehet véletlen, hogy a telefonon riasztott gyermekeink kb. másfél óra múlva ott voltak az útlevéllel a határon. Éppen akkor jött egy magyar busz, és - mit ad Isten - éppen Gyimesfelsőlokra tartott! Fölvettek minket, és a csoda folytatódott.

Előző napokban a fiatalokról beszélgettünk a férjemmel, csak úgy általában. Bár nagyon szeretjük őket, mégis megállapítottuk, hogy legtöbbjüknek nagyon hiányos a neveltetése. Naponta tapasztaljuk az élet minden területén érzéketlenségüket, durvaságukat, közömbösségüket. És itt az "idegen" buszon felcsillant a remény! Vannak - és bizonyára nem is kevesen - másfajta, fiatalok is!

Szóval ott ültünk "stoposként" egy buszon, mint két riadt veréb, a feszültségünk csak lassan oldódott. Egyszercsak gyönyörű moldvai csángó éneket hallunk, utána gyimesit, majd mezőségi népdalt. Éreztük, hogy a korkülönbség ellenére, annak ellenére, hogy alig ismerjük egymást, barátok közt vagyunk, már nagy baj nem lehet. És a busz robogott velünk a gyönyörű csillagos éjszakában... Péntek este, mikor a mieink megérkeztek, boldog örömmel üdvözöltük egymást. A Szűzanya azt akarta, hogy eljussunk hozzá.

Szüleim és mi, gyerekek is, kicsiny korunktól fogva tiszteltük és szerettük a Szűzanyát. A második világháborúban apám hosszú évekig orosz fogságban volt. Minden este lefekvés előtt imádkoztunk. A befejező ima a fogolykiváltó sümegi Szűzanyához szólt, hogy segítse haza apánkat. Hazasegítette. Elmesélte, hogy ő meg ott, a messzi Szibériában kérte a Szent Szüzet, hogy csak annyira segítse haza, hogy ha meg is kell halnia egy nap után, de itthon. legyen, és ne ott. 32 évet kapott még a jó Istentől, és egész életében nem szűnt meg szeretni és tisztelni a Szűzanyát.

Sok minden miatt éreztem a szükségét, hogy Csíksomlyón imádkozzak a Szűzanyához. Hálát adni a családomért, közbenjárását kérni meghalt szüleimért, testvéremért. Megköszönni közbenjárását unokáimért, férjemért, hogy segített tavaly, amikor nagy beteg volt. És magamért is. Egyszóval, sok mindenért és mindenkiért akartam imádkozni. És mikor odaértünk a Hegyre, nem is tudom, mi történt velem. Úgy, ahogyan elterveztem, nem tudtam imádkozni. Hangtalanul, csak befelé, ilyesfélét mondtam: "Édes Szűzanyám, itt vagyok, eljöttem, mert segítettél. Mit is mondhatnék neked, amit te nem tudsz? Jobban tudod, mint én, hogy mit akartam mondani. Te tudod, milyen kegyelmeket szerettem volna kérni a szeretteim és a magam számára. És mit tudok én felajánlani neked? Nem sokat. Próbálkozásokat, hogy egy kicsit jobb legyek, igyekezetet, hogy a rám bízottakat összetartsam. Kérd Szent Fiadat, hogy hozzátartozóim a te utadon megmaradjanak, akik meg Fiadtól eltérültek, azokat vezesd vissza hozzá! És kérlek, hogy a jószándékaim véghezviteléhez adj erőt, légy velem." A szentmise után odamentem a Szűzanya szobrához. Hozzá érhettem a kezemmel is.

Ünnepelni jöttünk a csíksomlyói Szűzanyához, de magyarságunkat, Szent István neki ajánlott nemzetének összetartozását is kifejezésre juttathattuk. A világ minden részéről eljöttek, hazajöttek a magyarok és az otthonmaradottak szíve is Csíksomlyóra figyelt pünkösd szombatján.

Nekünk vasárnap is folytatódott az ünnep. Ballagási ünnepségre gyülekeztek a gyimesfelsőlokiak. Megcsodálhattuk a gyönyörű csángó népviseletbe öltözött fiatalokat, fegyelmezett magatartásukat, igaz magyarságra valló műsorukat. Tiszta lelkű, egyenes, becsületes felnőttekkel, gyerekekkel ismerkedtünk meg, beleértve a vendéglátóinkat is. Az életük nehézségeit türelmesen viselik, bíznak sorsuk jobbra fordulásában és a jó Istenben. Megható volt látni, mennyire örültek minden apróságnak, egy darabka nemzeti színű szalagnak is.

Nagy élmény volt az ezeréves határ is. Nekünk itt is "működött" a csoda! Régen látott dunántúli rokonainkkal találkoztunk ezen a távoli helyen! Sajnos este a közös beszélgetésen nem tudtunk részt venni, sem a hajnali virrasztáson, ugyanis a férjem megcsúszott és nagyon megütötte az oldalát. Itthon az orvos megállapította, eltörött, vagy megrepedt a bordája.

De a csoda még itthon is folytatódik! Az új barátságok szépen fejlődnek. Hitünk, reményünk erősödik, hiszen ezen a zarándoklaton rövid idő alatt sok olyan embert ismerhettünk meg, akiknek nagyon fontos, hogy másokon segítsenek, másoknak örömet okozzanak, élményt szerezzenek, utat nyissanak Isten felé. Teszik ezt fáradhatatlanul, nem földi elismerésért. Teszik, mert tenniük kell. Isten áldja meg munkájukat!

Abuczky Lászlóné


Szent Anna-hírek

Mindenszentek napján, nov. 1-jén 16 órai kezdettel szentmise lesz a Köztemetőben a ravatalozó bejáratánál. Halottak napján, nov. 2-án 18 órakor a Szent Anna altemplomában tartunk szentmisét.

* * * *

November 25-én 18 órai kezdettel a jubileumi házasok szentmiséjét tartjuk, amelyre a házasságuk kerek évfordulóit ünneplő házaspárokat várjuk


Hozzászólás "egy gyarló világi töprengései"-hez

A Figyelő előző számában dr. Balogh Béla főleg a szentmise formai problémáival foglalkozik.

1. Kifogásolja, hogy nem mindenütt az Apostoli hitvallás ökumenikusan elfogadott szövege szerepel a misében. A Katolikus Egyház Katekizmusában olvashatjuk: "Az Egyház életének bármely szakában megfogalmazott hitvallások közül egyikre sem szabad úgy tekinteni, mintha az már elavult vagy használhatatlan lenne ... Az összes hitvallás közül kettő kiemelkedő helyet foglal el az Egyház életében." (193) Tehát teljesen mindegy, hogy melyik hitvallást mondjuk, a hívők legalább mindkettőt megismerik és felfedezik mindkettőnek az értékét. A Katekizmus a 196. pontban megjegyzi, hogy a Nicea-konstantinápolyi hitvallás gyakran világosabb, részletesebb, mint az Apostoli hitvallás.

2. A cikk írója szóváteszi, hogy a különböző templomokban a felállás-leülés-térdeplés rendje is eltérő. A felállás mind a hétköznapi életben, mind a liturgiában a tiszteletadást fejezi ki. A domonkosok Szent László templomában a teljes liturgikus gyakorlatnak megfelelően ráébresztik a híveket a tiszteletadás fontosságára. A különböző testhelyzetek kifejező erejűek. A testünknek ugyanúgy kell részt venniük az imádás különböző formáiban, mint a szívünknek és az értelmünknek. Ezért térdelünk le az Oltáriszentség előtt, mert ezzel is kifejezzük hódolatunkat és imádásunkat. Azért borul le a kispap a földre teljesen, mielőtt megkapná a egyházi rend szentségét, mert ezzel is kifejezi azt, hogy mindent átad Istennek. Azért hajlunk meg a Hiszekegy közben a "Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett" résznél, mert ez olyan mély isteni titok, amelyet értelmünkkel nem tudunk felfogni, s meghajlunk Isten végtelen bölcsessége előtt. Természetesen, akik koruk, vagy betegségük miatt képtelenek a test imájára, azok ülve maradhatnak.

3. Balogh Béla az énekléssel (és annak hiányával) kapcsolatos gondolatait is leírja. Szent Pál ajánlja: "Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak." (Ef 5,19) Szent Pál pontosan megfogalmazta, hogy mit énekeljünk. Ezek megfelelnek az alapvető liturgikus követelményeknek. A szentmisében szent (azaz nem világi és profán), liturgikus (az egyházi előírásoknak megfelel) és művészi (azaz nem giccs) énekek hangozhatnak el. Sajnos nagyon sok közkedvelt népének nem felel meg ezeknek a követelményeknek. Gyengécske zeneszerzők, gyengécske költeményeit éneklik a hívek ahelyett, hogy az egész Egyházra érvényes, liturgikus énekeinket, mint például az introitusokat (kezdőénekeket), responzoriumokat (biblikus válaszos zsoltárokat), allelujákat, communiókat (áldozási énekeket) énekelnének. Főleg faluhelyen sajnos ma is előfordul ez a II. Vatikáni Zsinat előtti _ helytelen _ gyakorlat, pedig már több, mint 35 éve meghozták a zsinati döntéseket. Azelőtt valóban több idő jutott a népénekre, de milyen áron! A pap csak "magának" mondta a kánon szövegét, a hívek közben énekeltek. Értékes népénekeinket ma is lehet használni a megfelelő helyen a szentmisében és egyéb ájtatosságokon..

Záborszky László, akolitus


Kedves Figyelő!

Hosszabb vajúdás után elhatároztam, hogy kifejezést adok a "gyarló világi töprengései"-vel való egyetértésemnek. Az Apostoli Hitvallásnak én is elsőbbséget adok a niceaival szemben, mivel az rövidebb és érthetőbb. Mindig sérti a fülemet a "valóságos Isten" kifejezés. Isten csak egy van, nincs szüksége megkülönböztető jelzőkre. A rövidség pedig jobban megfelel Jézus imádsággal kapcsolatos tanításának. Ez vonatkozhat a prédikációkra is. Prédikáció helyett szükségesebb lenne az oly sokszor emlegetett, de mindmáig hiányzó párbeszédekre. Meggyőződésem, hogy nem művészi hatásra törekedve, hanem meggyőző párbeszéddel el lehetne érni, hogy növekedjék a templomba járó katolikusok száma, és csökkenjen Istent a szektákban keresők száma. Jézus azt mondta: Aki nem gyűjt velem, az szétszór. Nézzünk magunkba, ugyan mennyit gyűjtöttünk! Nagy a közömbösségünk, pedig nemcsak magunkért felelünk, hanem az esetleg helytelen úton járó felebarátainkért is. Adja Isten, hogy a harmadik évezred ebben a tudatban kezdődjék!

Egy katolikus figyelő


További töprengések a szentmiséről

Mint gyakorló ministránst érzékenyen érintett a következő mondat: "A felolvasóknál nem lenne jó betartani a 12 esetleg a 14 éves alsó korhatárt?" Ha ezt betartanánk, szinte csak jómagam, meg még vagy két-három ministráns olvashatna. A felolvasás a ministráns feladata _ szerintem. Remélem nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy kell a ministráns utánpótlás. Csak úgy tudjuk "odaédesgetni" a gyerekeket, ha hagyjuk őket tevékenykedni. És azt hiszem, azt a két három hibát el lehet nézni egy kisgyereknek.

A miséken való állás nem csak az idősebb korosztályt érinti. Bizony sokszor egy kamaszifjúnak is nehéz végigállni azt a 45-50 percet. Én is szoktam néha olyat csinálni, hogyha már nagyon nem bírom, egyszerűen nem állok fel.

A mise jelentős részét eluralja a kántor éneke? Engem is sokszor zavar, hogy a keddi csendes misén jóformán csak én válaszolgatok a válaszos zsoltárnál. Vagy amikor szinte csak magamnak könyörgök, mert a hívek alig mernek válaszolni. Ez ügyben mindenkit csak bátorítani tudok.

Thurzó Máté, ministráns


Köszönet

A 100. születésnapom alkalmából a Debreceni Katolikus Figyelő szívből jövő köszöntését és jókívánságait hálásan köszönöm. A szeretteimnek szóló jókívánatokat népes családom minden tagja (2 fiam, 2 menyem, 4 unokám, 2 unokamenyem, 3 dédunokám) boldog örömmel köszöni.

Amikor 1930-ban Isten színe előtt házasságot kötöttem, egyedül voltam Csermely-fiú. 1997 óta Hajdúban és Szabolcsban már nyolc "fiú" viseli ezt a nevet.

Hogy életemben Isten áldása kísér, azt érzem minden percben. 1918-ban végeztem az iglói tanítóképzőben. Tanítóként azonban nem működtem egy napot sem, hanem pénzügyi pályán helyezkedtem el. 1949-ig az akkor még önálló Bihar megye adóhivatalának főnöke voltam, mint főtanácsos. Aztán a rendszer klerikálisnak minősített, és üldözött lettem. Én érzem, és meg vagyok győződve, hogy az Úr Jézus fogja a kezemet, vezet, segít és védelmez.

Csermely Béla

Ismerjük meg templomunkat!


Szent Rókus

A székesegyház bal oldali első kápolnájában, a Szent Teréz oltár bal oldalán látható Szent Rókus 70 cm-es szobra. Ez a kevésbé ismert szent a XIV. században élt, és híre, munkássága ismert volt a magyarság körében is.

Rókus 1345 körül született a délfrancia Montpellierben. Apja a város ura, anyja nemes és szép asszony volt. Mindketten jámbor életet éltek, de gyermekük sokáig nem született. Fogadalmat tettek, ha gyermekáldásban részesülnek, gyermeküket Krisztus szolgálatára szentelik. Így kapták szülei Rókust, akinek a mellkasán bal oldalon kereszt látszott, és vele együtt növekedett.

Apja végrendeletben hagyta rá, hogy szüntelenül Jézust szolgálja, ne feledkezzen meg a szegényekről, vagyonát jó célra használja, adjon otthont a nyomorultaknak. 15 éves, amikor anyját is eltemeti. Hogy végrehajtsa a végrendeletet, zarándokruhát ölt és felkeresi a kereszténység nagy zarándokhelyeit. Útját Róma felé veszi. Piacenzában betegeket ápol, és akit megáldott, az meggyógyult. Cesenában szintén járvány tombolt, imája és áldása ezt a várost is rövid idő alatt megszabadította a bajtól. Rómában egy beteg bíborost gyógyított meg, keresztet rajzolva a homlokára. A kereszt látható maradt, és a bíborost zavarta. Rókus azonban biztatta, hogy viselje tisztelettel, hiszen ez a kereszt szabadította meg bajától. Még a pápa is fogadta és megáldotta. Három évig a bíboros otthonában lakott, de a szegényeket gondozta.

Visszatért korábbi helyeire, majd maga is megkapta a járványt. Mivel nem akarta elfogadni a kórházi ágyat, a környékbeli erdőbe ment, ahol egy kis kunyhóban várta a halált. Egy Gotthard nevű gazdag ember kutyája fedezte fel az éhező beteget, s a derék állat urának asztaláról hordta neki a kenyeret. Végül a gazda is felkereste, és maga kezdte ápolni Rókust. A szent életű ifjú rábeszélte, hogy kolduló barátként gyűjtsön pénzt és élelmet a pestisben szenvedőknek.

Amikor Lombardiába Angera közelébe ért, kémnek nézték, és börtönbe vetették, ahol öt évet töltött. A város ura Rókus nagybátyja volt, de nem ismerték fel. Amikor egy alkalommal élelmet vittek neki, a börtönből csodálatos fény sugárzott, Rókus pedig térden állva imádkozott. Ennek híre ment, de ő papot kért, gyónni és áldozni akart, és felkészülni a halálra. A legenda szerint, amikor az Úr angyala a lelkéért jött, megkérdezte tőle, hogy mi az utolsó kívánsága. Rókus ekkor imádságban arra kérte a mindenható Istent, hogy azok a keresztények akik Jézus nevében áhítattal megemlékeznek róla, szabaduljanak meg a járványos betegségektől. Csodálatos fényben úszott az egész börtön a halálakor, fejénél táblát találtak, arany betűkkel ráírva: "Isten meghallgatta kérését." A város urának anyja, aki Rókusnak nagyanyja volt, a keblén látható keresztről felismerte unokáját.

1376 táján halt meg. A fertőző betegségben szenvedők, orvosok, sebészek, börtönben szenvedők patrónusa. Ünnepe augusztus 16-án van.

Orosz Lőrinc, prépost-plébános


Az iskolanővérek 1944. évi áldozatvállalása

Az 1944. esztendő a vészkorszakot hozta hazánkra. Honvédségünk a fronton harcolt egy kilátástalan háborúban . Megkezdődtek az angolszász légitámadások, a szőnyegbombázások; a lakosság katakomba életre kényszerült.

A harctérről özönlöttek a hátországba a sebesültszállító vonatok, így Debrecenbe is, ahol elosztó állomás volt. A patinás múltú középiskolák, a Dóczy, a Ref. Főgimnázium, a Piarista Gimnázium és a Svetits épületeit hadikórházak céljára igénybe vették.

A piarista gimnázium tanárai közül sokat behívtak tábori lelkészi szolgálatra, a Miasszonyunk Szegény Iskolanővérek rövid vöröskeresztes tanfolyam után a Magoss György téri (ma Bem tér), Horthy Miklós közkórházból átalakított hadikórházba mentek a sebesültek ellátására. Minden emberi kéz segítségére szükség volt. Akik odakerültek, a katedrát önként felcserélték ápolási teendőkkel. A tanítórend konstitúciója szerint: "mindazzal nevelünk, amik vagyunk és amit teszünk." (22-23. pont)

Azt mondják, a női lélek és szív többet kibír, mint a férfié. A nővérek, szerzetesi fogadalmukat megtartva kiléptek a világba, egy olyan közegbe, mely próbára tette őket. A szenvedőkön segítettek, nem látványosan, hanem csendben, nagy lelki erővel. Nem riadtak vissza a legalantasabb ápolási munkáktól sem.

Feltehetjük a kérdést, hogy bírták ezt a munkát; a borzalmas látványt, amely még az egészségügyieket is megdöbbentette? Facient quod est in se Deus non denegat gratiam: Attól, aki mindent megtesz, ami csak telik tőle, Isten nem tagadja meg kegyelmét. Apácaruhában végezték segítő szolgálatukat. Ez már önmagában véve is hitvallás volt, és szenvedést enyhítő, lelki tartást adó, vigasztaló látványt nyújtott a kórtermekben.

Mindezt magam is tanúsíthatom, mivel ezen a nyáron én is egészségügyi katonai szolgálatot teljesítettem a volt Horthy-kórházban. Mindig két-két tisztelendő nővérrel jártunk kórteremről kórteremre, elvégeztük a kötözéseket és más ápolási feladatokat.

Dr. Loessl János igazgató, sebészfőorvos, egyetemi magántanár volt ekkor a kórház vezetője. Nagyon sokat operált, hogy minél több súlyos sebesültet megmentsen. Sebészi tudásához végtelen emberszeretet és hitét megvalló empátia párosult.Orvosi etikája a nővérek elismerését is kiváltotta. Ugyanígy az igazgató főorvos is nagyra becsülte a nővérek helytállását.

Neveikre is emlékszem. Legtöbbször Kalmár M. Aliz rajzszakos, és Glossmann M. Theodora német szakos tisztelendő nővérrel dolgoztam a kórtermekben. A többiekkel, Duppong M. Vilhelmina, Holzingher M. Angéla, Hoszták M. Aquináta, Hoszták M. Kornélia, Vereb M. Aura, Farkas M. Magdaléna, Bartha M. Melánia, Hoszták M. Bernáta nővérrel felváltva voltunk beosztva.

Azóta már bizonyosan az örökkévalóságból tekintenek vissza ezekre a nehéz időkre. Életvitelük legyen erőt adó példa a mostani iskolanővéreknek, akik más jellegű, de szintén embert próbáló korszakban állnak helyt.

Vasváry József


Pillanatképek a Jézus Szíve plébánia életéből

1. Krisztus kis pacsirtája

Kellemes június elejei koradélután. Karikázom a főúton. Mellettem félelmetes méretű szállítókocsik dübörögnek el, autóbuszok, trolik, kiskocsik. Dübörgés, suhanás, rohanás. Én már nem sietek. Nem árt néha lassabban haladni! Ilyenkor az ember meditálhat. A lámpa nekem is zöld utat ad. Csakhamar megpillantom a feliratot: "Római Katolikus Jézus Szíve templom". Íme hát úticélom! Megérkeztem. Június másodika van, elsőpéntek.

"Ott maradt tehát másfél évig, s ezalatt az Úr igéjét tanította." (ApCsel. 18,11) - olvassa Lajos atya Pál apostol korintusi útjáról. Ő a szentmise celebránsa s egyben ministránsa is, meg a sekrestyési teendőket is ő látja el. De amúgy is sok ember ő egy személyben. Szentbeszéde nemcsak teológiai, de komoly földrajzi és kultúrtörténeti ismeretekről árulkodik. Korintus Szent Pál idejében nagy lélekszámú kikötő volt, de ma a település nincs közvetlenül a tenger partján. A hajdan virágzó nagyváros lakói züllött életet éltek, ezért Pál apostol megfeddte őket. A város aztán eltűnt a föld színéről. "Mert a gonosz előbb vagy utóbb, de elpusztul" - hangzik Lajos atya szentenciája. Majd "történelmi lecke" következik a közelebbi múltból. 1944. június 2-án bombázták Debrecent - emlékezik az akkoriakra az atya. Füstfelhő, por, rombadőlt házak, síró emberek. Pusztítás, pusztulás mindenütt... De jó, hogy vannak építők, alkotók is. S eztán elhangzott Türr István neve. Ő tervezte - persze évszázadokkal Szent Pál után - a Korintusi csatornát. A beszéd sugallta, hogy legyünk büszkék rá, hogy volt egy Türr Istvánunk. Utánanéztem hát, ki is volt ő. 1825 és 1908 között élt. Katonaként szolgálta az osztrákokat, s mert a szabadságot többre tartotta a mundér osztrákok-értelmezte becsületénél, majdnem az életével fizetett. Egyenesen magának Viktória angol királynőnek a közbelépése kellett hozzá, hogy ki ne végezzék. Garibalditól kormányzóságot (Nápoly) és tábornoki rangot nyert, majd egy Bonaparte-lányt (III. Napóleon unokahúgát) vett feleségül. A kiegyezésnek kellett jönnie ahhoz, hogy itthon megbocsássanak neki és részt vállalhasson a magyar közügyekből.

E kis kitérő után, hadd kanyarodjak vissza a szentbeszéd szelleméhez, az építés-pusztítás gondolatához. Szép dolog hidakat, házakat építeni, de nincs talán szebb, mint a lelkek építése, amit legkivált papjaink tehetnek és tesznek. S kezdődhet-e jobb helyen a "lelki építés", mint a templomban? Mutatkozhat-e még szebben a lélek, mint az Isten házában? Lehet-e nagyobb öröme az Úrnak, mint mikor az ő házában mutatkozik meg az emberi lelkek legkedvesebbjének, a gyermek lelki tisztasága? Hát ennek is tanúja voltam azon az elsőpénteki napon. A mögöttem lévő pad irányából csilingelő gyermekhang mondott minden közös imát, énekelt minden éneket, válaszolt az atya minden, a hívekhez szóló szavára. Ki vagy te, Krisztus kis pacsirtája? - kérdeztem magamban. Imádkozz és énekelj, sokat, sokat!

2. Hová lettél, kis pacsirta?

Elhatározásomhoz híven, hogy többször eljövök még a Jézus Szíve templomba, elég gyakran kezdtem látogatni Istennek ezt a házát. A prédikációk áhítása? Kis dalnokom viszontlátásának és megismerésének vágya? Netán valami ösztönös vonzódás miatt, gyermekkori emlékek hatására? Gyermekkorom egyik élménye ugyanis éppen egy Jézus Szíve templomhoz fűződik. Azt a templomot a szülővárosombeliek egyszerűen "Kálváriának", "Kálvária-templomnak" nevezték. A város legszebb fekvésű temploma ez. Árnyas fák oltalmában húzódó stációk, utánuk barlangszerű háttérbe állított Szűzanya-szobor, melynek két oldalán hosszú lépcsősor visz fel a szép, gótikus templomba... Kálvária, Golgota! Krisztus kereszthalálhoz vezető útja. Mennyire jelképezed a kissebségi sorsot! Arrafelé hány helyen szorul ki vagy szorul háttérbe a magyar nyelvű szentmise!...

De ma örömünnep van: a debreceni Jézus Szíve templombúcsúja. Virágdíszben a templom, hullanak a virágszirmok az Oltáriszentség elé. Körmenet van. Irmuska és "csapata" ma is, mint annyiszor, beleadta szívét-lelkét, hogy a templom és környéke teljes pompájában díszelegjék. "Jézus Szíve, Szűz Anyának drága szép virága..." Lajos atya idézi és magyarázza a népének szövegét, amit majd a templomi sokadalom is énekel. Kis pacsirta, hol voltál? Nem láttalak az ünnepi körmenetben!

3. Megismerem a kis dalnokot

Azóta sem tudom, hogy a búcsún ott volt-e, de egy újabb pénteki napon megismerkedtünk. Vivi, Vivien. Így hívják. Még óvodás. Magam is tapasztaltam, amit az őt közelebbről ismerők megerősítenek: olyan, mint a neve: eleven, élénk, csacsogó. S hogy kitől tanulta az imákat, énekeket? A "nagyi" mellett Margit nénitől (is). Beszélgetésünkkor éppen haragudott Margit nénire, mert olyan ajándékot akart "rábeszélni", ami neki nem kellett. Kis Vivi! Ne haragudj az ajándékozókra! Jézus is ajándékot kínál nekünk, szeretetének ajándékát. Az ajándékot el kell fogadni, és illik viszonozni. A szeretetet viszontszeretettel. Jézus szeretetét például azzal viszonozzuk, hogy imádkozunk és éneklünk hozzá.

Bérces Mária K.


A Szt. László plébánia hírei

A dominikánus világi testvérek szentévi lelkigyakorlatát a Bács-Kiskun megyei Sükösdön tartották július 22-27 között, a Kalocsa-Kecskeméti egyházmegye egyik legszebb lelkigyakorlatos házában. A lelkigyakorlat vezetője Barna Máté O.P. promotor atya volt.

Szeptemberben 23-án Várszegi Asztrik püspök szenteli pappá Szombathelyen Szabó Bertalan domonkos szerzetest, aki novicius-évét egykor Debrecenben töltötte. Bertalan testvér tanulmányait Bordeaux-ban, Toulouse-ban és Frieburgban végezte.

Szeptember l4-én teszi le örökfogadalmát a debreceni Pető Csilla (Martina nővér) a domonkos nővérek kontemplatív rendjének Klausen-i (Németország) kolostorában.

November 1-jén, Mindenszentek ünnepén a világ összes szentjeinek zászlós felvonultatása lesz Rómában. A Szent Lászlót ábrázoló zászlót a Szent László plébánia készítteti el, szeretnénk részt is venni a római ünnepségen.

Október 8-án, Magyarok Nagyasszonya napján a nyíregyházi társszékesegyház ünnepi búcsújára készülünk, hogy együtt tudjunk ott imádkozni a szentatyával, aki azon napon megismétli a világ felajánlását a Boldogságos Szűznek.


Tanúságtétel

Jézus azt mondta, nem azért kaptátok a fényt, hogy véka alá rejtsétek, hanem hogy világítsatok vele. Jézus szavának engedelmeskedve megpróbálom elmondani azt, amit nagyon nehéz szavakba önteni.

Népes, keresztény családban nőttem fel. Természetes volt a vasárnapi templomba járás. Felnőttként azonban elmaradoztam és elszoktam a templomtól és az imádkozástól. Elégedett, sőt boldog voltam. Úgy gondoltam. jó feleség és jó anya vagyok, szép családi életet élünk, becsületes, szorgalmas fiúkat neveltünk. Mi kell még?

Csak a legfontosabbról, Istenről feledkeztünk meg. Ő türelmes volt hozzánk 28 éven át. Akkor az erős, egészséges férjem halálos beteg lett. Másfél évig ápoltuk, s közben teljesen átértékelődött az életem. Kétségbeesve próbáltam imádkozni. Nem tudtam. Vettem egy imakönyvet, később egy Bibliát. Lassan-lassan, hónapok múlva felmelegedett a szívem, és kezdtem érezni Isten közelségét és bűneim súlyát. Szembesültem bűneimmel, mulasztásaimmal. A lelki teher testileg is megbetegített. Kétségbeesve elmentem gyónni, de nem könnyebbültem meg. Egy este kezembe vettem a Bibliát, s ahol kinyílt, ott kezdtem olvasni. Közben arra gondoltam, hogy a jó Isten nem bocsátja meg vétkeimet, hiszen már nem tudom azokat jóvátenni. Hiábavaló életet éltem.Egyszer csak csodálatos fényességet éreztem, béke, szeretet, boldogság áradt felém, olyan, ami semmilyen földi boldogsághoz nem hasonlítható. A súly, ami nyomta lelkemet, eltűnt. De jó is lenne ebben az érzésben örökre megmaradni! - gondoltam, de bizonyára holnapra elmúlik. Nem is érdemlek mást! Ekkor, mintha egy kétszárnyú ajtó előtt állnék, ahonnan felém sugárzik a fény, a szeretet, sok szelíd, boldog embert véltem látni, felém fordulva. Egy belső hang a Bibliára irányította vissza a figyelmemet, ahol ilyesmit olvastam: Hidd el már, hogy régen megbocsátottam minden bűnödet! Összehajtottam és letettem. Szégyellem magamat, hogy olyan hitetlen voltam. Hiszen Isten megváltott, csak én nem bocsátottam meg magamnak.

Testileg, lelkileg újjászülettem, egészséges vagyok, és észreveszem Isten szerető gondoskodását. Már nemcsak hiszem, hanem tudom is, hogy Isten végtelenül jó és irgalmas. S belátom: az Istent kereső ember előbb-utóbb rátalál a Szentírásra, s a Szentírást olvasó ember rátalál Istenre.

Vadon Józsefné


Katolikus élet a számok tükrében

2000. június 1-től augusztus 31-ig

PLÉBÁNIAKERESZTELÉSHÁZASSÁGKÖTÉSTEMETÉS
Szent Anna272221
Szent László231119
Szent Család1234
Szent István628
Jézus Szíve914
Józsa 4 41

Isten szeretetébe ajánlva búcsúzunk Siroki József akolitustól, aki türelemmel fogadott súlyos betegség után aug. 24-én elunyt. Emlékét és példáját megőrizzük.

Rátky Frigyes piarista alapítvány

"Bis dat, qui cito dat." A fenti mondás illik arra a nemes adományozásra, amit egykori iskolatársaink, az Angliában élő Rátky Frigyes és az itthoni Semsey Lajos volt piarista öregdiákok ajánlottak a Debrecen-Nyíregyházi Egyház-megyének, Bosák Nándor főpásztor úr gondjaira bízva.

Rátky Frigyes már 1992-ben tanújelét adta áldozatkészségének, amikor kezdeményezte és támogatta az egykori piarista gimnáziumban létesített márványtáblát, amely a II. világháborús piarista hősi halottaknak állít emléket.

Az újabb adományozás két fontos momentumot tartalmaz: Az említett, 1938-ban érettségizett iskolatársaink gesztusa fényesen bizonyítja, hogy mind a külföldön, mind a hazánkban élő egykori piarista öregdiákok ragaszkodnak az egykori Alma Mater-hez, mely ilyen szellemiségben nevelte és tanította egykori diákjait. Példaértékű az a szándékuk, hogy anyagilag is segítsék a piarista hagyományok tovább élését a mai generációkban is. Rátky Frigyes alapítványtevő szándéka az, hogy a felajánlásából fedezzék egy erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyar ifjúnak a debreceni Szent József gimnáziumban való taníttatását 36 hónapon keresztül, teljes ellátással, a ruházkodást is beleértve. A fennmaradó összeg az iskola fejlesztésére szolgál, a főpásztor atyai döntése szerint.Az alapítványhoz bárki csatlakozhat. A befizetésre csekket a püspökségen (Varga u. 4.) lehet igényelni.

A magyar katolikus egyház nevelői, tanítói hivatásának kibontakozását a hívek is támogatják. A kettős Szentévben jó példa erre a Rátky Frigyes Piarista Alapítvány.

Vasváry József, piarista öregdiák


Lapozás az archívumba


DEBRECENI KATOLIKUS FIGYELŐ A debreceni római katolikus egyházközségek értesítője. Megjelenik évente négyszer. Szerkesztőség: Szent Anna Plébánia, 4024 Debrecen, Szent Anna u. 21. Telefon: (52) 349-557, WWW: http://www.extra.hu/figyelo E-mail: figyelo@extra.hu
Felelős kiadó: Orosz Lőrinc. Szerkesztő: Keresztesné Várhelyi Ilona. Tördelés: Cserny István.
Az illusztrációhoz felhasználtuk Szilágyi Imre, Simon Andrásés Dózsa Anikó grafikáit.
Nyomdai munka: Debreceni Nyomdaipari Szövetkezet. Igazgató: Muszka Mihályné.