IX. évfolyam 4. szám         Az Ige megtestesült         1999. november 28.

Lapozás az archívumba

2000 - Jubileumi Szentév

Elérkeztünk a Nagy Jubileum évének küszöbéhez. A 2000. esztendőt három éves készület előzte meg, amikor Jézus Krisztus személyét, a Szentlélek működését és az Atyaisten misztériumát állítottuk magunk elé, most pedig a Szentháromság dicséretében akarjuk megünnepelni a nagy évfordulót.

Szentatyánk, II. János Pál pápa Incarnationis mysterium (IM) kezdetű bullájával hirdeti meg a szentévet: "Elrendelem, hogy a 2000. év Nagy Jubileuma 1999 karácsony éjszakáján a vatikáni Szent Péter-bazilika Szent Kapujának megnyitásával kezdődjék, amit néhány órával később követ a Jeruzsálemben és Betlehemben elvégzett megnyitási szertartás. ...Ezenfelül elrendelem a rész-egyházak (egyházmegyék) számára, hogy a Jubileumi Évet Urunk születésének napján a székesegyházban és a társzékesegyházban a megyéspüspök által celebrált ünnepi szentmisében nyissák meg."(IM 6) Ennek értelmében egyházmegyénkben a Szentévet Debrecenben a székesegyházban az éjféli mise keretében, a társszékesegyházban, Nyíregyházán pedig a délelőtt fél 11-kor kezdődő ünnepi szentmisében nyitjuk meg.

Mi az értelme a Szentévnek?

A 2000. év Jézus születésének nagy évfordulója. Az Ő születése nemcsak a mostani időszámításunk kezdete, hanem az egész történelem középpontja is. Az ember a vele való találkozásban fedezheti fel és találhatja meg életének értelmét. Aki ezt megérti, öröm és ujjongás tölti el a szívét. Szent Pál apostol gyönyörű szavaiban is ez kap hangot: "Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki ... Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint - fogadott gyermekeivé legyünk" (Ef 1,3-5)

Azért tartjuk a jubileumi évet, hogy ezt az ajándékot egyre jobban befogadjuk, és magasztaljuk érte Istent. S miközben örvendezünk, szeretnénk kincsünket megmutatni a világnak, hogy Krisztus fénye az egész emberiséget beragyogja.

Hogyan ünnepeljük a Szentévet?

Hosszú története van az egyházban a jubileumi évek gyakorlatának. Az elsőt 1300-ban tartották. Ezt VIII. Bonifác pápa hirdetett meg, és búcsúkat engedélyezett azoknak, akik elzarándokolnak Rómába, az örök városba, és meglátogatják a Szent Péter bazilikát. Ettől kezdve az egyház a jubileumi évet mindig úgy ünnepelte, mint kiemelkedő alkalmat a Krisztussal való bensőségesebb találkozásra. Az idők folyamán azok a gyakorlatok is kialakultak, melyek ebben segítenek bennünket. Szentatyánk, II. János Pál pápa több dologra felhívja a figyelmet, hogyan tegyük gyümölcsözővé a szentév adta lehetőségeket. Ezek közül most hármat ismertetek, mint olyan jeleket, amelyek ráirányítják a figyelmünket a szentév tartalmára.

Ezt írja a pápa: "A jubileumi év tartalma a történelem folyamán egyre gazdagabb lett jelekben, amelyek a keresztény nép hitét tanúsítják és élesztik jámborságát. Ezek között elsőként a zarándoklatokat kell említenünk. A zarándoklat ugyanis az ember alaphelyzetére utal, aki szívesen tekinti útnak az életét. A születéstől a halálig minden ember homo viator (úton lévő ember)."(IM 7) Miközben valamelyik szent helyre zarándokolunk imádkozva, elmélkedve, áldozatot vállalva, átéljük és tudatosítjuk magunkban, hogy egész életünkben úton vagyunk Isten felé, az örök élet felé.

A Szentévben a Szentatya zarándoklatra hív bennünket Rómába, Szent Péter sírjához, a világegyház központjába, és a Szentföldre, Jézus szülőföldjére. Ide azonban csak kevesen jutnak el, ezért az egyházmegyékben kijelölünk templomokat, ahol a hívek elnyerhetik a szentévi búcsúkat. Az országos búcsújáróhelyek és a székesegyházak kapják ezt a kiváltságot. (Egyházmegyénkben a Szent Anna Székesegyház, a nyíregyházi társszékesegyház, és a máriapócsi kegyhely.)

"A zarándoklat jeléhez kapcsolódik a szent kapu jele. ... A bűnből a kegyelembe való átmenetre emlékeztet, amelyre minden keresztény meghívást kapott. Jézus azért mondja: Én vagyok az ajtó (Jn 10,7), hogy kifejezze: senki sem mehet az Atyához, csak Őáltala. ... Egyetlen bejárat van, mely az Istennel való közösségbe vezet: Jézus, aki az üdvösség egyetlen útja. ... Ezzel a lelkülettel fog elsőként a pápa 1999. dec. 24-ről 25-re virradó éjszaka átlépni a szent kapun. Miközben átlépi a küszöböt, föl fogja mutatni az Egyháznak és a világnak a szent Evangéliumot, az élet és remény forrását az előttünk álló harmadik évezred számára."(IM 8) A szentév tehát azzal veszi kezdetét, hogy kinyitják a Szent Péter bazilika szentévi kapuját, amely egyébként be van falazva. A szentév folyamán különös jelentősége legyen számunkra is, hogy templomaink "kapuja" mindig nyitva áll előttünk, hogy az Egyház közösségében otthonra találunk, és ebben a közösségben tanúságtevő módon vállaljuk feladatunkat.

Mit jelent a szentévi búcsú?

A szentév alkalmával az Egyház. "búcsúkat" engedélyez. A jubileumi események lényeges eleme a búcsú, amely egy további jele a szentév értelmének. Bűneink elfordítanak Istentől és útját álljak a vele való találkozásnak. Ezért az Isten felé tartó utunk nélkülözhetetlen állomása a megtérés, a bűnbánat. Az Atya elénk siet ezen az úton és a bűnbánat szentségében felkínálja számunkra a megbocsátást. A szentév a megújító bűnbánat ideje. "Az Egyház kezdettől fogva mélységesen meg volt győződve arról, hogy az Istentől teljesen ingyen ajándékozott megbocsátást követnie kell az élet tényleges megváltoztatásának, a rossztól való szabadulásnak és a belső megújulásnak. A szentségi cselekménnyel együtt kell járnia az ember saját cselekményének, a bűntől való tényleges tisztulásnak, amit vezeklésnek nevezünk."(IM 9)

A kinyilatkoztatás tanítja, hogy a keresztény ember nincs magára hagyva megtérésének útján. Krisztusban és Krisztus által élete titokzatos kötelékkel kapcsolódik a többi keresztény életéhez. Így a hívők között a lelki javak csodálatos cseréje valósul meg, aminek következtében az egyik életszentsége javára válik a másiknak. Vannak emberek, akik a szeretetnek, a szenvedésnek, a tisztaságnak és az igazságnak olyan nagyszerű példáját adták, hogy ez vonzza és bátorítja a többieket. A "helyettesítés" reális valóság. Krisztus túláradó szeretete ment meg mindnyájunkat. De az Ő szeretetéhez tartozik az is, hogy nem kárhoztatpasszív befogadásra, hanem bevon üdvözítő művébe, főként szenvedésébe. Erről szól a Kolosszei levél ismert sora: "Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik az Ő testének, az Egyháznak javára." (1,24)

Minden Krisztustól származik, mivel azonban mi az Övéi vagyunk, mindenünk az Övé, s ezáltal üdvözítő erőt nyer. Ezt jelenti az "Egyház kincstára", melyet a szentek jótettei töltenek meg. A búcsú elnyeréséért imádkozni azt jelenti, hogy belépünk e lelki közösségbe, és egészen megnyílunk a többiek felé. Ez a szentek közösségének valósága - a "helyettesítő tevékenység" misztériuma. (IM 10) A Jubileumi Év folyamán az Egyház anyai szeretettel buzdítja híveit és ajánlja fel a búcsúk elnyerésének lehetőségét azoknak, akik megfelelően felkészültek.

Kívánom, hogy a Szentév különleges kegyelmi lehetőségei által Krisztus mindnyájunkat megérintsen és megújítson Debrecenben is.

Bosák Nándor
megyéspüspök

A szentévi búcsú elnyerésének szabályai

Alapelvek és általános követelmények

A Jubileumi Év folyamán érvényesek a már korábban egyházilag engedélyezett búcsúk is. A jubileumi búcsú a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára is fordítható: ez nagyszerű alkalom a természetfeletti szeretet gyakorlására. A Jubileumi Év folyamán is érvényes az a szabály, hogy teljes búcsút napjában csak egyszer lehet nyerni.

A jubileum csúcspontja az Atyaistennel való találkozás a megváltó Jézus Krisztus által, aki az Egyházban, főleg a szentségekben van jelen. Ezért a szentgyónás és az Eucharisztia méltó ünneplése alapfeltétele a búcsú elnyerésének. A szentáldozásnak ugyanazon a napon kell történnie, melyen a búcsú elnyerésére irányuló sajátos cselekményt elvégzik a hívek. A szentgyónáshoz és szentáldozáshoz kapcsolódnia kell az egyházzal való közösség tanúsításának, ami a Szentatya szándékára végzett imádsággal történik. (Miatyánk, Üdvézlégy és Hiszekegy) A felebaráti szeretet cselekedetének, valamint a vezeklésnek ki kell fejezni a szív igazi megtérését.

A szentévi búcsú elnyerésének sajátos feltételei:

Zarándoklat Rómába vagy a Szentföldre, részvétel szentmisén, más liturgikus szertartáson, illetve egyéni vagy közös szentségimádás a kijelölt bazilikák valamelyikében.

Zarándoklat a megyéspüspök által meghatározott templomokba és kegyhelyekre. Részvétel liturgikus szertartáson, szentségimádáson vagy más ájtatossági gyakorlaton.

A búcsú elnyerhető bárhol a súlyos szükségben lévők meglátogatása által is, ha olyan lelkülettel megyünk hozzájuk, mint akik a bennük jelenlévő Krisztussal kívánnak találkozni, és eleget teszünk a búcsúnyerés lelki és szentségi feltételeinek (gyónás, áldozás, imádságok).

A jubileumi teljes búcsú olyan önként vállalt egyéb cselekedetekkel is elnyerhető, amelyek a jubileum lényegét jelentő bűnbánatot kifejezik. (Önmegtartóztatás, böjt, szegények nagylelkű anyagi támogatása, vallási és szociális kezdeményezések hathatós felkarolása, személyes áldozatvállalás a közösség javára stb.)

A súlyos betegek a búcsút elnyerhetik úgy is, hogy lélekben csatlakoznak azokhoz, akik a megszabott cselekedeteket rendes módon teljesítik, és imádságaikat, szenvedésüket, nélkülözéseiket fölajánlják Istennek.

Az ezredforduló adventi várakozása

Ismét a várakozás időszakába léptünk. Egyre többet hallani arról, ki hogyan készül az év utolsó napjának megünneplésére, hiszen különleges szilveszter elé nézünk. Éjfél után 2000-et fogunk írni. Sokan nagy csinnadrattára készülnek. Nekünk, keresztényeknek más lesz a lényeg.

Milyen sok ember él a várakozás világában! A legtöbben a hosszú várakozásban reményüket vesztik, ha az elképzelt cél nem akkor és nem úgy teljesül, ahogy óhajtanák. Keresztény életünknek van egy csodálatos ajándéka, az adventi remény. Évről-évre reménykedve várjuk a világ Megváltóját, hogy megváltoztassa életünket. Várakozásunk nem tétlenség, hanem aktív készület. Rendet teszünk önmagunkban, közösségeinkben, otthonunkban, helyet készítünk Jézus számára.

Gyermekkorom nagy élménye a roráté. Akkor még nem kellett igazoltatni a pappal a jelenlétet, nem adtak érte matricát, és nem is kellett versenyezni, hogy ki hányszor volt ott, mégis mentünk, mert a hideg téli hajnalok, a fűtetlen templomok didergésében felmelegített minket a sejtelmes adventi énekekkel felfokozott várakozás izgalma. Kértük Mennyei Atyánkat, küldje a Megváltót. És ő küldte. A rendszerváltás után, lelki szabadságunk birtokában is kérnünk, várnunk kell a Messiást, s nem is csak a magunk számára, hanem a már semmi jót nem remélők számára is. Nekik igazán nagy szükségük van a Megváltóra.

Várakozunk. Aztán megérkezik Jézus, és nem is tudjuk, mit adjunk neki. Nem is adni akarunk először, hanem rögtön kérni. Talán nem is adni, nem is kérni kellene, csak ölünkbe venni. Hozzá kellene kisebbednünk. Aztán hagynunk kellene felnövekedni bennünk. (Rónay György) "Ma kell kérned a mindennapi kenyeret, hogy holnap is meglegyen"(Csanád Béla) Életünk fontos kívánsága a mindennapi kenyér. Csanád Béla gondolata a napi imádkozásra hívja fel a keresztény ember figyelmét. Imádkoznunk kell mindennap a Jézustól tanult imát, élnünk kell Isten tápláló Igéjével. Imádkoznunk kell, hogy felfogjuk, Atyánk a teremtésben nekünk adott mindent. Értünk történik minden. És Jézus is hozzánk jön el, a bűnös emberekhez. Mindenkit hív: "Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket", és "tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát." (Mt 11, 28-30).

Ez a meghívás érvényes a következő évezredre is, hisz Jézus szava minden kor emberének szól. Át kell adnunk fáradtságunkat és terheinket Neki, mert csak így tudjuk hihetően átvinni az evangéliumot a következő évezredbe. Meg kell tanulnunk és tanítanunk a szív alázatos csendjét.

II. János Pál pápa útmutatása szerint át kell vinnünk a következő évezredbe a vasárnap megszentelésének mély értelmét. A vasárnap a Teremtő művének ünneplése, hálaadás azért, hogy "minden általa lett". A vasárnap a Föltámadott Úr és a Szentlélek ajándékának napja, az Egyház napja (Mt 28, 20). Az eucharisztikus közösség a vasárnap szíve, ahogy egyházfőnk fogalmazott. Krisztus Testének asztalánál testvéri találkozás van. A vasárnap mint ősünnep, feltárja az idő értelmét, az idő Alfáját és Omegáját. A vasárnap tehát az öröm, a pihenés és a szolidaritás napja. Nagy szükségünk lesz rá az új évezredben is.

A legfontosabbról, a szeretet-parancsról sem szabad elfelejtkeznünk. A huszadik század történelme sajnos inkább arról szól, mi történik, ha ezt a parancsot nem teljesíti az ember. Jézus a kicsiny dolgokra vezeti vissza a legnagyobb tetteket is. A szeretet ad és elfogad. Még a kérést is megkönnyíti, ha tiszta a szándék. Szalézi Szent Ferenc így fejezi ezt ki: Amikor valaki egy pohár vizet ad a szomjazó vándornak, látszólag keveset tesz. "De a szándék, a kedvesség, a szeretet, mely átlelkesíti cselekedetét, olyan kiváló, hogy azt az egyszerű vizet az élet és az örök élet vizévé változtatja át." Erősítse minden jó szándékunkat az új évezred küszöbén a hit, a remény, a szeretet forrása, a betlehemi Kisded!

Petrik János

Szent Anna-hírek

Az adventi hajnali szentmisék hétköznapokon 6 órakor kezdődnek. Gyónási lehetőség minden misén van. Egyházunk sok évszázados tapasztalata az, hogy a roráté elmélyíti adventi várakozásunkat és segíti lelki megújulásunkat. Éljünk vele!

December 4-én, szombaton, az esti mise keretében kerül sor először a katekumenek befogadásának szertartására. Az új egyházi évtől kezdve visszaállított katekumenátus azt szolgálja, hogy a felnőtt korban keresztelkedők rendszeresen és tudatosan készüljenek a szentségek felvételére, és e felkészülés bizonyos szakaszai után liturgikus keretek között fokozatosan kapcsolódjanak be az egyház közösségi életébe. Közösségünk nagy szeretettel fogadja a "hittanulókat", és imádkozunk értük, hogy ismerjék fel Isten ajándékainak gazdagságát egyházunkban! Vegyünk minél többen részt ezen a szentmisén!

December 24-én, karácsony vigiliájának délutánján fél háromtól hittanos gyermekeink pásztorjátékot mutatnak be. Utána a magányosan ünneplők szentmiséje következik. Ezt követően a templom zárva lesz 23 óráig, amikor is megkezdődik a lelki előkészület az éjféli misére. Előbb ifjúsági műsor, majd karácsonyi zenés áhítat lesz. Az éjféli misét püspök úr celebrálja. Karácsony mindkét napján vasárnapi miserendet tartunk.

Szilveszter este a hálaadás 18 órakor kezdődik. Éjszaka fél 12-kor ismét kinyitjuk a templomot, hogy imádsággal, éjféli szentségi áldással lépjünk át a 2000. esztendőbe. Aki teheti, hagyja ott fél órára a televíziót, és vegyen részt ezen a rövid, de felemelő szertartáson!

Kérjük olvasóinkat, kísérjék figyelemmel a januári ökumenikus imahét programját, és vegyenek részt az imatalálkozókon. A Szentév és a magyar millennium különös tartalmat ad a keresztények egységtörekvéseinek.

A kétezredik és az ezredik év küszöbén

Debrecen főterén áll egy időjelző harangjáték. Jelzi, hogy hány nap van még 2000-ig. Egyházunk és hazánk történelmében egyedülálló, korszakváltó évforduló előtt állunk. A kettős jubileumi dátumnak is van egy mércéje: ez azonban nem napokban, percekben, hanem ezer években méri a világ homokóráján lepergett hosszú-hosszú időszakot.

Az egyház és országunk évezredes korszakának vannak közös vonásai. Mindkettő megért diadalmas, sikeres korszakokat, és mindkettőben vannak mélypontok. Vallási és világi háborúk, ideológiai szembenállások, idegen elnyomások, hódítási törekvések, megszállások, tömeges emberirtások, rombolások, szakadások tagolják hosszú történelmüket. Ennek ellenére hisszük és állítjuk, Isten mindig és mindenütt jelen van a történelemben. De jelen vannak a sátáni erők is, amelyek átmenetileg megbéníthatják az emberi jóakaratot, fondorlatosan hálózzák be egész nemzedékek tudatát, lelkét. Ezért van nyomor, szenvedés, üldöztetés. De az igazság, az emberi jóság - Isten segítségével és akaratával - végül is felülkerekedik. Az egyházra maga Jézus mondta: "...még a pokol kapui sem tudnak rajta erőt venni rajta." Ismerjük Jézus Krisztus tanítását az Isten országáról, ismerjük különbségtételét: az én országom nem e világból való, de az is tudjuk, hogy ő velünk van a világ végezetéig.

Megfogyva bár, de törve nem!

Feltehetjük bátran a kérdést: a kereszt vagy a kard védte meg a kereszténységet a világban és főleg hazánkban az egyház ezeréves fennállása során? Leegyszerűsített lenne a válasz: is-is. Az egyház karddal leginkább csak a keresztes hadjáratokban vett részt, a Szentföldért. Azonban hazánk esetében a kard körülhordozása vészhelyzetekben a hódítók közeledtére riadóztatta a nemzetet. (pl. tatár, török behatolás). Féltettük vallásunkat, életünket, vagyonunkat, szabadságunkat. Sajnos évszázadokon át tapasztalhattuk, hogy nyugat nem sokat segített. Cserben hagytak minket a nehéz történelmi pillanatokban, egészen legújabb kori történelmünkig. Ugyanakkor, mivel keresztény nemzet voltunk, a keresztet is magasra emeltük a csatákban, Isten segítségét és Mária oltalmát kérve. Hitünk, vallásunk ezt diktálta.

A kardforgatást a körülmények kényszerítették ránk, és mint a "nyugat" védőbástyája, erős középnemzetből kis nemzetté fogytunk. Bárhol is nyugosznak hőseink (Magyarország, Budapest, Muhi, Mohács, Nándorfehérvár, Szigetvár, Temesvár, Szovjetunió, Balkán), nemcsak hazánkért, hanem a nyugatért, a szabad világért is harcoltak: a vallás- és emberi szabadságjogokért, az egyházért.

Krisztus egyháza kétezer éve, állammá vált hazánk ezer éve áll fenn. Többször együtt, egymást segítve haladtunk a történelem útjain. Noha hisszük, hogy az egyház úticélja az örök élet felé irányul, mégis nekünk ebben a földi világban kell ezt kimunkálnunk. Mint az egyház hívő tagjainak, kötelességünk földi körülményeinket ehhez a célhoz igazítani, s elhárítani az akadályokat a célhoz vezető útról. Ugyanakkor a világ kihívásainak is meg kell felelnünk, hazánk sorsát figyelemmel kell kísérni és érte minden tőlünk telhetőt megtenni. Így mi is gazdagodunk tapasztalatokkal, tudással, szorgalommal, amivel az egyház küldetését és magunk lelki javát is szolgálhatjuk.

Mit köszönhet a magyarság a katolikus egyháznak?

Krisztus parancsolta tanítványainak: Elmenvén tanítsatok minden népet és nemzetet... Minket , magyarokat is keresztény hitre térítettek. Az apostolutód, II. Szilveszter pápa Asztrik apáttal szent koronát küldött I. István királyunknak. Ezzel a nyugati keresztény népek családjába kapcsolt minket: amit főleg apostoli királyunknak köszönhetünk.

III. Callixtus pápa szentté avatta a nándorfehérvári török elleni harc hősét, Kapisztrán Jánost, akit a magyarság örökre szívébe zárt. XI. Ince pápa a nándorfehérvári győzelem emlékére rendelte el az egész világon a déli harangszót. (Ma már kevesen tudják, hogy ez a harangzúgás a magyarok hősi helyt állásást örökítette meg. Ezt a harangszót parancsra a kommunista diktatúra némította el, és 1956 október 23-án szólalt meg újból, országszerte.)

XII. Pius pápa (még mint pápai legátus) részt vett 1938-ban a budapesti Eucharisztikus Kongresszuson Montini prelátussal, a későbbi VI. Pál pápával). Bíborossá avatta Mindszenty hercegprímást. XII. Pius indította el a világméretű tiltakozást a bíboros bebörtönzése és a kommunista diktatúra vallásellenes intézkedései ellen. 1956-ban is ő emelte fel a legerélyesebben a szavát az 1956-os szabadságharcunk szovjet leverése ellen és Mindszenty hercegprímás kiszabadításáért.

XXIII. János pápa volt, aki elsőnek felismerte a világ két táborra való szakadásának abszurd voltát: kiadta örökbecsű enciklikáját: a "Pacem in terris"-t. Meghirdette a II. Vatikáni Zsinatot és ablakot nyitott kelet felé. Reformjaival lehetővé tette, hogy az egyház és hívői jelen legyenek a mai világban is. Kevesen tudják, hogy mint Giuseppe Roncalli püspök, Bulgária apostoli vizitátora, részt vett püspöktársaival együtt hazánkban az 1930-as Szent Imre év ünnepségein, így az augusztus 19-i vérmezői pápai legátusi szentmisén is.

Korunk pápája, II. János Pál pápa őszentsége már kétszer tett lelkipásztori látogatást hazánkban. Ez már korunk egyházi és nemzeti történelme. Ezekről a látogatásokról - "Facta loquntur" - a tények beszélnek. Reméljük, hogy kívánsága szerint ő vezeti át a 2000-ik évbe az egyházat.

Végezetül szólni kell arról az - anyagiakban ki sem fejezhető - áldozatos, aktató-nevelő munkáról, amelyet a szerzetesrendek és a világi papok végeztek Magyarországon egy évezreden át. Ezzel a kulturális misszióval felzárkózhattunk az egyes korok európai műveltségi, erkölcsi szintjéhez, alkotó részeseivé váltunk a nyugati kulturális örökségnek. Az egyház alapította az első egyetemeket, főiskolákat, közép és alsófokú iskolákat valamint szakintézeteket. Felbecsülhetetlenek azok az építészeti és művészeti értékek, műkincsek, melyeket az egyház adott a magyarságnak és a világnak. Mivel területünkön sokszor dúlt háború, ezek jó része elpusztult, vagy csak romokban maradt fenn, de még így is ékesen bizonyítják az egyház nemzetgyarapító szerepét.

Mit köszönhet a kereszténység a magyarságnak?

Apostoli királyunk nem a keleti bizánci, hanem a nyugati latin kereszténységhez kötötte hazánk egyházát, így nemzeti történelmünket is. Hála népünk keresztény nevelésének, hitéhez való rendíthetetlen ragaszkodásának, az idegen hódítók vallását sohasem tettük magunkévá. 150 év török megszállás sem volt elég arra, hogy a nemzet mohamedán hitre, vallásra térjen és megtagadja őseitől örökölt kereszténységét.

A többször porbasújtott országunknak mindannyiszor a hit és a vallás adott reményt az újrakezdéshez. Az egyház a Gondviselés jóvoltából államférfiakat, politikusokat, főpapokat, hadvezéreket, tudósokat, költőket, írókat, művészeket adott nemzetünknek és Európának. Nagy dicsősége hazánknak, az egész Európának és a világegyháznak az Árpádházi szentek glóriája. Bármilyen mostoha is a sorsunk, "könyörögnek ők tépett hazánkért".

Hogyan ünnepeljük az ezredfordulót?

Amikor tehát az egyetemes kereszténység és hazánk nagy jubileumára készülünk, el kell gondolkodnunk közös küldetésünkön. Ismerjük fel tárgyilagosan, hogy Isten velünk volt akkor is, amikor próbatételek elé állított minket! Legyen hát ünneplésünkben első szó a hálaadásé! Ne ringassuk magunkat történelmi illúziókba, hanem szembesüljünk őszintén történelmünk tényeivel, erényeinkkel és hibáinkkal. Vizsgáljuk meg saját lelkiismeretünket, és tartsunk őszinte bűnbánatot! Töltsön el minket a keresztény magyarság megmaradásába vetett bizalom, reménység és tenni akarás! Ne féljünk szorosabbra fűzni kapcsolatunkat az egyházzal, hanem tegyünk meg mindent azért, hogy általa - általunk - mind többen felismerjék, hogy - amint a múltunk - jövőnk is a szeretet Istenének kezében van! Övé az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké!

Vasváry József

Gulyás Pál centenáriuma után

Debrecen nem lírai alkatú város. Kárpótlásul sok költői talentummal ajándékozta meg Isten. A huszadik század egyik legérzékenyebb debreceni költő-gondolkodója Gulyás Pál. Október végén ünnepeltük születésének századik évfordulóját. Nem a mi újságunk hivatott arra, hogy irodalmi érdemeit számba vegye. Néhány fontos adalék azonban éppen a Katolikus Figyelő lapjaira kívánkozik.

Gulyás Pál református nevelésben nőtt fel. Sokat és komolyan foglalkozott a Bibliával és a hit kérdéseivel. Éppen ezért nem alakult ki benne semmiféle felekezeti "sovinizmus", hanem nagyon is nyitott volt a katolikus értékek és hagyományok iránt. Rövid életének szinte minden korszakában kereste és megtalálta szellemi társait. Németh László, Kerényi Károly és sokan mások a költői tehetség és az erkölcsi minőség szerves egységét becsülték benne.

1944-ben bekövetkezett halála után, az akkori Katholikus Figyelőben, egyik katolikus pap barátja, Vass Péter méltatta életművét, kiemelve ökumenikus szemléletét és a misztika iránti fogékonyságát. Erre legjellemzőbb példa az, hogy élete egyik meghatározó élménye volt Csíksomlyó. Felesége gyergyói származása miatt fiatalon bejárta Erdély katolikus "szentföldjét". Halálos ágyán kusza gyorsírásos sorokat vetett papírra. Sokáig senki sem tudta elolvasni. Évtizedek múlva derült ki, hogy életétől búcsúzva imaverset írt a csíksomlyói Szűzanyához.

Minden igyekezetével azon volt, hogy a művelt egyházi személyeket bekapcsolja a város szellemi életébe. Így vont be pl. több katolikus papot is az általa szervezett és vezetett Ady Társaságba. Költészetében a teremtés iránti alázat az egyik legjellemzőbb vonás.

Az évforduló ünnepi eseményei elmúltak. Rövidesen lebontják a Déri Múzeum kupolatermében a tiszteletére rendezett kiállítást is. Ám versesköteteit, tanulmányait érdemes kezünk ügyében tartani. Azzal tiszteleghetünk emléke előtt leginkább, ha olvassuk és megértjük üzenetét. Egyik méltatója kétszáz év feledést jósolt neki, de mi már most újra felfedezhetjük.

KVI

Vallási műsor a Városi Televízióban

A Debreceni Városi Televízió az Önkormányzat és a történelmi egyházak összefogásával november 1-én megindította vallási műsorait. A 15 perces műsor minden héten, csütörtökön 18.10-kor kezdődik. Mivel ez sugárzott adás, minden televízión fogni lehet. Szombatonként a műsort megismétlik. A Debrecenben jellemző felekezeti arányok szerint osztottuk be, hogy melyik héten melyik felekezeté a képernyő. Minden műsorban van viszont egy ökumenikus hírblokk is. Nagy ünnepek alkalmával a különböző felekezetek közös műsort szerkesztenek. Ajánljuk a műsort olvasóinknak, és kérjük, hívják fel szomszédaik, ismerőseik figyelmét is az egyházi adásra.

100 éves a debreceni görög katolikus egyházközség

Ebből az alkalomból november 28-án 18.30-tól a Maróthi kórus és a Debreceni Filharmónikus Zenekar előadja Puccini "Messa di gloria" c. művét a gk. templomban. Vezényel: Kéry Mihály.

A Debreceni Egyházmegyei Zsinat - szegedi szemmel

A zsinat mindig nagy esemény az egyház életében. Egy-egy reform zsinat évszázadokra kijelölte az Anyaszentegyház útját. Ugyanilyen nagy esemény egy egyházmegye életében az egyházmegyei zsinat - vagy helyesebben szinódus - amely lerögzíti annak az egyházmegyének mintegy az "alkotmányát" és szilárd elveivel biztonságos kapaszkodót nyújt papoknak, híveknek egyaránt. Még nagyobb esemény a zsinat egy olyan fiatal egyházmegye életében, amilyen a hat éves Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, hiszen a zsinati küldöttek először rögzíthetik le az egyházmegye statutumát, szabadon a hagyományok - néha lehúzó - kötelékeitől, egyenesen olyanra formálhatják az egyházmegye arculatát, mint amilyennek a II. Vatikáni Zsinat megálmodta.

Vajon kihasználják-e ezeket a hallatlan előnyöket debreceni testvéreim? Élnek-e az új egyházmegye minden előnyével a zsinati atyák?

Ezek a gondolatok motoszkáltak fejemben, amikor kis Fiestámmal Debrecen felé igyekeztem azon a sötét őszi hajnalon. Debrecen felé... ahogy szeretem mondani az én szeretett Debrecenem felé, ahol fiatal papi életem legszebb négy évét töltöttem, és azóta is érzem a cívis város vonzását: Debrecen mindig visszavár...! Milyen ajándéka is az isteni jóságnak, hogy most, október 25-28-ig, négy napot itt tölthetek.

A városba beérve a Szent Anna utca és a Sumen utca sarkán rendezők várták az érkezőket. Jól megszervezett zsinat lesz! - állapítottam meg az előjelekből, és később örömmel nyugtázhattam, hogy előrejelzésem nem tévedett. Amikor egy kispap készségesen beült autómba, hogy a forgalmi korlátozások útvesztőin átnavigáljon a másik sarokra, ahol a Svetits kapuja kitárva várta az érkezőket - a keresztény vendégszeretet melegét is megéreztem. A Svetits Intézetben a szobafoglalás prózai tevékenysége után siettem a székesegyházba, a zsinatot megnyitó, Szentlelket hívó szentmisére. A templomkert kapujában összefutottam Nándor püspök úrral. Biztosan állíthatom, hogy az ő szerény, alázatos személye az egyik tényezője annak, hogy ez az új egyházmegye talpraállt, szépen fejlődik, és reménnyel nézhet a jövő felé.

Az öltözőszobában találkoztam először debrecen-nyíregyházi paptestvéreimmel és mindjárt feltűnt szegedi szememnek, milyen sok a fiatal közöttük. Bizony más vidékeken hazánkban, nálunk Szegeden is, ha mi lelkipásztorok tanácskozásra összejövünk, úgy nézünk ki, mintha a szociális otthon tartaná összejövetelét. Országszerte sok tiszteletreméltó, megfáradt, idős pap vívja harcát nemcsak Krisztus ügyéért, hanem a betegség, a gyengeség, az öregség egyre súlyosbodó terhe ellen is... Milyen kegyelem itt az új egyházmegyében, hogy van fiatalság, van erő, van lendület!

A szentmisén is ilyen fiatalos lendülettel szállt a Szentlélek-hívó himnusz az ég felé, és Krisztus egyetlen áldozatának közös megújítása után a megnyitó üléssel kezdetét vette a történelmi esemény: az első debreceni egyházmegyei zsinat. Elfoglaltam megfigyelői helyemet az ülésteremben, és hallgattam püspök úr zsinati beköszöntőjét, amelyben hivatalos adatokkal is alátámasztotta, amit a szem egyszeriben észrevett: az egyházmegye papjainak életkora mindössze 48 év, és még negyedszáz kispap készül szent hivatására. Gyorsan jegyzeteltem a statisztikai adatokat, s amikor felnéztem, eszembe jutott, hogy még körül sem néztem az ülésteremben. A szegedi egyházmegyei zsinatra gondoltam, ahol szintén ott ültem 1995 júniusában. Körülnéztem tehát és mit látott a "szegedi szem"? A mi zsinatunkon lényegesen több laikus testvér vett részt, és lényegesen több volt a nők száma. Mi még egy hét alatt tudtuk elvégezni azt a munkát, amit Debrecenben négy nap alatt elvégeztek. Egyébként minden más, - a szervezés, a beosztás, a módszer - rendkívüli hasonlóságot mutatott.

Milyen volt végül is a debreceni zsinat szegedi szemmel? Egyszóval: csodálatos! A résztvevők lelkesek voltak, a munka komolyan folyt és érezésem szerint országos viszonylatban is kiemelkedően értékes és sok új elemet felsorakoztató statutum született. Nagy előnyére vált a zsinatnak, hogy nem elsők között tartotta ülését és ezzel az előnyével okosan élni tudott. Sokszor merészen kihasználta a zsinat, hogy nem kötik a hagyományok és most kell hosszú évtizedekre korszerű hagyományt teremtenie. És még egy: a hangvétel! Ez az egyházmegyei zsinat ebben az ősi magyar városban mert magyar lenni! Merte szorgalmazni nemzeti szentjeink tiszteletét, annak terjesztését és tanítását a hittanórákon is. Merte ajánlani a hazaszeretetre nevelést, önmagunk és közös értékeink megbecsülését, aminek, ó, hány évtizede híjával vagyunk! Azt hiszem a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hamarosan komoly eredményeket fog felmutatni a krisztusi szeretet gyakorlásában és országosan példamutató "húzó egyházmegye" lesz a betegápolásban, a szegénygondozásban, a legrászorultabbak segítésében. Garancia erre az egyházmegyében tevékenykedő Anton Gots kamilliánus atya karizmatikus személye, és az a valóban krisztusi szeretettel átitatott dokumentum, amelyet vezetése alatt a zsinat kidolgozott.

Ilyen volt a debreceni zsinat szegedi szemmel: fiatalos, lendületes, előremutató, újszerű és magyaros. Amint az utolsó közös ebéd után - végig a szegény iskolanővérek vendégszeretetét élveztük! - hazafelé indultam, öröm volt a szívemben. Éreztem, hogy valami nagyszerű dolog született. A Szentlélek Isten harmatozó kegyelem-esője tegye termékennyé Bihar puszta földjét és a Nyírség homokját, hogy pezsdüljön a krisztusi élet az első debreceni egyházmegyei zsinat nyomán.

Dr. Kisházi Kovács László

Lapzárta

A Figyelő következő száma a Szentév nagyböjtjére jelenik meg. Az ebbe szánt írásokat február 1-ig kérjük leadni a Szent Anna plébánián. Régi és új munkatársainkat arra kérjük, minél rövidebb cikkeket küldjenek, mert csak így tudunk mind több írásnak helyet adni. Szívesen fogadjuk olvasóink jószándékú kritikáit, ötleteit, igényeit, írásait, hogy lapunk még inkább felkeltse a debreceni katolikusok érdeklődését.

Villáminterjú a zsinat végén

Megkértem néhány zsinati résztvevőt, mondja el pozitív és negatív benyomását a zsinat munkájáról.

Megyesi Mária, világi küldött (Nyíregyháza): Nagyon megragadott a zsinati küldöttek lelkesedése és a szabad, de felelős légkör. Más részről úgy érzem, hogy ez az idő nagyon rövid volt ahhoz, hogy egy-egy javaslatnak részletesebb figyelmet szenteljünk. Azzal vigasztalom magam, hogy amire nem jutott sok idő, az biztosan nem is volt annyira fontos.

Szekrényes András, világi küldött (Nyíregyháza): Csodálatos volt figyelemmel kísérni, ahogy a különböző vélemények közeledtek egymáshoz, és a zsinati dokumentumokban egységgé váltak.

Oláh Miklós, a nyíregyházi görög katolikus papnevelő rektora, zsinati megfigyelő: Jó volt látni az együttmunkálkodás gyümölcseit. A zsinati küldöttek sokfélesége hozzájárult ahhoz, hogy a kérdéseket, javaslatokat többféle szempontból vizsgálják meg. Ezáltal bővítették, gazdagították, reálisabbá tették a dokumentumok tartalmát. Ellenben azt éreztem, hogy vezetők és beosztottak között még nem teljes a nyílt, őszinte párbeszéd. Ezen kéne változtatni a félelmek kiküszöbölésével.

Cserháti István, nyugdíjas plébános: A zsinat gyakorlatiassága ragadott meg engem. A zsinati elvet érvényesülni hagyták, és nem nyomta rá a bélyegét a tekintélyelv. Negatívumként talán azt említhetném, hogy talán egy kicsit sokat akartunk egyszerre.

Agnes Truger, a Grazi Egyházmegye megfigyelője: Barátságos szellem uralkodott a csoportokban. Fegyelmezetten, határozottan, szakmailag jó színvonalon folytak a megbeszélések. Ellenben úgy gondolom, hogy több képviselőre lett volna szükség a fiatalabbak és a nők köréből.

Szováti Tamás, fényeslitkei plébános: Pozitívum, hogy egyáltalán van zsinat. Személyes elhivatottságot éreztem azoknál, akik a zsinati előkészítő munkában részt vettek. A szekcióüléseken azonban olyan tendenciákat vettem észre, mintha görcsösen ragaszkodnánk ahhoz, hogy konzerváljunk bizonyos dolgokat, mintha csak a mának dolgoznánk és félnénk a jövőbeli feladatok megoldásától, melyeket a zsinattal magunkra vállalunk.

Dr. Berzéki József, orvos, világi küldött (Kisvárda): Egység és fegyelem uralkodott. Az érvek és ellenérvek keményen összecsaptak, a zsinati küldöttek őszintén kinyilvánították véleményüket. Rengeteg humánumot, emberi értéket tapasztaltam. Kár, hogy ezt a hívő közösség felé olyan nehezen tudjuk tolmácsolni. Sok tévhit él az emberekben: pl., hogy az egyház nem foglalkozik a rászorulókkal. Itt a zsinaton ezek kiemelt témák voltak.

Géczy Erzsébet, szerzetes nővér (Debrecen): Minden résztvevő pozitív emberi magatartást, jó értelemben vett ügybuzgóságot tanúsított. Jó emberek vannak ebben az egyházmegyében úgy papok, mint világiak. Az Isten tud rájuk építeni. Az emberi adottságokból adódó nehézségekből a zsinat során azonnal tanultunk, így ez a negatívum is pozitívummá vált.

(Cz.Cs.J.)

A zsinat után - a plébánián

"Uram, mit akarsz, hogy tegyek?" Ezt kérdeztük mi is az egyházmegye első zsinatán. A választ, a válaszokat a zsinati küldöttek szívébe írta az Úr, és mi a Szentlélek indításait próbáltuk megfogalmazni sokszor gyenge emberi szóval, bátortalanul, de mindig bizalommal, a Lélekre hagyatkozva.

Mi számomra a zsinat tanulsága?

Első tanulság: sikerült együtt dolgoznunk! A püspök atya, a résztvevő papok és a világi hívek közös tanácskozása volt a zsinat. Ebből következik a másik tanulság: közösen kell végrehajtanunk azt a sok jó gondolatot, amit a zsinati munkacsoportok megfogalmaztak; amit a zsinat során javaslatként előterjesztettünk; amit püspök atyánk mint az egyházmegye legfőbb törvényhozója kihirdet. Tanulság a magam számára: mindig figyelnem kell mások javaslataira mert ezekből újabb tanulságot lehet levonni. A közös döntéseket, határozatokat közösen kell megvalósítani.A zsinat után nem mondhatja egyetlen pap, egyetlen hívő sem, hogy őt nem érdeklik a közös javaslatok. A zsinati készület során bárki beadhatta javaslatait, a szavazások nyomán kialakult a többségi álláspont, ahhoz mindenkinek következetesen tartania kell magát.

Püspök atya teszi majd közzé a Zsinati Könyvet. De már annak megjelenéséig is sok javaslat megvalósítható. Az Egyház közösségek, egyházmegyék közössége; az egyházmegye a plébániák közössége; a plébánia a kisebb csoportok közössége. E kisebb csoportok, közösségek erősítsék magukban a tudatot: összetartozunk! Összetartoznak az egy területen élő hívek. Közösek örömeik (egy-egy keresztelés, esküvő, elsőáldozás, bérmálás...) és közösek bánataik (pl. egy-egy temetés). Ezért is veszünk részt minden vasárnapi szentmisén; ezért veszünk részt örömmel egy-egy keresztelésen, elsőáldozási szentmisén (és nem szaladunk el, ha a szentmise után keresztelés kezdődik); ezért vállaljuk (a közösség érdekében) a ránk eső anyagi terheket; ezért törekedünk valamennyien, hogy szépek legyenek templomaink...

Mit lehet megvalósítani már most a zsinati javaslatokból a debreceni Szent László plébánián?

Valamennyiünk közös ügye az evangélium terjesztése - szóval és életünk példájával. Közös feladatunk, hogy a hittől távol állók is eljussanak Isten ismeretére, és az Atya szeretetét megismerve válaszoljanak Isten hívő szavára.

Tennivalónk, hogy a plébánia működését továbbra is biztosítsuk. Különös feladatunk, hogy a Megtestesülés templom építését támogassuk és megnyerjünk minél több ismerőst, hogy megtöltsük a templomot. Ugyancsak közös feladatunk, hogy kérjük az Urat papi és szerzetesi hivatásokért. Ezek a gondolatok bizonyára újabbakat indítanak meg bennünk: tőlem mit vár az Úristen, én mit tegyek plébániai közösségem, az egyházmegyém és az egész Egyház érdekében? De nem elég ezt elgondolni - tenni, tenni kell! Adjon erőt ehhez az Úr mindnyájunknak!

Dióssi Kornél O.P.
Ifjúsági oldal

Búcsúzunk

Balugyánszki Zsoltot júniusban szentelték diakónussá. 1976. február 26-án született Mátészalkán. Vallásos családban nevelkedett két húgával együtt. Tanulmányait a Nyírvasváriban kezdte, 1994-ben pedig érettségi vizsgát tett Nyírbátorban.

Már gyermekkorától kezdve vonzotta a papi hivatás: örömmel ministrált, és otthon titokban "misézgetett", szívesen volt az oltár közelében. Másodikos gimnazista volt, amikor részt vett Egerben egy hivatástisztázó lelki-gyakorlaton, ahol nagy hatással voltak rá az érsek atya szavai: "Aki úgy érzi, hogy a jó Isten meghívta, az ne tétovázzon tovább, hanem jelentkezzen a szemináriumba!" Úgy érezte, ezek a szavak hozzá szóltak, megértette, hogy csak papként találhatja meg a boldogságot, és átjárta egy határtalan örömérzés. Ezután már tudatosan készült a papságra. Lelki fejlődésében, hivatásának megtalálásában segítségére volt Varga János atya, és nagyon hálás a nagyecsedi egyházközségnek is.

Diakónusi szolgálatát szeptemberben Mátészalkán kezdte. Egy hétfői napon, szokásos szabadnapján, szüleitől ment vissza a mátészalkai plébániára, amikor egy kanyarban egy szabálytalanul előző autó elől leszorult az útpadkára. A kocsi átvágódott a szemközti sávba, ahol már közeledett a kamion...

A hír mindenkit megrázott, teljes mértékben hihetetlennek tűnt és máig felfoghatatlan. Temetésen a nyírbátori templom kicsinek bizonyult, utolsó útjára rengetegen elkísérték - családja, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kispapjai teljes létszámban, az Egri Szeminárium tanárai és növendékei, és nagyon sok barátja, valamint a nyírbátori, a nyírvasvári, a nyírcsaholyi, a nagyecsedi és a debreceni egyházközség sok tagja, emellett a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye és más egyházmegyék papjai is. A szentmisét és a szertartást püspök úr celebrálta, a búcsúbeszédet pedig Mikolai Vince, az Egri Szeminárium rektora mondta.

Mit is jelent: elbúcsúzni? Búcsúzunk, amikor valaki elutazik, ha távozik a vendégünk, vagy a gyermektől, amikor álomba szenderül. Mi is elbúcsúztunk Tőle: de csak a testétől. Hiányozni fog a mosolya, ölelése, a tanácsai, de legfőképp a szeretete, amit nekünk olyan nagy örömmel adott, és amiért sohasem kért viszonzást. Mégis úgy érzem, hogy nem búcsúztunk el véglegesen: valamikor még találkozunk. És remélem, tárt karokkal fogad majd minket, hogy ugyanúgy sugározhassa szeretetét, mint amíg itt volt köztünk. Tudom, hogy most vigyáz ránk, és közbenjár értünk.

Mikolai Vince szavaival vigasztalódunk: "Annyira szerette őt Isten, hogy maga mellé vette, hogy ne mérgezze tovább lelkét a földi világ."

És milyen furcsa a természet: halálának hetében mindennap komor idő volt, mintha az ég is őt gyászolta volna. A temetésen viszont melegen sütött az őszi nap - mintha csak lemosolygott volna onnan föntről: "Ne aggódjatok, jó helyen vagyok!"

Dévai Emese és Kovács Panni

Pályakezdés

- avagy az élet nem fenékig tejfel

Ülünk a nagyelőadóban. Főiskolások vagyunk (óvó- és szociálpedagógia szak). Ez nagy dolog - gondoltuk akkor, és a négy év alatt ez egyre kopott bennünk. Bár minden vizsgának tétje volt, tudtuk, hogy végig tudjuk csinálni és egyszer diplomával a kezünkben hagyjuk el az intézményt. Elérkezett ez a nap is. Bennünk a felszabadultság érzése és a félelem keveredett. Felszabadultság: nem kellett többé a földhözragadt, szabályokat orrunk alá dörzsölő tanulmányi osztály cseppet sem logikus intézkedéseinek megfelelnünk. Félelem, hogy hogyan tovább. Én a VIII. félévet egyéni tanrenden végeztem, ami azt jelentette, hogy felmentést kaptam az óralátogatási kötelezettség alól tanulmányi eredményemre és a munkahelyemre való tekintettel. Március elseje óta ugyanis dolgoztam. Tehát a munkakeresés gondja már nem nyomta a vállamat. Hogyan találtam rá a Bányai óvodára? Mondanom sem kell, mást kerestem. Lelkesedtem az iskolai szociális munkáért. Ahogy körbetelefonáltam a lehetséges helyeket, egyre bizonytalanabb lett minden. Aztán egyik tanáromtól kértem segítséget - ő naprakész információkkal rendelkezett a debreceni álláslehetőségek terén: két óvónői állást ajánlott. Én? Óvónő? Nem hittem abban, hogy erre lennének adottságaim. De telefonáltam Sokszor. Végül a farsangot már együtt ünnepeltük a gyerekekkel.

Azóta sok idő eltelt, és rájöttem, hogy az, amit a főiskolán tanultunk és az élet merőben különbözik egymástól. Itt nincsenek ideális gyerekek, gondolatodat kitaláló, segítőkész párod, ötleteidet számontartó és megvalósítani kész főnököd. Egy dolog biztos, hogy szeretem a gyerekeket és ez a véleményem nem változott. Minden más igen. Nem erről álmodtam, de igen hasznos számomra, igazi nevelőterep ez az óvoda. Remélem, a gyerekeknek is tudok adni valamit!

Rita

DOTE - Bibliakör

minden szerdán este 7-től a DOTE II. kollégiumának "barna" termében. A Bibliakör ökumenikus, hozd magaddal bátran nem katolikus barátaidat is! Szentírást olvasunk, imádkozunk, énekelünk, filmet nézünk, és néha meghívunk egy-egy keresztény orvost is. Szeretettel várnak:

a Bibliakör- tagok

Egyetemisták, főiskolások, fiatal dolgozók!

Várunk benneteket hogy gyarapítsuk együtt tudásunkat hitünkről, hogy beszélgessünk egy jót, vagy egyszerűen azért, hogy együtt legyünk. Sőt, a lelki tréning mellett lehetőség van a testedzésre is - a hónap utolsó keddjein: sporthittan! Találkozzunk

Ifjúsági oldal

Októberi színpompa

Jó beszélgetésekért, hegyi levegőért, őszülő erdőért indultunk kis csapatunkkal a Bükkbe egy napfényes októberi pénteken. Sötét este volt, mire az út bekanyarodott Mikófalvára, de még így is rátaláltunk szállásunkra: kivilágított verandával, kitárt kapukkal várt minket. Ugyanezt a gondoskodást éreztük az asztal körül ülve, játék közben (közmondást rejtettünk) és leginkább, mikor Bori is megérkezett közénk. Beutazta már az egész környéket, mire megtudja, hogy Szilvásváradot, eredeti úticélunkat, az utolsó pillanatban Mikófalvára cseréltük. Átmászott egy ismeretlen ház kerítésén és jutalmul nem akadt össze harcias házőrzővel az udvaron, hanem ránk talált a konyhában.

Szombatra terveztük a kirándulást. Először a bélapátfalvi templom felé kerültünk: vakolatlan kőfalaival tisztának, múlhatatlannak tűnt. Innen a Szalajka - völgybe ereszkedtünk le, a Fátyol-vízesés szomszédságában a hátizsákok kincseiből lakmároztunk (közben elpöfögött fölöttünk egy igazi, koromfekete gőzmozdony). Mikófalvára visszaérve összegyűltünk a kápolnában egy szentmisére, majd a konyhában szorgoskodtunk, hogy elkészüljön a paprikáskrumplis, forraltboros vacsora. Aztán persze hajnalig játszottunk - mutogatós, rajzolós játékokat. Este a csöndben hallottam mindannyiunk lélegzetét és meg kellett köszönnöm, hogy éppen olyan sokfélék és szépek, mint amilyennek nappal láttuk az ezerszínű erdőt.

Danyi Dorottya - Szent László plébánia

A Háló Nagyszőlősön

A katolikus kisközösségek kapcsolatteremtését szolgáló Háló mozgalom Kárpátalján tartotta őszi nagytalálkozóját. A Kárpát-medence minden magyarlakta vidékéről, még a távoli Vajdaságból is eljöttek a katolikus közösségek képviselői, hogy megismerkedjenek a kárpátaljai magyarok megélénkülő katolikus életével. Debrecen kisközösségeit hárman képviseltük, Felföldi atyával az élen, aki Jelenits Istvánnal együtt a találkozó főelőadója volt. Az értékes előadások mellett megismerkedtünk a Ferences-misszió eredményeivel és gondjaival, a Nagyszőlősön működő karitatív intézményekkel. Papp Tihamér atya fáradhatatlan szervezőerejéből és figyelméből mindenki részesült.

A néhány éve visszakapott gótikus eredetű templomot vasárnap hívek sokasága töltötte meg. Követve az eddigi Háló-találkozók hagyományát, a szentmisét Majnek Antal püspök mutatta be az öt országból "behálózott" magyar papokkal közösen. A templom és a város magán viseli az elmúlt évtizedek gazdátlanságának és egyházüldözésének nyomait. Az egyik mennyezeti freskó szitává lőve is - sokat mondóan - megjeleníti Szent Istvánt, amint a Szűzanyának nyújtja a magyar Szentkoronát. (Reméljük, ezt a freskót soha nem restaurálják, hanem megmarad így - mementónak.)

A másik, még romos, egykori ferences templom szolgált előadóteremként. Egyik este a környék görög katolikus közösségei lepték meg a találkozó résztvevőit a Romzsa Tódor püspök vértanúságát feldolgozó színdarabbal. Ezt a szándékosan lepusztított templomot nemsokára a görög katolikusok vehetik birtokba.

A Háló mozgalom szemmel láthatólag új lendületet kapott a nyári hargitai nagytábor után. Mintha a határon kívüli magyarság jobban értékelné tevékenységét, pedig a kárpátaljai találkozó is bizonyítja, mi, itt Magyarországon talán még jobban rá vagyunk utalva arra, hogy kisközösségeink élő, egymást erősítő kapcsolatba legyenek egymással.

KVI

Sportnap - 1999 szeptember

Szeptember végén rendezte meg a Katolikus Sportnapot a görögkatolikus parókia. Az idén Kiss László atya volt a főszervező. A sportágak: foci és kosárlabda. Férfi kosárlabdacsapatunk (Szent Annások) az első helyen végzett! Azonban a Szent Anna női kosárlabdacsapata mindössze két főt tett ki, de sikerült Turmix néven két nyíregyházi lánnyal beneveznünk. Sajnos, kísérletünk kudarcba fulladt, mert a második mérkőzés közben egyikünknek kibicsaklott a bokája. Pedig már majdnem nyertünk... Reméljük, jövőre bebizonyíthatjuk, hogy nemcsak két lány van a gáton! Zárkózzunk fel a fiúkhoz! Hajrá!

Egyébként a lányoknál kosárlabdában a Miskolc-Diósgyőr csapata lett a legjobb. Fiú fociban pedig a Nyíregyházi Szent Athanáz Görögkatolikus Hittudományi főiskola csapata győzött. Összesen kb. 150 "sportember" jutott pályára e napon.

Mályusz Enikő

Vízió híradó

Aki szorgalmasan olvassa a Figyelőt, talán még emlékszik arra, hogy tavasszal hírt adtunk csapatunk megalakulásáról - megtanulunk bánni a kamerával, keverőpulttal és még más fortélyokat, hogy egyszer képesek legyünk egy - egy rendes televízió műsort összehozni, amely keresztény szemmel fog készülni. Mára már nevünk is lett - Vízió. Legutóbbi munkánk egy rövid összeállítás az egyházmegyei zsinatról. Bizony, ez már vágott anyag. Sőt, még hang is van!

A csoport alapítója, Marie Clair Powell nővér (SSND) novemberben átadja a stafétabotot Ortutay Attilának, aki fiatal, dinamikus és teológus, jelenleg jogászhallgató (levelezőn - mert nappalin mi vagyunk neki). Reméljük, hogy vele is jól tudunk majd együtt dolgozni! Aki szeretne csatlakozni, és rendelkezik elég idővel energiával, kitartással, ne habozzon - hívja debreceni koordinátorunkat, Nagy Balázst, a 425-550-es telefonszámon!

Titió

Filmklub

Szeretettel várunk mindenkit, aki szereti a jó filmeket, minden második csütörtökön, este 7-től, a Szent László plébánia hittantermében. A vetítés után beszélgetünk a látottakról. A következő film címe a templomi hirdetőtáblákon olvasható.

a klubtagok

"Szóla magyarul"

Az elmúlt hónapokban a Szent Imre teremben értékes kiállítást tekinthettek meg a Biblia iránt érdeklődők. Ötvös László református lelkész önzetlenül kölcsönadott könyvritkaságai mellett sok értékes, régi Biblia és egyházi könyv került a tárlókba debreceni katolikusok kölcsönzése révén is. A kiállítást Takács József rendezte. A régi könyvek mellé szentföldi tájképek, növények, emléktárgyak kerültek. A kiállítás kapcsán ajánljuk olvasóink figyelmébe Benyik György, szegedi teológiai tanár kiállítás-nyitó gondolatait.

Sokan úgy gondolják, a Biblia magyar fordítása Károli Gáspár református lelkész és Káldi György jezsuita atya párharca. Akik magukat valamely protestáns felekezetbe tartozónak érzik, azok Károli, akik magukat katolikusnak tartják, azok Káldi igazságára esküsznek. A kép azonban sokkal gazdagabb, hiszen szinte hihetetlennek tűnik, de mégis igaz: több, mint kétszáz fordító kísérelte meg a Biblia valamely részét átültetni magyar nyelvre. Természetesen jóval kevesebben voltak, akik a teljes Ó- és Újszövetséget fordították magyarra, de az is több, mint kettő.

A fordításokkal már a kódexekben találkozhatunk. Feltehetően számos elveszett kísérlettel is számolnunk kell, hiszen a Szent István rendeletére felépített templomokban valahogy fel kellett olvasni az evangéliumot magyarul is. Nyelvemlékeink sokaságát pusztíthatták el a történelem viharai. De az 1446-ból fennmaradt Müncheni-, és a 1466-ban keletkezett Bécsi kódex már megőrizte az újszövetségi és ószövetségi könyvek magyar fordításait. Talán Tamás és Bálint munkáját, talán a huszita bibliafordítást? Erasmus hatására ugyanis sokan kezdték magyarra fordítani a Bibliát. Komjáthi Benedek "Az Zeent Paal levelei magyar nyelven" nyitja meg a sort, majd Erdősi Sylvester János, és Benczédi Székely István ferences folytatja ezt a jó kezdeményezést.

Nem biztos, hogy helyes Károli Gáspár fordítását Pázmány Péter ítélete alapján értékelnünk, hiszen a jeles fordító használta a Vulgata latin fordítását is. Fájdalmas, hogy Heltai Gáspár, szász reformátor és könyvkiadó neve kezd feledésbe merülni a bibliafordítók emlékét ápolók körében. 1550-ben alapított nyomdájában már korrektor is működött Hoffgreff György személyében, és ez többek között azt is eredményezte, hogy a Heltai-féle kiadványoknak egységes helyesírása lett, ami jelentősen hozzájárult a magyar helyesírás kialakításához.

A reformátorok buzgalmát a Biblia fordításában, terjesztésében és olvastatásában nem lehet tagadni. Annak a nézetnek sincs viszont igaza, miszerint a katolikus egyház a pad alá rejtette volna a hívei elől a Bibliát. Figyelemre méltó azonban, hogy a Szentek életét tartalmazó legenda-gyűjteménynek - Jacobus a Voragine sikerkönyvnek számító Legenda Aureanak - 50-szer több kéziratát találták meg a középkorban, mint a Jeromos által fordított, és hivatalos szövegnek tekintett Vulgatának.

Magyarországon Félegyházi Tamás, Gönczi Fabricius György, Szenczi Molnár Albert örökítette meg nevét, többek között zsoltárfordításaival is. Az utóbbi még abban is jeleskedett, hogy "Franczia nótákra", dallamokra alkalmazva énekelhető zsoltárokkal ajándékozta meg a református közösségeket, ezzel a zsoltározást mint imádkozási formát gyülekezeti szinten meghonosította.

Thordai János és Péchi Simon nevét már kevesebben ismerik. Igaz, az utóbbi nevét inkább csak a szombatosok emlegetik, de a zsoltároknak a héber teológia szerinti fordítása mégiscsak az utóbbi érdeme. Szinte litániaszerűen sorolhatjuk a leghíresebb bibliafordítók és átdolgozók, javítgatók neveit: Komáromi Csipkés György, Misztótfalusi Kis Miklós, Torkos András, Szeniczei Bárány György.

Ebből a kórusból alig hallatszik ki Guzmics Izidor László bencés szerzetes neve, pedig Kazinczy barátjának elévülhetetlen érdemei vannak az első magyar katolikus teológiai folyóirat, az "Egyházi tár" megindításában, a Zsoltárok, a Prédikátor és Jób könyvének magyar fordításában és az első magyar "ökumenikus párbeszéd" megszervezésében is.

Az 1800-as polgárosodó évekre érlelődött be a katolikus fordítók munkássága, Csicsáky Imre, Zádori Daxler János, Kálmán Károly kísérletei azonban nem hoztak átütő sikert a katolikus egyházban, mint ahogyan Jónás könyvének Hám Antal szerinti tolmácsolása sem vált országosan ismertté.

Ballagi (Bloch) Mór, aki a mai Ukrajnában folytatott rabbinikus tanulmányokat, majd Görgey Arthur titkára lett, szarvasi internálása és göttingeni teológiai tanulmányai után református teológusként vált ismertté, lefordította Mózes öt könyvét. A zsidó fordítók közül Lőw Lipót, Rosenthal Móric, Kohn Sámuel és számos rabbi munkásságának eredményeként az Izraelita Magyar Társaság 1896-ban kétnyelvű héber-magyar bibliát tett közzé családi és iskolai használatra. Hornyánszky Aladár, evangélikus professzor, a próféták könyveit és az újszövetségi leveleket fordította le újból, de a fordításai mérsékelt hatást váltottak ki egyházán belül is.

Századunkban a katolikusok körében Sík Sándor piarista szerzetes és költő zsoltárfordításai viszont ismertté váltak és máig használatban maradtak. Sík sokat tett azért, hogy a zsoltárokat a katolikusok szélesebb rétegei is megkedveljék.

1931-50 között is számos bibliafordítás látott napvilágot. Victor János, református teológus, Farkas László, Karner Károly, Dods Márk nemcsak fordított, hanem egzegetizált is, segítve a Biblia mind mélyebb megértését.

A kommunista elnyomás idején Békés Gellért és Dallos Patrik Újszövetsége jelentette az Isten magyarul szóló igéjét a katolikusok számára, egészen addig, míg Szörényi Andor és Kosztolányi István meg nem szervezték az új fordítást. Ezeket megelőzően a Tárkányi-féle fordítás volt szinte az egyetlen, amely - igaz, kissé modoros és nehézkes nyelvezettel - magyarul közvetítette Isten igéjét a katolikusoknak. 1973 a magyar katolikus bibliafordítás újkori fordulópontja, ekkor jelent meg az "ökumenikus szövegre", a Jerusalemer Bibel szövegére alapozott új katolikus fordítás a magyar katolikus hívek és érdeklődők számára. Farkasfalvy Dénes, a Dallasban élő magyar cisztercita szerzetes, vagy Hajdók János zsoltárfordítása érdekes színfolt a legújabb fordítások palettáján.

A Református Zsinat 1908-tól foglalkozott az új bibliafordítás gondolatával. Czeglédy Sándor és Raffay Sándor

Károli revíziója csak a kezdet volt, végül a sok vihart megért bizottság elvégezte a nagy munkát. Az új fordítóbizottság tagjai voltak többek között: Bartha Tibor, Módis László, Karasszon Dezső, Pákozdy László Márton, Cserháti Sándor, Kocsis Elemér, Szathmáry Sándor.

Tarjányi Béla professzor úr buzgalmából született meg a Szent Jeromos Bibliatársulat új fordítása 1996-ban, mely egyben az olcsó Biblia megjelenését is jelentette. Igaz, a visszhangja mérsékelt volt, mivel ekkor jelent meg az imént említett katolikus ökumenikus fordítás javított változata is, másrészt Tarjányi professzor úr bevallottan a Vulgata alapszövege alapján dolgozott, ami tudományos szempontból nem a leghaladóbb álláspont.

A Biblia magyarul Károli szövegében a legelterjedtebb ma is, hála a Brit és Külföldi Bibliatársulat évszázados segítségének, mellyel a Bibliát sok ember számára hozzáférhetővé tette.

A II. Vatikáni Zsinat után a Dei Verbum c. zsinati konstitúció és egyéb pápai megnyilatkozások és intézkedések kapcsán a katolikusok körében is ébredezőben vannak a Biblia-mozgalmak. Magyarországon ebben a tekintetben az évszázadok mulasztásait kell pótolni. A református egyházban működő Bibliaolvasó mozgalmaktól sokat tanulhatunk. Talán az is, hogy a Szentírásnak külön ünnepe van egyházunkban, segít az evangéliumi lelkület és a bibliás gondolkodás kialakításában, hogy beteljesedjék Erdősi Sylvester János első magyar hexameterének jövendölése: "Az, ki sidóul és görögül és vígre deákul szóla vala ríghen, szól néked az itt magyarul. Minden nípnek az ű nyelvin, hogy minden az Isten könyörületin éljen és imádja nevit."

Benyik György
Ismerjük meg templomunkat!

A mi Piétánk

Városunk nevezetessége a Szent Anna templom. Templomunk ékessége, ahol sok fáradt lélek megnyugszik az ún. fájdalmas kápolnában lévő Piéta oltár.

A piéta a keresztről levett Krisztus testét ölében tartó, fiát sirató Mária képzőművészeti ábrázolása. Önálló plasztikaként a 14. századi német művészetben alakul ki. Szűz Mária eleinte térdelve sír az előtte fekvő Fia holtteste mellett, később ölében tartja. Jó téma ez a művészeknek arra, hogy anya és fia összetartozását érzelmes módon kifejezésre juttassák. Legismertebb piéta ábrázolás Michelangelóé, a római Szent Péter bazilikában.

A mi piétánkról eddig keveset tudtunk. Most, hogy szükségessé vált restaurálása, és egy nagylelkű adománynak köszönhetően módunkban állt ezt megtenni, sok új, vagy az idők folyamán feledésbe merült adatot tudtunk meg róla. A felújítás során címkét találtunk a piétánk oldalán, német felirattal: Mayerschek Hof. Kunstanstall München, tehát Mayerschek műhelyében készült Münchenben, valószínűleg a 19. század elején. A készítés idejére a szobor alatt látható, Hétfájdalmú Szűz képén talált, 1818-as évszámából következtetünk. A képen ez a feljegyzés olvasható: Der Kirche vererhrt von Anna und Thomas Heuchel Buchdrucker allhier 1818. Mindez azt is jelzi, hogy a Debrecenbe települt német-osztrák katolikusok családi kapcsolataikat is felhasználva gyarapították egyházunkat. Így került a Szent Annába a kép és a szobor. A piéta szobor fából készült, és bizonyára festve került ide. A sok gyertyafüsttől igen sötét lett, ezért kellett tisztítani és újrafesteni.

Mivel a fájdalom, a gond, a sikertelenség napi kísérői életünknek, ezért keres és talál megnyugvást a pieta előtt imádkozó ember. A Hétfájdalmú Szűzanyának külön ünnepe van szeptember 15-én. Az ünnep kialakulásában minden bizonnyal szerepe volt a keresztes háborúknak, a kolduló rendeknek és a szerviták buzgalmának. A Szűzanya felmagasztalt fájdalmának kultuszát az evangélium tekintélye alapozza meg, amikor Simeon szavaira emlékezik: S a Te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok. (Lk 2,35.) A Szűzanya hét fájdalmát a következő evangéliumi eseményekre szokták alapozni: menekülnek Egyiptomba, mert Heródes keresi a Gyermeket és meg akarja ölni (Mt 2,13) Nem találja tizenkét éves Jézust: Atyád és én bánkódva kerestünk (Lk 2,48) Mária ott áll a keresztfa alatt: Jézus keresztje mellett ott állott édesanyja (Jn 19,25) Mindezek azonban Mária fájdalmának csak evangéliumi megnyilatkozásai. A többi fájdalmas eseményt a hagyomány örökítette meg: Jézussal való találkozása a keresztúton, a keresztről való levételről, halott Fiának ölbe vételéről illetőleg a temetésen való részvételről. Mindenesetre ezzel kerekedik a Szűzanya keserűsége szakrális számmá, amely a teljességet szimbolizálja. A hagyomány Szent Jánostól eredezteti azt, hogy Jézus nagy kegyelmet ígért azoknak akik Mária anyai fájdalmát tisztelik. A Szervita rend 1234-ben Firenze mellett a Fájdalmas Szűz tiszteletének ápolására és terjesztésére alakult. Az ábrázolás, szívbe szúrt hét tőr, bizony, megrendítő még a mai ember számára is.

Köszönjük szobrot az évszázadokkal előttünk élt adományozónak, s hálásak vagyunk mai követőjének, aki nagylelkűségével lehetővé tette a szobor és kép restaurálását. Ne csak gyönyörködjünk a műalkotásban, ne csak örüljünk, hogy szépült templomunk ezzel is, hanem álljunk meg itt imádkozni, együtt érezni az Istenanyával, ölébe helyezni fájdalmainkat, és engesztelni magunk és mások gyarlóságáért!

Orosz Lőrinc, prépost-plébános

Köszönet az 1 %-ért

A Sziklára Épített Ház Alapítvány 1998-ban az előző évi személyi jövedelemadó 1 %-ából 173.765 Ft-ot kapott. Ezt az összeget egyéb adományokkal együtt a gyimesfelsőloki csángó közösségi ház és líceum belső munkálataira fordítottuk.

A Keresztény Ifjúságért Alapítvány ugyanebből a forrásból 5.768 Ft-ot kapott, amelyből egy halmozottan hátrányos fiatal kirándulását segítettük.

A debreceni Szent Anna Plébánia Alapítvány javára 29.961 Ft érkezett, amelyből az új ebesi templom apróbb szükségleteit fedeztük.

Mindhárom közhasznú alapítvány nevében köszönjük a támogatást.

Virrasszatok...

"Virrasszatok, mert amely órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia..." (Mk.13,35)

Jézus Krisztus megtestesülésére várakozva adventi cselekedeteinket ennek az evangéliumi üzenetnek a fényében szeretném vizsgálni. Ez a felszólítás a lelki éberségre figyelmeztet, s ez tölti meg várakozásunkat tartalommal.

Igaz ugyan, hogy meg vagyunk váltva Jézus Krisztus által, ám üdvösségünket cserépedényben hordozzuk, melyet szinte minden nap eltörünk, és így újból össze kell raknunk ahhoz, hogy az ő dicsőséges eljövetelekor át tudjuk majd nyújtani neki. Amikor nincs kedvünk, időnk, hajlandóságunk összerakni törött edényünk cserepeit, vagyis nem törődünk üdvösségünkkel, Isten akkor is figyelmeztet. Észreveteti velünk, ha nem iszunk az örök élet kútjából, akkor nagy "szárazság" költözhet lelkünkbe. A virrasztás nagyon hasznos állapot arra, hogy az ember elgondolkodjék saját gyengeségén.

Vannak önként vállalt virrasztások, persze ilyenkor vagyunk a legálmosabbak, a legfáradtabbak, most fáj legjobban a fejünk... stb, és vannak olyan virrasztások, melyeket kérés nélkül, és nem önként vállalunk, hanem azt "kívülről" kapjuk. Az emberi élet egyik ilyen természetes várakozó virrasztását élik át a kismamák a szülés előtti éjszakákon. Minden olyan bizonytalan és független tőle, még a sokadik szülés előtt is. Nem tudja a napot, az órát, nem ismeri a szülés kimenetelét, csak reménykedik az Úrban, és vár. Nem tudja befolyásolni a születendő gyermek nemét, tulajdonságait, a szülés megindulását, ezért hát fizikailag és lelkileg is felkészül, ráhangolódik, és vár... "Legyetek készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok " (Mt.24,44)

Az élet másik ilyen várakozó virrasztása az édesanya ébrenléte beteg gyermeke fölött. Amíg a vizes borogatást cseréli, a szeméből kibuggyanó könnycseppekből hány rózsafűzért fonhatna Máriának, engesztelve Istent a világ és a saját bűneiért! Mennyi szívből jövő, esdeklő imádsággal ostromolja a jó Istent, hogy gyógyítsa meg gyermekét! Mennyire nem fontos most, hogy tiszteletlen, szófogadatlan volt ez a "rosszcsont" gyerek, hogy tanácsait csak "papolásnak" fogta fel, és nem értette meg, hogy ebben a hónapban sem tudják megvenni azt a "menő" pulcsit. Ó, ezek most mind eltörpülnek, csak kapja vissza az Úrtól egészségesen gyermekét! Tehát imádkozik és vár...

Életünk talán legfélelmetesebb várakozó ébrenléte az, amikor a beteg ember virraszt életmentő műtét előtt. Az éjszaka kellős közepén, amikor végre nagy nehezen elaludt, felriad és csurom vizes lesz az izzadságtól, mert rémálmai vannak: "És ha nem sikerül a műtét, és ha nem ébredek fel, és ha komplikáció lép fel, és ha nem bírja a szívem, hiszen annyi riasztó példát hallottam éppen a napokban?" Újra meg újra átgondolva életét, így fohászkodik: "Istenem, csak még egy lehetőséget adj, nem leszek ezen túl gőgös, felfuvalkodott, szeretetlen. Nem gúnyolom ki a másik esendő embert. Nem fogom megszólni a másikat, hiszen én sem vagyok különb." Mikor már kifogyott a könyörgésből, elesettségében csak imádkozik és vár...

Ez a sok-sok ébren töltött éjszaka mindig előhozza a kérdést, vajon én kész vagyok-e? Kész vagyok-e elszámolni, végleg leszámolni bűnös cselekedeteimmel, őszintén beszámolni szeretetem cselekedeteiről, istengyermeki életemről? Most éppen milyen állapotban van az én törékeny cserépedényem? Bele tudom-e tenni teljesen az Isten kezébe az életem? Ezeken az éjszakákon, amikor mélységes a csend, és tapintható a sötétség, amikor minden és mindenki meghal egy picit, nagyon jól meg lehet élni a rászorultságunkat a Teremtőnkre.

Hiszem, hogy kényszerű virrasztásainkat elfogadja és javunkra fordítja az Úr, és meghozzák kegyelmi ajándékait, az alázatot, a hűséget, megszüntetik kevélységünket, nagyképűségünket. Csak azt kell tudatosítanunk, hogy virrasztásainkban nem vagyunk egyedül. Velünk virraszt az Isten. De talán ugyanebben az időben nagyon sokan virrasztanak: az éppen most szülő kismamák, a beteg gyermekeikért aggódó anyák, a műtét előtt álló emberek, a halállal viaskodók, a gyereküket hazaváró anyák, a férjüket váró feleségek, az utazók, az elmagányosodott idős emberek, az öreg szüleiket, rokkant házastársukat gondozók, s akik másokért dolgoznak ilyenkor, orvosok, nővérek, pékek, s ki tudja, milyen népes a virrasztók közössége! Mennyi emberért lehet ilyenkor imádkozni!

"Virrasszatok és legyetek éberek... ne találjanak alva titeket, hanem virrasszatok"(Mk.13,36)

Jézus többet vár tőlünk, mint fizikai ébrenlétet: a virrasztásnál sokkal nehezebb a lelki készenlét és éberség. Arra kér bennünket, hogy maradjunk állhatatosak a hitben, még szenvedésünk sötét napjaiban is. Ne hagyjuk elaludni lelkiismeretünket, akkor sem, ha másoké már elaludt. Figyeljünk fel a kísértésekre, és vegyük észre az ő kegyelmét.

Testi-lelki éberségünk legfőbb táplálója a remény, hogy a Vőlegény érkezésekor bemehetünk Urunk örömébe.

Berkiné Oláh Ilona

Koncertek

A 100. születésnapját ünneplő Szent László Kórus a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zenekarának közreműködésével december 17-én 19 órakor hangversenyt ad a tócóskerti református templomban. A műsorban Schubert G-dúr miséje hangzik el, valamint karácsonyi motettákat énekelnek. Ugyanezt a koncertet december 21-én 19 órától a Szent Anna Székesegyházban is megismétlik. Köszönjük meg nagymúltú énekkarunkat Istennek, és érdeklődő részvételünkkel ismerjük el lelkes, áldozatos és magas színvonalú művészi munkájukat!

* * *

December 22-én 17 órakor a Szent Anna székes-egyházban a Maróthi kórus a Debreceni Filharmónikus Zenekarral Beethoven IX. szimfóniáját adja elő. Vezényel: Hans Richter.

Szent István napi búcsú és lelki nap a Szent István plébánián

Kissé megkésve kerülhet ez a cikk a Figyelő hasábjaira, mégis - reméljük - nem felesleges felidézni a Szent István templom búcsúünnepét.

A Teremtő Gondviselés akaratából verőfényes napon ugyanaz a harangzúgás hívta a híveket és vendégek sokaságát, mint ami a Szent István plébánia híveit megmentette az 1944. június 2-i bombázástól. A harang jelképes szava "Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango" - Hívom az élőket, siratom a halottakat és elhárítom a villámokat - igaznak bizonyult: a templom megmaradt épen, a harang elsiratta a hősi halottakat, s a diktatúra villámait nem engedte a templom környékén lesújtani. Persze, nem a harang tette ezt, hanem az égiek pártfogása, Nagyboldogasszony, meg a templom védőszentjének Szent Istvánnak égi közbenjárása.

A harangok kondulására vonult be Bosák Nándor püspök atyánk, kíséretével a virágokkal szépen díszített Isten házába. Sokan emlékeztünk büszkén arra, hogy tavaly ilyenkor Budapesten, az országos Szent István ünnepen, a Bazilika előtt a mi püspökünk mondott nagyszerű ünnepi szentbeszédet az egész ország nyilvánossága előtt. Szavai az idén debreceni híveihez szóltak. Emlékeztetett arra, hogy Szent Istvánt a II. Szilveszter pápától kapott szent koronával 1000 karácsonyán koronázták meg, és az ország keresztény hitre térítésével államalapító apostoli királyunk lett. Bekapcsolta népünket a nyugati keresztény világba.

Beszéde végén püspök atya idézett az "Intelmek"-ből, amit Szent Istvánnak Imre fiához írt. Ebben arra figyel-meztette őt, hogy a keresztény uralkodói erényeket, az egyház iránti hűséget tartsa szem előtt, becsülje meg a betelepült idegeneket is, mert "az egynyelvű ország gyenge és törékeny". A szentmise áhítatát az énekkar liturgikus énekekkel tette még ünnepélyesebbé.

Mise után az egyházközség nevében főtisztelendő Farkas András plébános, főesperes atya köszönte meg püspök úr főpásztori szolgálatát. Megköszönte a vendégek és a hívek szép számú részvételét. Felhívta a figyelmet a soron következő két lelki nap rendezvényeire.

Az első napon a megnyitó előadást Felföldi László, püspöki titkár atya tartotta, kiemelkedő lelki gazdagságot tanúsítva. A gerázai megszállott történetét idézte, aki magatartásával kizárta magát a közösségből és Jézus Krisztust is elutasította. Vele szembeállította Loyolai Szent Ignác életútját. Ifjú korában, mivel nagy testi erővel rendelkezett és a bajvívásban is kitűnt tehetségével, kizárólag a csatamezőn tudta elképzelni az életét, azonban egy idő múlva felismerte - súlyos sebesülése miatt ágyban fekve - hogy nemcsak a test, hanem a lélek szavának is helyet kell adnia. Isten szavát követve meglátta a követendő utat. Ettől kezdve más módon küzdött. A csatatér helyett Krisztus katonája lett, megalapította Jézus Társaságát, a Jezsuita Rendet, mely sok dicsőséget szerzett a kereszténységnek és sok lelket megmentett az örök életre. Különösen missziós tevékenységük volt áldozatos.

A második nap beszélgetései is lelki elmélyülésről tanúskodtak. A lelkigyakorlat vasárnap, augusztus 22-én ért véget ünnepélyes hálaadó szentmisével, amelyen András atya még egyszer megköszönte a részvételt (különösen a messziről ideseregletteknek), a sok segítséget, melyet az egyházközség hívei vállaltak fel. Megköszönte az énekkar közreműködését, a kisközösségek, valamit az előadók sok kegyelmet fakasztó buzgóságát és imáját. Külön színfoltja volt a záróaktusnak, hogy a lelki napokon kapott kegyelmek megtapasztalásáról egyéni tanúságtételek hangzottak el. A búcsú szavai meggyőzőek voltak: "Találkozunk jövőre ugyanitt!"

Vasváry József

A Szent László plébánia életéből

Az új egyháztanács rendszeres összejövetelein azt keressük, hogyan tudjuk építeni a Szent László plébánia hívő közösségét, hogy valóban közösség legyen. Ennek útját két irányban keressük: hogyan építsük lelkiekben a közösséget, és mit tudunk javítani a Szent László templom épületén, hogy az a közösség számára kedvesebb legyen (beázó tető javítása, huzatos ajtók hőszigetelése, fűtés korszerűsítése...).

Elsőáldozók bemutatása

Hívő közösségünk mindig újab tagokal gyarapodik a keresztelés, az elsőáldozás és a bémálás szentségében.

December 5-én a 9 órai szentmisén bemutatkoznak templomunkban azok a fiúk és lányok, akik (több éves előkészület után) szeretnének elsőáldozók lenni. A beavató szentségek sorában gyermekeknél a keresztség után az elsőáldozás következik. Ehhez az első lépés az, hogy a közösség "befogadja" a kezesekkel (szükőkkel, nagyszülőkkel, keresztszülőkkel) jelentkező fiatalokat. Befogadjuk őket azok sorába, akikkel az egyház tagjaként együtt járunk szentmisére. Ezért szeretnénk jobban megismerni a gyerekeket, és szeretnénk őket segíteni, hogy előre haladjanak a krisztusi élet gyakorlásában, erősödjék bennük a közösséghez való tartozásuk tudata.Hasonló módon mutatkoznak be a bérmálásra készülők is az új év elején.

Adventi készület

Közösen készülünk a jubileumi évet megnyitó karácsony ünnepére, hogy Jézusnak helye legyen szívünkben. Adventi lelkigyakorlat lesz templomunkban dec. 8-9-10-én az esti 6 órás szentmise keretében. A lelkigyakorlatot Tari Zsolt püspöki titkár vezeti.

Betegek és idősek szentmiséje

December 11-én, szombaton délután 2 órakor lesz a betegek és idősek szentmiséje, benne a betegek szentségének kiszolgáltatása, előtte szentgyónási alkalom.

Kereszt a magasban

Felkerült a kereszt a Borbíró téren épülő Megtestesülés templom oromfalára (a kórus fölötti részre). Hamarosan készül a tetőszerkezet, a ragasztott fagerendák már a helyszínen várják a beépítést. Reméljük, hogy lesznek újabb adakozók, hogy folytathassuk a munkát, és az időjárás sem akadályozza majd, hogy karácsonykor szentmisét tarthassunk az épülő templomban. (Ennek időpontját a templomi hirdetésekben fogjuk közzétenni).

A befogadás

Az indulásnál minden ember közel áll az eszményihez. Minden ember külön-külön hordozza az Isten képét. Megilleti mindaz a lehetőség, ami segíti abban, hogy kibontakoztassa értékeit. A teremtésnek célja van. Ha erőszakkal kioltanak egy emberi életet, akár a legelején, akár később, akkor ebből az isteni célból valami nem valósul meg. Az ember belekontárkodik az Isten teremtő tervébe, noha társteremtőnek van kiszemelve.

Minden egyes embert Isten külön-külön teremt, két emberen keresztül. Nem véletlen, hanem nagyon is céltudatos az a megváltó, megszentelő terv, amivel az Isten az egyszer megteremtett és a vele szembeforduló ember megváltására egy kicsi újszülött embert küld, aki Ő maga, és akit az ember, egy asszony, elfogad. A Legyen nekem a te igéd szerint! (Lk l,38) jóvá teszi Ádám és Éva lázadását: "mi pedig nem szolgálunk, nem engedelmeskedünk. Mi nem olyanok akarunk lenni, amilyennek Te szántál, minket, hanem olyanok, mint Te vagy."

Egy gyermekkel kezdődik az Újszövetség, egy elfogadott gyermekkel, aki aztán egy családban harminc éven át készült arra a feladatra, amit az Atya rábízott. Keresztény életünk egyik legbensőségesebb ünnepe ennek a Gyermeknek a születése, ezért a gyermekek felé fordulva üljük meg, hiszen minden gyermek öröm és reménység.

A gyermek a legértékesebb kézzel fogható ajándék, amit az ember kaphat Istentől. A "terhesség" á l d o t t állapot. Minden megtisztelő feladat, amit az ember kap, kötelesség, tehát teher is. De az elfogadott teher, a felvállalt kereszt, a teljesített feladat viszont értékké, áldássá válik. A kereszténység fontos eleme ez a pozitív gyermekszemlélet. Minden gyermek megújuló ígéret arra, hogy az ember szabadon igent mondjon a Teremtő tervére. Ezt a reményt elvetni nem az új élet számára végzetes tragédia, hanem azok számára, akik nemet mondanak Istennek. A gyermekáldásban a Teremtő bizalma nyilvánul meg két ember iránt. Ehhez a bizalomhoz nem méltó a gyávaság, kishitűség, kényelemszeretet, anyagiasság. Isten bizonyára visszafogadja szeretetébe az ember által visszautasított életet, de a visszautasítókat egyre messzebbre sodorja tőle a bűn.

A Szent Család, amely az emberiség reményét hordozta, és helyet adott Isten tervének, nem kapott helyet az emberek szállásán. Ma is sokan zárják be méhüket, szívüket, otthonukat Isten előtt. Pedig ő úgy kér szállást, hogy a befogadót ajándékozza meg örök "lakással". Már földi életünk legkisebb "befogadásaiban" is tapasztaljuk, hogy minden odafordulásunk a rászorultak, a kicsinyek felé olyan érték, amellyel az odaforduló is gazdagabbá válik, és ezzel a család, az egyház és az egész világ értékesebb lesz.

Berki János

Olvasói észrevételek

Előző számunkban a Piarista Diákszövetség újjáalakulásának 10. évfordulója kapcsán Vasváry József tudósításában tömörítés miatt pontatlan információ jelent meg. Dr. Kállay Emil tartományfőnök nem emlékérmeket adott át, hanem a római piarista generális által adományozott Konfráter diplomákat. A Piarista Diákszövetség Elnöksége pedig Antall József emlékérmeket adott át az arra érdemes személyeknek. A MTV 1999. jún. 7-én 18 órai kezdettel sugárzott műsort az ünnepségről. A pontatlanságért bocsánatot kérünk, a debreceni kitüntetetteknek gratulálunk!

Szabó Magda, aki budapesti lakosként és református létére rendszeres olvasója lapunknak, nem fukarkodik a Debreceni Katolikus Figyelő dicséretével. Íme egy részlet leveléből: "A Debreceni Katolikus Figyelő nélkül nem teljes a lelki békém és világképem; belemerülök, jó olvasni, majd továbbadom, mindig így szoktam. Fontos, hasznos, amit csináltok."

Dr. Balogh Béla nagy szakszerűséggel felhívja figyelmünket arra, hogy az előző számunkban megjelent, Petrik János: "Valahol ki van jelölve a helyed" című nyári beszámolójában szereplő, ún. Túrbukó nem azon a helyen található, amelyre Petőfi utalt, mivel ez a bukógát később, és más helyen épült. Köszönjük észrevételét, és természetesen helyesbítjük Beregsurány tévesen írt nevét is. Köszönjük azt is, hogy az általa írt cikk (Debrecen vallási képe...) közlése kapcsán nagylelkűen elnézte nekünk, hogy terjedelmi okok miatt csak az egyik táblázatát közöltük. A másik táblázat adatait a cikk szövegében megtalálhatják olvasóink.

A Szent István szobor ügyében több olvasónk is kifejezte egyetértését a cikkben foglaltakkal. Vasváry József írásban is reagált a "Kell-e Debrecennek Szent István" c. cikkre. Saját, 1994-es tapasztalatára hivatkozva írja: "ebben a tiszántúli metropoliszban kétértelműen és fondorlatosan működnek olyan személyek és vélemények, amelyek elhatárolják magukat múltunktól, a történelmi igazságtól." Ennek tulajdonítja, hogy annak idején a lakosság akaratát figyelmen kívül hagyva nem Kő Pál művészi értékű emlékműve valósult meg a Petőfi téren, hanem a város hősi halottjainak "eldugva a világ és város szeme elől, a Nagyerdőn állítottak emléket, nívótlan formában."

B. Erzsébet levélben kérte, tegyük közzé felhívását. Szeretné, ha minden keresztény ember átvizsgálná könyvespolcait. "Nézzük meg, milyen írásműveknek nevezett förmedvényeket vásároltunk meg a hetvenes-nyolcvanas évek ünnepi könyvhetein féláron! Égessük el, ne szennyezzük velük otthonunkat!" Példának említi Hernádi Gyula Utolsó ítélet című írását, mely a Körkép antológiában jelent meg 1976-ban, és amely Jézusról - minden jó ízlésű embert megbotránkoztatva - bántóan alpári hangnemben beszél. Olvasónk nem leplezi felháborodását azért, hogy az említett író Kossuth-díjban részesült.

Olvasónk gondolatát kiegészíthetjük azzal, hogy nemcsak könyvespolcunk árulkodik rólunk, hanem az is, milyen napilapokat, folyóiratokat olvasunk, illetve mit nézünk vagy nem nézünk meg a tévében, az interneten vagy videón. Minden tömegkommunikációs hatást keresztény lelkiismerettel kell megválogatnunk, magunk és környezetünk számára.

Tízparancsolat

Valaha megtanultuk. Talán még ma is fel tudjuk mondani a bemagolt szöveget. Mégis kissé élettelennek tűnik számunkra a Tízparancsolat, mintha pusztán valami klasszikus értéket őrizne, amelyre úgy tekintünk, mint egy páratlan régiségre.

Ezredvégi lelkiismeret-vizsgálatunkban fel kellene szabadítanunk a parancsolatokban rejlő szeretetteljes isteni gondoskodás energiáját, hogy fel tudjuk használni életünk természetes és ingyenes üzemanyagaként.

A parancs szót nem szeretjük. Sérti önállóságunkat, s ugyanakkor a "parancsra tettem" önfelmentésére is alapot ad. A paranccsal azonban többnyire csak akkor van bajunk, ha nekünk parancsolnak. Saját parancsainkkal szemben nemigen van fenntartásunk, hacsak a számítógép ki nem írja néha: téves parancsot adtunk. A világ kisebb-nagyobb diktátorai parancsot adhatnak a tanárnak, hogy félrevezesse tanítványait, az orvosnak, hogy öljön, az adminisztrátornak, hogy hamisítson, a katonának, hogy gyilkoljon, a népnek megparancsolhatja, kit-mit imádjon. A megfélemlítés változatos módszereivel kikényszeríthető a legbrutálisabb parancs végrehajtása is. Súlyos erkölcsi kérdés, végrehajthatjuk-e az engedelmesség jegyében a rossz parancsot. Lelkiismeretünk monitorjának ilyenkor ki kellene írnia, hogy ez a parancs nem hajtható végre, mert alapértékeket sért, az életet, az emberi méltóságot stb. A jó parancs attól jó, hogy egybeesik az isteni parancsolatokkal, és így megvéd a tévedéstől, a balesettől, a bűntől.

Természetesnek vesszük, hogy a kisgyermekeinknek parancsolunk és tiltunk. Tanítványainknak, beosz-tottjainknak utasításokat adunk. Parancsaink és tilalmaink szeretetből fakadnak; a teljes önállósággal még nem rendelkező gyermeknek, a folyamatok egészét át nem látó munkatársnak szüksége van a célirányos eligazítására. Ha tehetjük, meg is világítjuk tilalmaink vagy utasításaink értelmét. Így az engedelmesség bizalomból és belátásból táplálkozik. A katonai parancsok más természetűek. A fegyveres testületeknél nincs szükség belátásra, csak vak engedelmességre. De lelkesíteni a katonát is csak úgy lehet, ha azonosul a céllal.

Isten parancsolatai nem katonai parancsok. Leginkább a szeretetteljes, a belátásra számító szülői parancshoz hasonlíthatók, de végtelenül tökéletesebbek annál. Az ő mindentudása és a mi korlátozott értelmünk nagy különbsége miatt szükségünk van Isten eligazítására. Ő pedig Jézus Krisztusban beavat parancsolatai értelmébe. Nem él a megfélemlítés eszközeivel. Nem a vak fegyelemre számít, hanem ajándékba tőle kapott szabad akaratunk helyes használatára. Isten parancsai kibontakoztatják és beérlelik az embert az örök életre.

A most induló sorozatban a teológiai tanítást személyes tanúságtétellel szeretnénk megeleveníteni. Kérjük olvasóinkat, írják meg személyes felismeréseiket a parancsolatokkal kapcsolatban. Mielőtt az egyes parancsolatokról jövő évi számainkban elmélkednénk, imádkozzunk a tanúságtétel bátorságáért a 119. zsoltár szabadon összefűzött gondolataival:

Áldott vagy, Uram, taníts meg rendelkezéseidre! Tégy értelmessé, hogy megfogadjam törvényedet, és megtartsam teljes szívvel! Eleveníts meg igazságoddal, mert vágyódom utasításodra! Gyönyörködöm rendelkezéseidben, igédről nem feledkezem meg. Ha nem törvényed gyönyörködtetne, elpusztulnék nyomorúságomban. Teljes szívből kereslek téged, ne engedd, hogy eltérjek parancsolataidtól! Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet. Meg akarom tartani törvényedet állandóan, mindörökké. Ámen.

Keresztesné Várhelyi Ilona

"Szent Család"-os eseménykrónika

A szeptember hónap szinte minden családban az iskolakezdés izgalmait, örömeit, feszültségeit, várakozásait jelentette, hiszen valóra válthatók az előző tanév végén tett ígéretek a jobb jegyekre, a szorgalmasabb tanulásra. Ezt erősítették meg gyermekeink a hónap utolsó vasárnapján a Veni Sancte gyermekmisén is. Az októberi rózsafüzér-ájtatosságunkat bensőségesebbé tette gyermekeink előimádkozása, vagy a titkoknak megfelelő énekük. Októberben imádkoztunk azért is, hogy az Egyházmegyei Zsinatot a Szentlélek hassa át.

Szépen szerepelt templomi énekkarunk a KÉSz által szervezett Ökumenikus Énekkari Találkozón. Egyházközségünk osztozott sikerükben. Igazi családiasság jellemezte a csere-bere délutánunkat is. A plébániánkhoz tartozó családok elhozták feleslegessé vált holmijukat, amelyekből mások éppen a nekik szükséges dolgokat találhatták meg. A keresztény bálon, vidám keresztényekhez méltóan, a mi közösségünk is kivette részét a jó hangulat megteremtésében.

Az egyházközségünk sok fontos és kegyelemteljes esemény elé néz. A programok teljességének igénye nélkül, kiemelünk néhányat:

Az adventi idő 3. vasárnapján, az "örömvasárnapon" járulnak első szentáldozásukhoz gyermekeink. Szívvel-lélekkel és szorgalmas tanulással készülnek életük nagy ünnepére. Adventben szeretnénk megszerettetni közösségünkben is a "Szállást keres a Szent Család" ájtatosságot. Plébániánk neve arra kötelez minket, hogy a Szent Család példáját felmutassuk környezetünkben, a gondokkal küzdő lakótelepi családokban, hogy minél többen befogadják és felismerjék a betlehemi Kisdedben személyes Megváltójukat. Készülünk egyházközségünk nagy ünnepére, a Szent Család templom búcsújára is, amely december utolsó vasárnapján lesz. Az óévet hálaadó szentmisével és utána családias ünnepléssel szeretnénk búcsúztatni, kérve Istentől a jókedvet, bőséget, védő kart a 2000. esztendőre is! A januári ökumenikus imahét eseményeibe templomunk is szeretne bekapcsolódni, otthont adva az egyik istentiszteletnek. Hagyománnyá szeretnénk tenni a Szent Család farsangi jelmezbálját. Máris lehet gondolkodni az ötletes jelmezeken!

Adja Isten, hogy felszabadult lélekkel tudjunk átlépni a Szentháromság évébe!

Berkiné Oláh Ilona

Jubilál a Szent László Kórus!

Egy kórus életében szép kornak számít már 10 év is, 25 vagy 50 éves együttesek már ritkábbak. De milyen csodálatos kohézió tarthatta meg, több-kevesebb gyengélkedés után, a Szent László Kórust, hogy a 100. évét ünnepelhesse ez évben? 1899. december 26-án Wolafka Nándor c. püspök kezdeményezésére alakult meg a Debreceni Szent László Dalegylet.

Kezdetben Kőkert Gusztáv, majd Kovács Károly r.k. tanítók voltak karnagyai. A város kulturális és zenei életében is igen aktívan részt vettek. A virágzó életet az I. világháború megállította. 1920-ban Révfy Károly karnagy-kántor vezetésével kezdték újraépíteni a közösséget. 1922-től Kollwentz Rezső irányításával a templomi szolgálat mellett hangversenyeken, sőt vidéken is szerepeltek. Lindenberger János, prépost, Mellau Márton, pápai kamarás lelkes támogatói voltak a Dalegyletnek. 1928 fordulópont a kórus életében. Egymás után mutatják be a bécsi klasszikus szerzők oratóriumait. Bárdos Lajos, Harmat Artúr személyesen is megtisztelték a műveiket előadó kórust. Gyakran adtak közösen hangversenyt Forrai István kórusával, a Városi Dalárdával. 1937 Kodály: Székely fonójának ősbemutatójának sikere Komor Vilmos karmesterrel, jeles produkció a kórus életében. 1942 novemberében Bánáss László lett a Dalegylet új elnöke. 1944-ben Kollwentz nyugdíjba vonult, a dalegylet ideiglenes karnagya Csenus János lett.

A II. világháborúban szinte megsemmisült az addig sikeres, Debrecen zenei életében jelentős szerepet betöltő, igen aktív kórus. 1946-ban Pongrácz Zoltán európai hírű karmester, zeneszerző újra életre kelti a Szent László Dalegyletet. A repertoár bővült. Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Händel, Rossini oratóriumaival, miséivel. Sajnos az 1948 nyarán kialakult politikai helyzett miatt a továbbiakban csak egyházi keretben működhetett. Pongrácz Zoltánt 1949 februárjától rövid ideig Rubányi Vilmos követte, majd Mándoki Ernő piarista atya vitte tovább a "zászlót". Máig meghatározó lelki és zenei élmény a volt kórustagok számára, amit Mándoki atyától kaptunk. 1990-ben, néhányan volt énekesei, - halálának 20. évfordulóján - tiszteletére "Mándoki Kórus" néven kamarakórusként szolgálunk az általa tanított repertoárból a déli szent-miséken.

1992 óta a Szent László Kórus főnix madárként újraéledt Dobos Mihály állhatatos újjászervező erejéből, akinek lelkes szervező társa Zsengellér Tibor és felesége. Örömmel írhatom, a kórus fiatalodik; lelkes, igényes zenei, lelki élményt kereső fiatalokkal. A repertoár bővült, különösen reneszánsz és barokk művekkel. A kórus kiművelt hangzású éneklése mélységes hittel párosul és kisugárzik az ökumenizmus szellemében más felekezetekhez tartozók felé, a város és a megye határain túlra is. Sokat köszönhetünk Bosák Nándor püspök és Orosz Lőrinc prépost uraknak. Erkölcsi és anyagi támogatásuk nélkül nem erősödhetett volna meg ez a közösség.

A Szent László Kórus ezt a szép jubileumot jelentős bemutatókkal, zenés áhítatokkal kívánja emlékezetessé tenni, idézve a múltat és Isten áldásával készülve a jövőre!

Kovácsné Szabó Elvira, kórustitkár

Katolikus élet a számok tükrében

1999. szeptember 1-től november 30-ig

PLÉBÁNIA KERESZTELÉS  HÁZASSÁGKÖTÉS TEMETÉS
Szent Anna 28 6 38
Szent László 19 7 19
Szent Család 7 1 6
Szent István 5 2 8
Jézus Szíve 8 - 6
Józsa  7 2 2

Miserend-változás a Szent Annában

Az új egyházi évben, advent első vasárnapjától kezdve megváltozik a Szent Anna templom vasárnapi miserendje. A misék szoros egymásutániságából adódó torlódások elkerülése és a szentmisék előtti népének-gyakorlás érdekében két reggeli mise kezdési ideje változik fél nyolcra, illetve háromnegyed kilencre. Így tehát a november 28-tól a vasárnapi misék kezdési időpontja a következő: 6.30, 7.30, 8.45, 10, 11.30, ill. 18 óra. Kérjük a híveket, hogy a szentmisék kezdése előtt vegyenek részt a kántor által vezetett, néhány perces ének-gyakorláson, hogy a szentmisébe való bekapcsolódás kifejeződjék a közösségi éneklésben is. Legyen a székesegyház közössége éneklő egyház!

Lapozás az archívumba


DEBRECENI KATOLIKUS FIGYELŐ
A debreceni római katolikus egyházközségek értesítője. Megjeleni évente négyszer. Szerkesztőség: Szent Anna Plébánia, 4024 Debrecen, Szent Anna u. 21. Telefon: (52) 349-557, WWW: http://www.extra.hu/figyelo E-mail: figyelo@extra.hu Felelős kiadó: Orosz Lőrinc. Szerkesztő: Keresztesné Várhelyi Ilona. Tördelés: Cserny István. Az illusztrációhoz felhasználtuk Szilágyi Imre és Simon András grafikáit. Nyomdai munka: Debreceni Nyomdaipari Szövetkezet. Igazgató: Muszka Mihályné.